szaboszabolcs

Lázár nem tökös, hanem sunyi

2017. április 25. - szabolcsblog

Tegnap értesülhetett arról a széles közvélemény, hogy a Lázár János által korábban igencsak támogatott Hódmezővásárhely-Szeged közötti vasúti-villamos összeköttetést biztosító beruházás költségei igencsak elszálltak. Kiderült ugyanis, hogy a járműveket szállító Stadler az előzetesen kalkuláltnál majdnem dupla olyan drágán, mintegy 20 milliárd forintért tudja csak vállalni a Citylink Hybrid Tramtrain járművek leszállítását. Ezen aztán Lázár János is jól felháborodott, és lényegében lefújta az egészet (részletek itt).

Első ránézésre mondhatnánk azt is, hogy végre egy tökös politikus, de ha jobban megkapargatjuk a dolgot, akkor sokkal egyszerűbb következtetésre jutunk: Lázár egyszerűen sunyi, aki másra keni a felelősséget. Az a nagy helyzet ugyanis, hogy a Stadlert győztesnek kihozó döntés már bő 10 napja megszületett, és erről Lázár Jánosnak is tudnia kellett. Ráadásul minderről a MÁV az MTI-t is értesítette, amiről az MTI be is számolt 2017. április 18-án (egy héttel ezelőtt!), és ezt több sajtóorgánum le is hozta. Lázárt ekkor még nem bosszantotta fel a beruházás költségeinek elszállása, pedig neki ekkor már napok óta tudta, hogy duplájára emelkednek a költsége. 

Ezt követően három napja a delmagyar.hu már kifejezetten felhívta rá az olvasók figyelmét, hogy a beruházás költségei az egekbe emelkedtek, és 2017 április 22-én részletesen beszámolt a fejleményekről. Lázárt még ekkor sem bosszantotta fel a beruházás költségeinek elszállása.

Tegnap az index címlapon hozta a delmagyar.hu oldalon megjelent információkat. Mivel immár országos hír lett az Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő méregdrága szerelvényekből, ezért Lázár János gyorsan felháborodott, és dúlva-fúlva rákente az egészet a MÁV-ra meg az NFM-re.

Tehát van egy projekt, ami személyesen Lázár János dédelgetett gyereke, amit eddig mindenen és mindenkin átnyomott. Amikor pedig kiderül, hogy sokkal drágább lesz, mint amit terveztek, akkor mélyen hallgat. Végül pedig, amikor országos hír és felháborodás lesz belőle, akkor gyorsan elküld mindenki mást melegebb éghajlatra, és újjal mutogat másokra.

Na az ilyen politikusokra mondta azt Hofi, hogy ezekhez képest a ház  nélküli csiga egy gerincoszlop.

A CEU esete mutatja, hogy miként számolták fel a kancellári rendszerrel az egyetemi autonómiát

Először is kezdjük a lényeggel: mondják már meg nekem a CEU ügyében levelezgető meg közleményező kancellárok, például  Pavlik Lívia (Corvinus), Bács Zoltán (Debreceni Egyetem) és Borbás Zoltán (Kaposvári Egyetem), hogy egészen pontosan melyik paragrafusra hivatkozva szólnak bele tudományos és tudományszervezési ügyekbe? A kérdés persze költői, mert papíron ehhez semmi joguk. Ami felhatalmazza őket, az a politikai háttér, meg az esetenként a meghunyászkodó egyetemi vezetés. Az egyetemi közösség tagjainak meg csak azt tudom javasolni, hogy küldjék vissza a kancellárok pofátlan leveleit meg közleményeit a feladónak Fligauf Benedek szavaival (Ugyebár a rendező üzente azt Áder Jánosnak a kitüntetése visszaadása kapcsán, hogy „dugja a többi közé”). A rektorok meg tanulják meg végre, hogy ők az egyetemi közösség választott vezetői, és a közösségüknek tartoznak felelősséggel, nem a kormánynak. Lánczi úr sem a Századvég Fideszes talapnyalója immár, hanem az egyetemének a rektora. Viselkedjen is úgy, vagy mondjon le. Most nem a kormány fenekét kell nyalni, hanem az egyetemük és az egész magyar felsőoktatás jövőjét kell félteni. Mert ma a CEU van soron, de holnap bármelyik egyetem terítékre kerülhet.

