Érdekes módon nem annyira az írásai maradtak meg bennem, hanem inkább a „Diurnus” jelenség, vagyis hogy a rendszerváltozás környékén (ami nekem már inkább történelem) minden nap megjelent egy rövid tárca tőle. Persze fura volt, hogy miért használt álnevet? Aztán ha érett fejjel az ember jobban belegondol, akkor megérti: a Bukarestben maradt lánya védelme érdekében jobb volt álnéven publikálni ezeket a tárcákat az 1980-as években, és ez a Ceasescu-rezsimet ismerve nem is olyan valóságtól elrugaszkodott dolog. Egy interjújában még azt is elmesélte, hogy egy franciaországi útja alkalmával a magyar hatóságok nagyon féltették egy esetleges merénylettől. Később persze „Diurnus” is megkapta, hogy besúgó volt. Érdekes, hogy nálunk bárkit le lehet spiclizni, még akkor is, ha történetesen őt hallgatta le és figyelte meg a Securitate, vagy éppen a III/III-as főosztály. Persze a tények sosem számítottak ezen a téren, elég néhány jól irányzott rágalmazó írás, meg az egyre jobban terjedő pletyka. Hiába tett sokat Bodor a romániai magyar irodalomért az Irodalmi Könyvkiadó és a Kriterion meghatározó vezetőjeként, hiba dolgozott keményen a romániai magyar nyelvű televíziózás megteremtéséért, simán belerúgtak. A nevét körbelengő vád pedig folyamatosan felőrölte, tenni pedig nem lehetett ellene. Mégis mit lehetett volna ez ellen tenni? Őszintén szólva ez még Tar Sándor meghurcolásánál is aljasabb történet, mert ott legalább volt alapja, még ha tudjuk is, hogy milyen. (Persze Tar Sándor is belehalt abba a történetbe, szó szerint halálra itta magát, de ez egy másik történet.) Ha másért nem, hát ezért szimpatizáltam Bodor Pál Diurnussal. Meg azért is, mert a romániai fordulat időszakában tényleg első kézből származó információkat tudott megosztani a nagyvilággal. Azért ilyen csak kevesek életében adódó lehetőség. Nem oly’ régen a Beszélőben jelent meg egy összeállítás (Beszélő, 2010. 4. évf. 9. sz.: Temesvári események egy boldog pesti cselédszobában), amelyben sok érdekes történetet leír ebből a viharos időszakból. Bodor Pál emlékére most megosztom az egyik ilyen történetet. Én így emlékezem rá.
Nyugodjék békében!
„Tizenkilenc nappal később, január 8-án, amikor Ceausescu már halott, Bukarestben vagyok. A Magyar Nemzetnek elkészítem naivan jóhiszemű interjúmat régi ismerősömmel, az új államelnökkel, Ion Iliescuval, majd az új oktatásügyi miniszterrel, volt kiadói szerkesztőtársammal, a nagyszerű Mihail Sorával, akiben pillanatig sem csalódtam, és Milyen lesz az új Bolyai Egyetem? címmel a helyettesével, a nemzetiségi oktatással foglalkozó Pálfalvi Attila miniszterhelyettessel. Rövid idő múlva leváltották.
Iliescu könnyen, gyorsan fogadott. Föltehetőleg elsőként írtam róla, már hatalomra jutása első napjaiban; a Magyar Nemzet december 27-i számában közöltem róla nagy terjedelmű, igen jóhiszemű portrémat. (Fejtő Ferenc ennek alapján és ezt idézve méltatta Iliescut a Le Figaróban. Később, illően bocsánatot kértem tőle – ami nem változtat a lényegen...) Iliescu szívélyessége azonban Fejtő rám utaló párizsi cikkének is volt köszönhető.
Az előszobájába – vörös pulóverben – akkor toppant be Szófiából hazaérkező miniszterelnöke, Petre Roman. Szüleit ismertem, anyja, a spanyol Hortenzia Roman abban az időben, amelyben tapasztalatokat gyűjthettem róla, szolidáris, bátor kollégaként viselkedett a Román Rádióban és Televízióban, ahol 1970–79-ben dolgoztam – Petre Romant nem ismertem. Meglepett, hogy ő viszont ismert engem, sőt, viharos örömmel üdvözölt, megölelt, s közölte: „mindannyian” hálásak nekem, hiszen a temesvári eseményekről az első napokban csak az én washingtoni tudósításaimból értesültek, ezek magnómásolatai voltak nagy számban forgalomban, sokan le is írták a szövegeket. „Ezeknek a tudósításoknak nagy szerepük volt az eseményekben…” – szorongatta a kezem.
Megrökönyödésemre kiderült, hogy még a Román Munkáspárt Végrehajtó Bizottságának legutolsó, azaz december 22-i ülésén résztvevők többsége is – mindazok, akik nem tartoztak sem Ceausescu legbelső köréhez, sem pedig a retorzió szervezői közé – az én tudósításaimból értesült az első temesvári napok eseményeiről”
