szaboszabolcs

szaboszabolcs

Ezt jól kifőzte Németh Szilárd, avagy így kell lenyúlni a helyi médiát

2018. február 08. - szabolcsblog

Egészen elképesztő, ahogy a Csepeli Hírmondó nevű, állítólagos önkormányzati lap beállt Németh Szilárd kampányába. Azt már megszoktuk, hogy évek óta majdnem minden oldalon ő szerepel az önkormányzat által kiadott újságban - pedig közjogilag semmi köze Szilárdnak Csepelhez, lévén elvesztette a 2014-es választást - , de amit a január 25-i számban műveltek, az már arcpirító kategória: egész oldalas cikket jelentettek meg, melyben Németh Szilárd főz! És mindezt a csepeli adófizetők pénzén kiadott újságban, ahol az ellenzéki politikusok csak akkor szerepelnek, ha éppen penetráns módon gyalázzák őket, vagy személyesen buziz le Németh Szilárd (lásd itt).

nszfoz.jpg

(Csepeli Hírmondó, 2018. január 25., 18. oldal)

Persze van több furcsaság is a Csepeli Hírmondónál. Érdekes, hogy az egyébként kéthetente megjelenő lap a választásokat megelőző hónapokban hirtelen heti rendszerességgel kerül a postaládákba. És erre megszavaztak plusz néhány tízmilliót. Mi ez, ha nem szabálytalan kampányfinanszírozás? A csepelhirek.blog.hu derítette ki, hogy a lap szerkesztésében részt vesz a Fideszes csepeli polgármester kommunikációs tanácsadója, aki havi 450 ezer forintért szervez olyan sajtótájékoztatókat, amire meghívja saját magát a Csepeli Hírmondó szerkesztőjeként. Mellette meg penetráns hazugságokat ír rendszeresen a lapba.

Végül pedig emeljük ki, hogy a Csepeli Hírmondó természetesen nem adott le árjegyzéket az ÁSZ-nak, így a választási kampányban nem lehet majd politikai hirdetéseket közzé tenni a lapban, hanem majd nézhetjük, ahogy Németh Szilárd főz, kutyát simogat, fél kézzel rezsit csökkent, meg legyőzi Sorost. Arról persze egy sor sincs, hogy mi van a magánalapítványának megszavazott milliárdokkal, hogy miért engedtek be 20 ezer embert letelepedési kötvénnyel, hogy tízmilliókat költenek Szilárd utasítására ízléstelen szobrokra, melyeket valahogy mindig a Szilárd haverjának számító szobrász készít, hogy Tiborcz, Mészáros és a többiek szétlopják az országot.

Az már csak apró adalék, hogy a 17. választókerület másik részében, Soroksáron, épp’ a héten puccsolták meg az önkormányzati lapot (Soroksári Hírlap), és a korábbi főszerkesztő helyett a Fideszes képviselők jóvoltából kineveztek egy új főszerkesztőt. Persze ott sem adtak le árjegyzéket az ASZ felé, így ott is majd Németh Szilárdot olvashatják és láthatják a választók. Ez is mutatja, hogy mennyire nem érvényesül az „egyenlő pályák, egyelő esélyek” elv. A helyi médiában csak Szilárd van a pályán, mert mindenkit kilökdösött.

Apró adalék, hogy a többi együttes politikustól is hasonlókat hallok. Csepelhez és Soroksárhoz hasonlóan nem jelentkezett be az ÁSZ-hoz a hirdetési árakkal. Baranyi Kriszta nem tud hirdetést feladni Ferencvárosban, Lövei Csaba ugyan így járt Nyíregyházán, Vargha Nóra hirdetései nem jelenhetnek meg a Csomád, Csömör, Dunakeszi, Erdőkertes, Fót, Göd, Veresegyház önkormányzati kiadású lapjaiban, Kerepesi Tibor hirdetéseit nem olvashatja majd senki a kaposvári helyi lapban. És tovább már nem is folytattam a gyűjtést, mert úgy látszik elég egyértelmű a dolog.

Hát így működik Orbánisztán, ezt tényleg jól kifőzték Szilárdék!

Ui: Azt még nem is írtam, hogy tavaly decemberben úgy döntött a Fideszes többségű képviselőtestület, hogy újraindítják az általuk tönkretett helyi televíziót. A hírek szerint Szilárd utasításba adta, hogy február végén üzemelnie kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://szaboszabolcscsepel.blog.hu/api/trackback/id/tr9013645008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

annalovacska 2018.02.08. 22:03:48

van lejjebb: a következő heti lapban a 18. oldalon folytatta az ámokfőzést: a cikk szerint a rovat akkor sikert aratott, ezért N.Sz. újabb fogást készített el a tanárból lett politikus. Tavaszi (rpimavera ) saláta receptjét hozta el.