És akkor az határozott felülés után nézzük a részleteket. Az elmúlt két hétben világméretű botránnyá nőtte ki magát a CEU ellehetetlenítése. A törvényjavaslat kapcsán talán nem mindenki vette észre, de most rajzolódott ki először a gyakorlatban, hogy miért is neveztek ki kancellárokat az egyetemek élére. Egyes kancellárok ugyanis a törvény adta jogkörükön jócskán túlterjeszkedve nyilatkoztak a CEU botrány kapcsán. Először a Debreceni Egyetem kancellárja támogatta meg az egyetembezáró törvény, majd a Kaposvári Egyetem nevében vélhetően a kancellár juttatott el közleményt az MTI-hez, most pedig a Corvinus kancellárja fenyegeti az egyetemi közösség tajgait.

Amikor a kancellária rendszert bevezették, a Fidesz képviselői folyamatosan arra hivatkoztak, hogy a kancellár csak gazdasági ügyekben lesz kompetens. A későbbi törvénymódosítások során is igyekeztek papíron ehhez tartani magukat, bár kezdettől fogva mondtuk, hogy a gazdasági és az oktatási-kutatási ügyek nem szétválaszthatóak. Erre most mit látunk? Egyes kancellárok tudományos és tudományszervezési ügyekben nyilvánulnak meg, miközben ehhez papíron sem joguk, sem lehetőségük, sem tudományos ismereteik nincsenek. A pofátlanság csimborasszója a Corvinus kancellárjának akciója, aki a rektorral közös levélben fenyegeti meg a Corvinus közösségét, hogy fogják be a szájukat. Miközben a kancellár nem az egyetemi közösség tagja. Pont neki nincs joga a Corvinus nevében nyilatkozni tudományos és tudományszervezési ügyekben. A hallgatókat ugyanis felvették a Corvinusra a tanulmányi teljesítményük alapján, tehát az egyetemi közösség teljes jogú tajgai. Az oktatókat a tudományos és oktatási és tudományos teljesítményük alapján befogadták, tehát az egyetemi közösség teljes jogú tajgai. Az egyetem választott testületeinek tajgait (legyen az hallgatókból vagy oktatókból álló testület) az egyetem közössége megválasztotta, tehát ők az egyetemi közösség választott képviselői. A kancellárt viszont a miniszter a saját belátása szerint ejtőernyősként odatette, akinek semmi joga bárkit is fenyegetni tudományos és tudományszervezési ügyekben. De ha valakinek ez kevés lenne, akkor olvassa el a nemzeti felsőoktatási törvény ide vonatkozó részét. A jogszabály egyértelműen fogalmaz a kancellár tevékenységének leírása kapcsán:

 

 (2) A kancellár

a)40 felel a felsőoktatási intézmény gazdasági, pénzügyi, kontrolling, belső ellenőrzési, számviteli, munkaügyi, jogi, igazgatási, informatikai tevékenységéért, az intézmény vagyongazdálkodásáért, ideértve a műszaki, létesítményhasznosítási, üzemeltetési, logisztikai, szolgáltatási, beszerzési és közbeszerzési ügyeket is, irányítja e területen a működést,

b)41 felel a szükséges gazdálkodási, valamint az a) pontban meghatározott területek tekintetében a szükséges intézkedések és javaslatok előkészítéséért, ennek keretében - a nem a konzisztórium hatáskörébe tartozó kérdésekben - egyetértési jogot gyakorol a 12. § (1) bekezdés, valamint 13. § (1) bekezdés szerinti jogosultnak az intézmény gazdálkodását, szervezetét, működését érintő gazdasági következménnyel járó döntései és intézkedései tekintetében; az egyetértés e döntések érvényességének, illetve hatálybalépésének feltétele,

c) a felsőoktatási intézmény rendelkezésére álló források felhasználásával gondoskodik annak feltételeiről, hogy a felsőoktatási intézmény gazdálkodása az alapfeladatok ellátását biztosítsa,

d) gyakorolja az intézmények részvételével működő gazdasági társaságokban és gazdálkodó szervezetekben a tulajdonosi jogokat,

e) a 13. § (2) bekezdésében meghatározott kivétellel munkáltatói jogot gyakorol a felsőoktatási intézményben foglalkoztatott alkalmazottak felett, gondoskodik a jogszabályoknak megfelelő pénzügyi-szakmai kompetencia biztosításáról,

f)42 gondoskodik a gazdasági vezetői feladatok ellátásáról, megbízza a gazdasági vezetőt, visszavonja a gazdasági vezető megbízását

 

Capisci?

