Ma volt a Kulturális bizottság soros ülése, ahol az első napirendi pont az MTA 2013-14. évi beszámolójának volt. Mivel a bizottságban többen vagyunk tagok kutatóként, ezért alapvetően szakmai jellegű beszélgetés folyt, melynek kapcsán szóba került az MTMT (ez egy online publikációs adatbázis, melyben a kutatók publikációs adatait tárolják), a publikációk nyílt hozzáférésének az ügye, a tudománymetriával kapcsolatos ügyek, a kutatóintézeti hálózat helyzete, az oktatás területén indított szakmódszertani program állása, a felsőoktatásba jelentkező hallgatók számának a csökkenése. Én magam többek között kértem az MTMT felhasználóbarát fejlesztését, mert jelenleg túl bonyolult és nehézkes a rendszer. Mint elnök úr válaszából kiderült, tavaly úgy testálta rá törvényileg az MTA-ra a Fidesz az MTMT-t, hogy nem adott hozzá forrást, így problémákat okoz a működtetés, a fejlesztésre pedig egyáltalán nincs pénzük. Ezen kívül rákérdeztem az MTA CSFKI (Csillagászati és Földtudományi Kutatóintézet) költözésére, az kutatóintézetekben dolgozó kollégák egyetemi oktatásba történő bevonására is. Külön megkérdeztem azt is, hogy mik a nagyjából két éve az oktatás területét érintő szakmódszertani program főbb kutatási eredményei, és azokat mennyire sikerült hasznosítani. Ez utóbbi kapcsán Lovász László elmondta, hogy a kutatás első periódusa zárult le a 15 munkacsoportban, és most nagyobb források bevonásával, valószínűleg némileg szűkített területeken halad majd tovább a kutatás. Ez egyébként tényleg fontos, mert ilyen jellegű széles spektrumú kutatások régóta nem volt az oktatásban. Az kétségtelen, hogy az itt született eredményekre egyelőre kevésbé fogékony az EMMI, de talán előbb-utóbb meghallják a szakértők szavát.
Szóval haladt előre az ülés, alapvetően normális hangnemben, amikor az egyik Jobbikos képviselő (Farkas Gergely) elkezdte feszegetni, hogy miért tagja az MTA-nak Nagy Imre? Kifejtette ezen kívül azt is, hogy szerinte az MTA dolga lenne Nagy Imre életének és munkásságának az „árnyalása”, mert hát az élete összetett. Többen is szóvá tettük, hogy ez nem volt túl elegáns dolog. A végén pedig Lovász László kifejtette azt is, hogy poszthumusz nem szoktak kizárni senkit (erre joguk sincs). Az MTA-nak nem dolga az, hogy a korábban felvett, és már időközben elhalálozott tagok munkásságát és életét utólag értékelje, mert ezzel nagyon veszélyes precedenst teremtenénk. Szóval az MTA elnöke udvariasan de határozottan jelezte, hogy ne akarjanak beleszólni egy autonóm köztestület tevékenységébe.
A magam részéről nehezményezem Nagy Imre izélgetését azért is, mert azon kevés elődünk közé tartozik, akit eddig általános megbecsülés övezett. Mindannyian tudjuk, hogy milyen előélete volt. Tudjuk, hogy moszkovita kommunista volt, és hogy 1945 után vezetőként részt vett számtalan politikai akcióban (a földosztástól kezdve, a beszolgáltatási rendszer kialakításán át, a svábok kitelepítéséig), de a Rákosival való szembefordulása, a Rákosinál sokkal realistább látásmódja és szakpolitikai elképzelései, az első miniszterelnökségének teljesítménye, az 1956-hoz kötődő tevékenysége, majd pedig a megtorlás időszakában kirótt halálbüntetése megkérdőjelezhetetlenül példaképként állítja elénk Nagy Imrét. Ezt akarja most lerombolni a Jobbik, de remélem nem lesz sikeres. Nem lenne jó, ha egyszerű hecckampány kedvéért azt a kevés ember emlékét is meggyaláznánk, akit politikai oldaltól függetlenül elfogad a magyar közélet.