De jó.
(kisült az agyam) (pusztító, de tényleg)

annalovacska 2018.02.08. 22:06:20

Kedves Szabolcs,

maguk meg összeszedhetnék magukat.

bernivan 2018.02.08. 22:16:06

Hát....túl zsíros táplálkozás, dagadt segg, mellette még Soros is felbassza az agyát. Remélem, nem iszik sok kávét, mert pár év és elviszi a Soro....izé, az ÖRDÖG!!!

Van egy tahó gázszerelő, kinek neve Mészáros,
Egyszer mondá neki Viktor: "Te leszel a pénztáros!"
Eltüntették a Népszabit, megvették az Origót,
Geci Viktor seggét nyalják, desszertnek plusz guanót.

Családjában csak komcsi volt, szocialista káder,
KISZ-es volt még Kövér Laci, Deutsch Tomika és Áder.
Most ők lettek rendszerváltók, pártkönyvük jól eldugva
Olyan mélyre, mint országunk általuk lett szétkúrva!

Mészáros az gazdag ember, rajta van a toplistán,
Százmilliárdjai vannak, adóforint „jogtisztán”.
Napi.hu közreadta, ötödik leggazdagabb,
Erre azt mondta a Lázár: „Szerintem ez falsadat”.

Nem számít a kormánypártnak, mit össze nem kaparint,
Első királyunk, ha élne, rögtön vágná karjait.
Viszont a mostani „király” megüzente Brüsszelből:
„Ne kritizáljatok engem, elegem van mindenből!”

„Juncker, Soros, nem pofázni!”, kiosztott ő mindenkit.
„Hogy mertek ti kritizálni, aszta kutyamindenit!
Nagy Imre sírjánál álltam, elzavartam ruszkikat,
Mindjárt felhívom a Putyint, akkor lesz csak haddelhadd!”

„Pedig demokrata vagyok, el is jöttem vitázni.
De nektek még ez sem elég, ezt tudtok: kritizálni.
Hiába mondjátok nekem, az EU-ban mi módi,
Úgy nyomom a sódert nektek, sokat nem kell kínlódni.”

Igaz, hogy minden hazugság, ami száját elhagyja,
Szavazótábor a lényeg, mely örvendve hallgatja.
Nekik Soros téma soros, sörös vita lezárva,
Egyik amcsi, másik vörös, plusz a CEU bezárva.

Bemondta a rezsibiztos, ma nála gáz nem fogyott,
Ezzel úgy csökken számlája, mint ahogy ő lefogyott.
Reméli, hogy boldog a nép, most már nem fog anyázni,
Nála is már jó meleg van, nem kell neki tornázni.

Átkosban sem anyázták őt, ilyen szinten eleget,
Talán csak a Rogánt szokták, de ő róla lepereg.
Isten sem repked fent annyit, amennyit csak ő szokott,
Vesz inkább 4 helikoptert, Tóni csak ettől boldog.

Álmos vezér, István király és a többi nagyjaink,
Nem loptak összesen annyit, mint mostani uraink.
Stadionok, kisvasutak, milliárdok repkednek,
Miközben a kórházakban gyógyszer nem jut betegnek.

Németh Szilárd nehéz ember, segge van vagy 100 tonna,
Ő nagyon régen birkózott, most meg a sódert nyomja.
Állandóan Sorosozik, ettől vörös pofája,
Nem olyan rég nyilatkozta, Heinekent is utálja.

Lehet, hogy csak fosik tőle, én ezt bizony nem tudom,
De amint majd beszél róla, mindenkivel megosztom.
Ezzel zárom soraimat, inkább mégsem folytatom,
Még majd rám küldik a csecsent, utána meg ba***atom.

Jakab.gipsz 2018.02.08. 22:46:12

@bernivan: Kertész Ákos kis unokájától csak ennyire futja, ügyes próbálkozás egy fűzfa poétától.

Csak így tovább, Soros Gyuri majd felterjeszt irodalmi No-bell díjra. Vagy béke No-bell, díjra.

ember100 2018.02.08. 23:00:02

Helló !

A legjobb az volt hogy
" fél kézzel rezsit csökkent, meg legyőzi Sorost. " :):)
Amúgy télleg a fityeszhívőket NEM zavarja hogy ezek a hazaárulók szétlopják az országot ?