 

A kormány titkolja, hogy mennyibe fog nekünk kerülni a labdarúgó EB

A vizes világbajnokság kapcsán tapasztalhattuk, hogy egyszerűen hülyének nézett mindenkit a kormány, amikor a költségek szóba kerültek. A folyamatosan növekvő, ma már jóval 100 milliárd feletti költségeket joggal kifogásoló észrevételek kapcsán mindössze unortodox kommunikációs paneleket ismételgettek, melyeknek a lényege: nem is növekedtek a költségek! Ennek kapcsán Fürjes Balázs a mellébeszélés magasiskoláját mutatta be, jellemzően a „nem én mondtam”, „az másra vonatkozott”, „az a terv egy blöff volt”, „az egyébként is megvalósult volna, ezért nem is sorolható a vizes világbajnokság költségei közé” paneleket ismételgetve. Persze közben már arról hallunk, hogy egy minisztériumi titkos költségbecslés 144 milliárdos teljes költséggel számol.

Gondoltam a másik gigantikus sportprojektünk, a 2020-as labdarúgó EB kapcsán az elején kellene tiszta vizet önteni a pohárba, és még az Új Puskás Stadion építésének megkezdése előtt rákérdezek: mennyibe fog nekünk kerülni a labdarúgó EB megrendezése, a szükséges beruházásokkal együtt? Persze már az Új Puskás Stadionnal kapcsolatban is volt eddig hazudozás bőven, hiszen 30-40 milliárdról indulva eljutottunk a 190 milliárdig, és így fajlagosan Európa egyik legdrágább stadionját építjük. Most azonban annyi bátorságuk már lehetne, hogy  őszintén leírják a várható és tervezett költségeket, és így a következő 3 évben folyamatosan számon kérhető lenne a költségek tartása, vagy épp’ nem tartása. Ez szerintem amolyan európai megoldás lenne, hiszen mégiscsak az adóforintjainkat költik el erre. Nekünk a 13 rendező egyikeként jó példát kellene mutatni, nem pedig sunnyogni.

Milyen költségekről lehet szó? A labdarúgó EB rendezéséhez kell egy megfelelő stadion (az  nincs), az új stadionhoz kellenek parkolók (ezek nincsenek), fel kell újítani a stadion környékét (a Stadionok metrómegálló környéke ma inkább lepratelepnek néz ki), ki kell fizetni a kapcsolódó rendezvények költségeit (pl. szurkolói zónák kialakítása és ott program biztosítása), biztosítani kell a Budapesten szereplő nemzeti válogatottak elhelyezését, garantálni kell az ide érkező nézők biztonságát (erre jelenleg nem igazán felkészültek a magyar hatóságok)… stb. Ehhez képes kérdésemre Rétvári Bence nemes egyszerűséggel azt válaszolta, hogy erre nem tud válaszolni, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség még nem nyújtotta be a támogatási kérelmét az EMMI felé. Az egyik olvasata ennek, hogy úgy pályáztunk az EB egy részének rendezésére, úgy álltunk neki majd’ 70 ezres stadiont építeni, úgy vállalt a kormány garanciát a szükséges feltételek biztosítására, hogy halvány lila gőzük sincs a várható költségekről. A másik – és reálisabb – olvasata ennek a válasznak, hogy nem mernek leírni egy konkrét számot, mert így majd három év múlva is lehet azt hajtogatni, hogy „nem én mondtam”, „az másra vonatkozott”, „az a terv egy blöff volt”, „az egyébként is megvalósult volna, ezért nem is sorolható a labdarúgó EB költségei közé”. Egyvalami biztos: a vizes világbajnokság, valamint a Budai vár kormányzati negyeddé alakításának tapasztalataiból kiindulva 300-400 milliárd alatt nem fogjuk megúszni.

És még ezek akartak Olimpiát rendezni!

Ha az Együtt kormányra kerül, akkor minden nagy projektnek lesz nyilvános előzetes költségvetése, minden szerződés nyilvános lesz, és így folyamatosan nyomon lehet majd követni a költségek alakulását. Mert ha adóforintokról van szó, akkor ez így normális.

