szaboszabolcs

szaboszabolcs

Babarczy Eszter és a Fidesz

2016. február 18. - szabolcsblog

Nem szokásom közélettel foglalkozó emberek tevékenységét bírálni, de azért van az a szint, amikor muszáj. Most olvasom Babarczy Eszternek a Magyar Narancsban megjelent publicisztikáját, és verem a fejem az asztalba. Talán nem emlékszik rá mindenki, de többek között Babarczy Eszter volt az, aki 2010-ben telekürtölte a teljes médiát azzal a nézetével, miszerint milyen jó lesz majd a Fidesz kétharmad, nem kell attól félni (pl. itt).  Tényleg jó lett nekünk! Talán mondanom sem kell, hogy minden épeszű ember pontosan látta, hogy mi várható a Fideszes kétharmadtól, és az idő minket igazolt. Szóval ez a Babarczy Eszter most épp’ arról értekezik, hogy nehogy már politizáljon valaki az oktatás válsága kapcsán, mert itt most a megoldáson kell gondolkozni, nem politizálni kell, meg forradalmárkodni (sic!). Majd amikor az általa oly nagyon kívánt Fideszes gőzhenger nyílt háborút hirdetve belerúg a tanárokba, akkor gyorsan frissíti a cikket, hogy hát ugye csak meg kéne védeni a tanárokat, de azért csak úgy szakmailag (sic!).  Most hosszasan sorolhatnám, hogy milyen szakmai munka van mondjuk egy ellenzéki párt oktatáspolitikai állásfoglalása mögött (legalábbis az Együtt részéről határozottam tudom állítani, hogy mi nem a levegőbe beszélünk), de a probléma nem is itt van, mert hát a megmondó értelmiség szokása, hogy nem olvas szakpolitikai anyagokat. A helyzet inkább az, hogy Babarczy Eszter továbbra sem érti, hogy miként működik a NER, és ezen belül miért és hogyan alakította át tudatosan a közoktatási rendszert Orbán Viktor. A vak is látja, hogy itt rendszerszintű változtatásra lenne szükség. Lehet szakmázni, de annak nagyjából semmi jelentősége nincs addig, amíg a NER él és virul. A NER működésének a leglényege volt ugyanis az közoktatás átalakítása, és ebből tapodtat sem fognak visszalépni. Igenis az a válasz ebben a szituációban, hogy le Orbánnal, mert amíg Orbán a miniszterelnök, addig ezt kapják a pedagógusok, a gyerekek, a szülők közoktatás gyanánt. Oszt jó napot! Szóval szerintem a megoldáshoz vezető első lépés inkább az lenne, hogy aki Babarczy Eszterhez hasonlóan nem tudja értelmezni az elmúlt évek történéseit, az egyrészt először is inkább gyakoroljon némi önkritikát, másrészt lehetőleg ne terhelje feleslegesen zavaros elképzeléseivel a közvéleményt. Jobb lesz így mindenkinek. Persze ezt finomabban is meg lehet fogalmazni, mint ahogy Hofi is megtette a kecskével folytatott nemi kapcsolatra irányuló kérdéssel kapcsolatban.  A Hofi parafrázis imigyen szól:

Kedves Levélíró! Itt tartom kezembe értékes sorait. Hát…. A gondolattal kezdjen barátkozni, hogy Fidesszel szakítani köll!

A bejegyzés trackback címe:

https://szaboszabolcscsepel.blog.hu/api/trackback/id/tr538400746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dagiiron 2016.02.18. 22:04:38

Ez nagyon gyenge. Vicces, amikor egy politikus nincs tisztábban a szólás- és véleményszabadsággal, s megakarja mondani, hogy ki mit mondhat, s mit csinálhat. Maga se tudja, hogy mit jelent az a szó, hogy demkrácia...
süti beállítások módosítása