2018.02.08. 23:18:33

@Jakab.gipsz: írjál már magyarul, vazze! Te buta orosz .

dr. mesterséges színezék 2018.02.08. 23:28:00

NSz és étel egy képen... ez perverzebb mint az Arany-év fővédnöksége.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.09. 06:56:55

Atya Isten, már a nem-ballibeknek is szabad celebkedni??? Botrány!

VáradiJános 2018.02.09. 08:39:48

@bernivan: meg fog sértődni fradiendre

VáradiJános 2018.02.09. 08:40:24

@ember100: de zavarja őket, csak ti jobban

pioneer2016 2018.02.09. 08:41:05

A Csepeli Hírmondót a kezdetek óta egyetlen mozdulattal, a levelesládámból a szórólap szemetesébe dobom.

VáradiJános 2018.02.09. 08:47:36

@Könnyen elkaptuk, uram!: anyadmajma! Haragudna anyád ha megtudná, hogy szidod a szűzhártyáját felszabadító oroszokat

VáradiJános 2018.02.09. 08:48:07

@pioneer2016: te egy igazi hős forradalmár vagy

bernivan 2018.02.09. 09:06:30

@Jakab.gipsz: Köszi szépen! Igazán megtisztelő vélemény egy magadfajta igaz magyar, Orbán seggnyalótól! Néha töröld meg a nyelved, ha már túlságosan szaros! :)

Hókirályfi 2018.02.09. 09:12:54

Hmm....a fideszes trollok meg úgy összegyűltek itt mint seben a genny...és milyen racionálisan érvelnek... :)

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2018.02.09. 09:13:37

@bernivan:

Te Soros bérenc, álnorvég pénzen kitartott liberális hazaáruló! Hát nem nyugszotok még pénteken sem, hogy ne támadjátok Orbán Viktort és családját, a Fideszt? Hát titeket még pénteken is fizet a Soros, miközben a magyar kisembernek a béréből már csütörtökön nem futja se kajára, se internetezésre, kénytelen hozzánk a Fidesz székházba jönni hogy ingyentejet igyon.
A liberális verselgetéseidet fogdd és vidd a brüsszelitáknak, itt Orbán Viktor országában esélyed sincs, mert nekünk magyarnak született valódi magyaroknak gránátszilárdságú hitünk van Orbán Viktorban.

Mindenki aki igaz magyar szavalja velünk a mi Hiszekegyünket:

Hiszek az Orbánban
Hiszek minden szavában,
Hiszem, hogy Orbán Viktor országa
A legboldogabb kontinens az egész világban

Hiszek a Matolcsiban,
Hiszem hogy kétszer-kettő öt,
Hiszem hogy a magyar gazdaság
Fényévekkel száguld az egész világ előtt

Hiszek a Rogánban,
Hogy megmérhetetlen a lakása,
Hogy az Ötkert saját zsebre el nem privatizálta,
Letelepedési kötvények offshore cégeibe a milliárdokat sose átjátszotta

Hiszek a Lázárban,
A családi összefogásban,
Még szép, hogy a dohányból jött dohányból
Egész Csongrád-megyét felvásárolja

Hiszek a Szíjjártóban,
Hogy a futsalosok hatalomra születtek,
A Tarsoly féle nemzeti keresztapák
Börtönbe nem mehetnek!

Hiszek a Kósában,
Minden makogásában,
Hogy neki is az égből pottyantak
A luxusingatlanok és a disznótelepek a két karjába

Hiszek a röghözkötésben,
Hiszek a tandíjban,
Hiszem hogy a magyar iskolás
a PISA tesztek koronázatlan bajnoka!

Hiszek a Századvégnek,
Hogy ők nem is pénzmosoda,
Hiszem hogy 5 milliárd kell hozzá,
hogy a Fidesz népszerűséget kimutassa.

Hiszek a Ráhelban,
Hiszek a Tiborcban,
A Flieres haverokban,
Az önálló lábon álló nem is családi strómanokban.