 

Bodor Pál "Diurnus" emlékére

Érdekes módon nem annyira az írásai maradtak meg bennem, hanem inkább a „Diurnus” jelenség, vagyis hogy a rendszerváltozás környékén (ami nekem már inkább történelem) minden nap megjelent egy rövid tárca tőle. Persze fura volt, hogy miért használt álnevet? Aztán ha érett fejjel az ember jobban belegondol, akkor megérti: a Bukarestben maradt lánya védelme érdekében jobb volt álnéven publikálni ezeket a tárcákat az 1980-as években, és ez a Ceasescu-rezsimet ismerve nem is olyan valóságtól elrugaszkodott dolog. Egy interjújában még azt is elmesélte, hogy egy franciaországi útja alkalmával a magyar hatóságok nagyon féltették egy esetleges merénylettől. Később persze „Diurnus” is megkapta, hogy besúgó volt. Érdekes, hogy nálunk bárkit le lehet spiclizni, még akkor is, ha történetesen őt hallgatta le és figyelte meg a Securitate, vagy éppen a III/III-as főosztály. Persze a tények sosem számítottak ezen a téren, elég néhány jól irányzott rágalmazó írás, meg az egyre jobban terjedő pletyka. Hiába tett sokat Bodor a romániai magyar irodalomért az Irodalmi Könyvkiadó és a Kriterion meghatározó vezetőjeként, hiba dolgozott keményen a romániai magyar nyelvű televíziózás megteremtéséért, simán belerúgtak. A nevét körbelengő vád pedig folyamatosan felőrölte, tenni pedig nem lehetett ellene. Mégis mit lehetett volna ez ellen tenni? Őszintén szólva ez még Tar Sándor meghurcolásánál is aljasabb történet, mert ott legalább volt alapja, még ha tudjuk is, hogy milyen. (Persze Tar Sándor is belehalt abba a történetbe, szó szerint halálra itta magát, de ez egy másik történet.) Ha másért nem, hát ezért szimpatizáltam Bodor Pál Diurnussal. Meg azért is, mert a romániai fordulat időszakában tényleg első kézből származó információkat tudott megosztani a nagyvilággal. Azért ilyen csak kevesek életében adódó lehetőség. Nem oly’ régen a Beszélőben jelent meg egy összeállítás (Beszélő, 2010. 4. évf. 9. sz.: Temesvári események egy boldog pesti cselédszobában), amelyben sok érdekes történetet leír ebből a viharos időszakból. Bodor Pál emlékére most megosztom az egyik ilyen történetet. Én így emlékezem rá.

Nyugodjék békében!

„Tizenkilenc nappal később, január 8-án, amikor Ceausescu már halott, Bukarestben vagyok. A Magyar Nemzetnek elkészítem naivan jóhiszemű interjúmat régi ismerősömmel, az új államelnökkel, Ion Iliescuval, majd az új oktatásügyi miniszterrel, volt kiadói szerkesztőtársammal, a nagyszerű Mihail Sorával, akiben pillanatig sem csalódtam, és Milyen lesz az új Bolyai Egyetem? címmel a helyettesével, a nemzetiségi oktatással foglalkozó Pálfalvi Attila miniszterhelyettessel. Rövid idő múlva leváltották.


Iliescu könnyen, gyorsan fogadott. Föltehetőleg elsőként írtam róla, már hatalomra jutása első napjaiban; a
Magyar Nemzet december 27-i számában közöltem róla nagy terjedelmű, igen jóhiszemű portrémat. (Fejtő Ferenc ennek alapján és ezt idézve méltatta Iliescut a Le Figaróban. Később, illően bocsánatot kértem tőle – ami nem változtat a lényegen...) Iliescu szívélyessége azonban Fejtő rám utaló párizsi cikkének is volt köszönhető.


Az előszobájába – vörös pulóverben – akkor toppant be Szófiából hazaérkező miniszterelnöke, Petre Roman. Szüleit ismertem, anyja, a spanyol Hortenzia Roman abban az időben, amelyben tapasztalatokat gyűjthettem róla, szolidáris, bátor kollégaként viselkedett a Román Rádióban és Televízióban, ahol 1970–79-ben dolgoztam – Petre Romant nem ismertem. Meglepett, hogy ő viszont ismert engem, sőt, viharos örömmel üdvözölt, megölelt, s közölte: „mindannyian” hálásak nekem, hiszen a temesvári eseményekről az első napokban csak az én washingtoni tudósításaimból értesültek, ezek magnómásolatai voltak nagy számban forgalomban, sokan le is írták a szövegeket. „Ezeknek a tudósításoknak nagy szerepük volt az eseményekben…” – szorongatta a kezem.