Hiszek a Gázszerelőben,
Hogy keze-lába tiszta,
Akárcsak a műkörmösnek,
És az egész fidesz nagycsaládnak

Az utolsó leheletemig hiszek az Orbánban!
A kommunisták, az EU, az EP, az ellenforradalmárok, a CNN, a Tavares, a Velencei Bizottság, a Soros, a Simicska, a norvégok, a liberálisok, a Kun Bélák, a migránsok, az álcivilek, a háttérhatalmak, a külső erők, a szoft púderek, a kvóták, a CEU, a brüsszeliták, a Soros Terv, a Soros Párt, az idegen ügynökök elleni harcában,
Hiszem hogy sose fog elfáradni,
Még a mennybementele előtti órákban.
Sem.

pioneer2016 2018.02.09. 09:15:12

@VáradiJános:

Nem egyedül vagyok hős. A lakók 90%-a hasonlóan cselekszik e szemétre való firkálmánnyal.

VáradiJános 2018.02.09. 09:17:44

@Hókirályfi: mit kéne érvelni egy fosposztra?

VáradiJános 2018.02.09. 09:18:50

@pioneer2016: hiába, Vörös Csepel .... és még így is szopni fogtok áprilisban .... ciki

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.09. 09:46:08

Beszarás.

Mintha ballib faszok soha nem szerepeltek volna újságokban politikusi mivoltukon túl, tökre úgy csinálsz.

Pedig a Gyurcsány nevű fasz, akivel összefogsz, még egy elkóborolt gyerekt is megtalált, a háza elött, a hír kedvéért.

VáradiJános 2018.02.09. 10:35:20

@Rettegek mert ballib vagyok: .... akinráadásul valamelyik mszp-s kisfőnök kölke volt

paveway 2018.02.09. 10:48:52

Azért a csepeli lakosok megkérdezhetnék a képviselőiktől, hogy miért kell naponta megjelentetni a helyi újságot. Mármint a propagandán kívül. Az ÁSZ működése pedig tényleg egy vicc.

2018.02.09. 10:53:52

@VáradiJános: esetleg valami értelmeset? Mert csak a genny ömlik a szádból. A fixációd meg kezeltesd.
Ja, tikkelsz is. Az más, akkor nyugodtan káromkodj, ez szerves része szexuális életednek. Máshogy nem élveznél el.

2018.02.09. 10:55:11

@Rettegek mert ballib vagyok: azért az szép, amikor Gyurcsányt hozod fel követendő példaként....

elvis56 2018.02.09. 10:56:26

Sziszi aki szétverte a magyar birkozást ( ifi birkozó ként is SZAR volt Hegedüs Csabát kinyirta ez a PATKÁNY ) csepel szégyene megélhetési seggnyaló kunézete a JÓLAKÓT MANGALICA !

Inverz Mikulás 2018.02.09. 10:58:51

@pioneer2016:
a Csepeli Hírmondót a kukába dobni nem egy előremutató magatartás.

Üvegpucolásra például kiváló.

Aztán a múltkor -hála a terjesztőnek - sikerült leadnom az iskolai papírgyűjtésbe egy folyóméternyit ugyanabból a lapszámból. A tesitanár csak röhögött, és kért egy párat: üveget pucolni :-)

moletty 2018.02.09. 11:06:29

@VáradiJános: Mi van te gané kubatov jugendista fos troll ? ide evett a fene , moszkovita bérenc geci ?

Duplaxiii 2018.02.09. 11:10:38

@VáradiJános:
Figyelj te troll!
- Az oroszok verték le 1848/49-es szabadságharcunkat. A legyőzőtt népünk nem volt "Vörös Csepel".
- Az oroszok gyalázták szét az országunkat a "felszabadításunk" alatt, gyilkoltak, nőket, lányokat erőszakoltak, fosztogattak
- Az oroszok vitték el magyarok ezreit egy kis robotra! Az oroszok vitték el értékeinket kárpótlásra hivatkozva
- Az oroszok ültették nyakunkra Rákosit és a segítségükkel végezték ki, börtönözték be politikai pártok vezetőit, tagjait.
- Az oroszok verték le 1956-ban a forradalmunkat.
Egyik sem köthető a "Vörös Csepelhez", így egy becsületes magyar ember soha nem fogja ezeket szeretni, nem fog ezekben bízni!
Nem "Vörös Csepel" a gond, hanem a fajtád, aki ezeket támogatja.
Te nem egy átlagos fidesz troll vagy, hanem HAZAÁRÓLÓ!

moletty 2018.02.09. 11:11:45

@Duplaxiii: Minden szavad igaz ! Dögöljön meg MINDEN hazaáruló oroszbérenc geci, éléükön a Geci !

Duplaxiii 2018.02.09. 11:14:07

A poszt célja valójában a rezsidisznó propagálása?

moletty 2018.02.09. 11:19:44

@Duplaxiii: Majd csodálozik a disznaja, mikor ő lesz a soros és felfüstölik.... ehheee

Edit exnolbloggerina 2018.02.09. 11:20:54

Üdv., Kedves Szabolcs!