Megrökönyödésemre kiderült, hogy még a Román Munkáspárt Végrehajtó Bizottságának legutolsó, azaz december 22-i ülésén résztvevők többsége is – mindazok, akik nem tartoztak sem Ceausescu legbelső köréhez, sem pedig a retorzió szervezői közé – az én tudósításaimból értesült az első temesvári napok eseményeiről

Kell nekünk a 9 évfolyamos általános iskola?

Az Országgyűlés Kulturális bizottságban már többször felmerült a kilenc osztályos általános iskola bevezetésének ötlete, de a Fidesz végül mindig lecsavarta a dolgot. Pedig pontosan tudtuk, hogy a háttérintézmények dolgoznak az ügyön, én magam is olvastam olyan tanulmányokat, melyek a nemzetközi tapasztalatok, elsősorban Lengyelország példája alapján elemezték az általános iskolai képzés megnyújtásának a lehetőségét. Persze ezeket nem adták oda hivatalosan, csak úgy fű alatt kaptuk meg. Mindezek alapján már bő másfél ével elemeztük a helyzetet, és készült egy pozíciópapír az Együtt elnöksége számára. Ennek a zanzásított verzióját teszem most közzé.

Miért merül fel egyáltalán az alapfokú képzés idejének meghosszabbítása?

A jelenlegi oktatási rendszer egyik legnagyobb hibája, hogy az alapfokú képzés során nagyfokú a korai szelekció, így a gyerekek egy része egyszerűen nem kapja meg azt a minőségű oktatást, mely révén érvényesülni tudna a középfokú oktatásban. Már az általános iskolákban markánsan szétválik a gimnáziumba, a szakközépiskolába és a szakiskolába készülő/kényszerülő gyerekek tudása. Ennek a problémának a kezelésére merült fel – több más európai országhoz hasonlóan – az alapfokú oktatás idejének 8-ról 9 évre történő emelése. A szakértők által megfogalmazott egyértelmű cél a képesség és készségfejlesztés lenne. Fontos cél lenne a készségfejlesztés mellett az idegen nyelv oktatásának az erősítése is.

A 9 osztályos alapképzés bevezetése nem új ötlet. Szakértők, sőt a Fidesz egyes politikusai is emlegetik már egy ideje, példaként emlegetve Lengyelországot. A kérdés az, hogy ez a kormány esetében valódi elkötelezettség, vagy csak egyszerű kampányfogás?

Hogy nézne ki egy 9 osztályos alapfokú képzés?

Jelenleg egy nyolc osztályos általános iskolai képzést követ egy 3-4 osztályos középiskola, illetve ezt egészíti ki még az elitgimnáziumok szelekcióját elősegítő hat-, illetve nyolcosztályos gimnáziumi rendszer. Az általunk megismert koncepció szerint ez a rendszer úgy alakulna át, hogy először is lenne egy 6 osztályos általános iskola, majd ezt követően lenne egy 3 osztályos alsó középfokú oktatás, végül pedig erre épülne a felsőfokú középiskolai szint (általános, érettségit adó irány, valamint egy szakképzést biztosító irány). Vagyis a gyerekek egy évvel később kerülnének ki a köznevelési rendszerből. A lengyel oktatási rendszer így épül fel.  Az átalakítás összefügg azzal, hogy a csökkenő gyerekszám miatt a kisebb településeken egyre nehezebb fenntartani a 8 osztályos iskolákat, így viszont névleg fent tudnák tartani őket, igaz csak 6 osztályos lenne. A településszerkezeti adottságok egyébként a lengyel reform kapcsán is kardinális szerepet játszottak. A gond ott kezdődik, hogy a lengyel rendszer azért lett hatékony, mert a szervezeti változások mellett komoly tartalmi oktatási reformot is végrehajtottak, főleg az ún. alsó középfokú képzésben. Nem az történt, hogy egyszerűen még egy évet hozzáragasztottak az általános iskolákhoz. Ott a 6 osztályos alapozó szakasz a reformok bevezetése óta igazi készség és képességfejlesztő alapozást nyújt, tehát nem kerül ki a gyerekek 25 százaléka funkcionálisan analfabétaként a rendszerből. Emellett teljes mértékben átjárható, és átlátható a rendszer, nincs korai szelekció. Figyelembe kell venni azt is, hogy csak akkor van értelme az egész átalakításnak, ha az egyes szinteken (6. év vége, 9. év vége, majd pedig a középiskola vége) jól meghatározott kimeneti követelmények vannak meghatározva, ahol ráadásul nem extrém mértékben meghatározott tudásmennyiséget, hanem képesség- és készségszintet várnak el.