Nem is tudtam, hogy itt van a blog.hun, pedig 2016., a Népszabi beszántása óta jó néhányan itt parkoltunk le a nolbloggerek közül.
Az önkormányzat és a fidesz minden anyaga , amellyel megszórják a postaládámat, pioneer2016-hoz hasonlóan, a levélszekrények alatti kosárban végzi.

Derűlátó vagyok, 2014-ben is sikeres volt számunkra a választás, most is az lesz. Azonban mindennél fontosabb a kormányváltás, s bármennyire is viseltetek ellenszenvvel akár a fidesz, akár a jobbik iránt, részben tűzoltásként, részben pedig a jövő megalapozásaként megoldásnak egy átmeneti nagykoalíció megalakítását tartom.
Kár, hogy nem egy ilyen forgatókönyv fog megvalósulni.

Sok sikert, jó munkát kívánok!

citrix 2018.02.09. 11:23:48

Olyan okos amilyen szép. :-)

vaffanculo 2018.02.09. 12:20:06

Ki a náthás lófaszt érdekel, hogy rezsidisznó főz. Vagy rezsódisznó :) Egyen csak még többet, hátha szétpukkad ez a kretén

VáradiJános 2018.02.09. 15:06:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: anyadmajma, nagyon csúnyàn “beszélsz”. Elfelejtetted, hogy az eujopaji libejális nickeden jelentkeztél be? Ne aggódj, még az értelmes emberek is szoktak hibázni, hát még a magadfajta kis egyszerű kukacok!

VáradiJános 2018.02.09. 15:08:57

@elvis56: “JÓLAKÓT MANGALICA”

Jólakót? Pont ennyit számít a véleményed. Az pedig felháborító, hogy a szavazatod pont annyit mint az embereké.

VáradiJános 2018.02.09. 15:09:40

@Duplaxiii: és hogy jönnek ide az oroszok, te buta állat? Szilárd orosz?

VáradiJános 2018.02.09. 15:11:22

@moletty: jugendista moszkovita? Zsidónáci nem vagyok?

2018.02.09. 15:41:44

@VáradiJános: nem lehetsz náci. Ők kiszelektálták az értelmi fogyatékosokat.

2018.02.09. 15:45:55

@VáradiJános: egyébként mi a csúny abban, amit írtam? A fixáció csak neked az, mert mindig ezt mondta az orvosod a sokkterápia előtt. De nem használt.

2018.02.09. 15:47:01

@VáradiJános: Tourette doki üdvözöl.

lutria 2018.02.09. 16:30:06

Az egy dolog hogy beüzemelik a CsepTV-t február végéig ,de hogyan nyomják be ilyen gyorsan legalább 2 kábelszolgáltatóhoz-lehet hogy csak 1-2 hónap időtartamra ?

ember100 2018.02.09. 16:36:15

@VáradiJános:
Helló !

Akkor ugye az sem zavar hogy a szüleid nyugdíja ugrott a gyerekeid tanítása nulla , az egész nemzetet eladósítja, putyinbérenc ......

Gtusa 2018.02.09. 18:38:02

Ez mind így van. Ha megszavazzák a halálbüntetés eltörlését az első 20 fideszes meg a strómok mehetnek is rögtön a halálsorra. De azért ne menjünk el a tény mellett, hogy száz csepeliből jó ha egy tudja ki is a jelenlegi országgyűlési képviselője.

annalovacska 2018.02.09. 18:39:55

@pioneer2016: :) pedig a recept szerinti krumplipucolás alá milyen jó ez a lap

VáradiJános 2018.02.09. 22:00:58

@ember100: de zavar, viszont egyik sem köthető orbánhoz

ember100 2018.02.09. 23:36:46

@VáradiJános:
Helló !

Micsodaaaaa ????
Mert ugye NEM ma vezír kormány nyúlta le a magán nyugdíjpénztárt ?
NEM a vezír kötötte meg a Paks 2 őt , és NEM tette tönkre az oktatást ....
Ne b...zd már :)

Pop40 2018.02.10. 01:10:04

Takarítani kéne kicsit a kommentek közt, nagyon elburjánzott a fideszes szemét.

A rezsidisznó hájas képét meg ugyanúgy el kell kenni, mint 4 éve, hadd kullogjon a vajdához bűnbocsánatért. :-). Sok sikert!
süti beállítások módosítása