 

Egészen pontosan milyen is ez a lengyel oktatási rendszer, amire annyit hivatkoznak?

A lengyel rendszerben a plusz egy oktatási év bevezetése mellett sok egyéb olyan részlet szabályozás is jelen van, amit érdemes lenne megfontolni. Eleve úgy lépnek be a gyerekek az alapfokú oktatási rendszerbe, hogy öt éves kortól iskolai előkészítő csoportokba járnak, melyet szervezhetnek az óvodák, de akár iskolák is. Ezt követően a gyerekek kötelező jelleggel 18 éves korukig iskolába járnak. 2000-ben szüntették meg a 8 osztályos általános iskolákat, és annak helyébe lépett a 6 osztályos alapfokú képzés, ahova a 7-13 éves korú gyerekek járnak. A kisiskolások az első három évben integrált tárgyakat tanulnak (vagyis több rokontudomány vagy műveltségterületek ismeretanyagát összegyúrva az összefüggések bemutatására koncentrálnak), majd az ezt követő három évben már szaktárgyi képzés folyik. Fontos eleme a rendszernek, hogy az első hat év után felmérik a gyerekek tudását, így a gyerek, a szülők és a tanárok is tisztában lesznek vele, hogy mit is tud pontosan a gyerek.

Ezt követően a gyerekek az alsó középfokú szinten folytatják a tanulást, ahol 3 évet töltenek (13-16 éves koruk között). Ennek végén megint csak felmérik a tudásukat. 16 éves korában pedig a gyerek eldöntheti, hogy hol folytatja a tanulmányait:  

-        vagy felső középfokú iskolai (3 éves) képzésben folytatja, amit érettségivel zár 19 éves korában,

-        vagy alap-szakiskolai (3 éves), vagy szakmai középiskolai (4 éves) képzésben vesz részt, mely végén olyan oklevelet kap, mely már munkavégzésre is jogosítja,

-        vagy a fogyatékos tanulók számára fenntartott speciális iskolákba mennek tanulni (3 éves képzés).

Vagyis többségében 19-20 éves korban kerülnek ki a rendszerből, melyet követően vagy munkát vállalnak, vagy felsőoktatási intézményekben folytatják tanulmányaikat, vagy felsőfokú szakképzési intézményekben tanulnak tovább.

 

Mennyire centralizált a megreformált lenyel oktatási rendszter?

Nálunk elképesztő centralizáció zajlott le a közoktatásban, Lengyelországban viszont nem ez történt. Az iskolákat a települési önkormányzatok vagy a járások tartják fenn, illetve itt is vannak magánintézmények, de az önkormányzati iskolákkal szemben támasztott követelmények rájuk is ugyanúgy érvényesek.

A tanárok foglalkoztatója természetesen az intézmény vezetője, vagyis van intézményi autonómia. Az intézmény rugalmasan alkalmazkodhat a központi alaptantervhez, maga választhat tankönyvet, maga választ a pedagógiai szolgáltatásokat nyújtó intézmények és vállalkozások között. Fontos elem, hogy országos szinten csak a törvényeket és rendeleteket alkotják meg, illetve központilag szabályozzák az alaptantervet, a kerettanterveket, az egyes szintek végén kitöltött teszteket. Központilag engedélyezik a tankönyveket, melyek közül aztán szabadon választhat a tanár. Ezen kívül a szakképző intézmények szakmai irányítása az oktatási minisztérium irányítása alá tartoznak. És persze van még egy elengedhetetlen elem: az állami költségvetés biztosítja a szükséges pénzt, melynek összege a költségvetésben nem csökkenthet az előző évhez képest, sőt még az inflációt is követnie kell. Az oktatási miniszter osztja szét egy meghatározott képlet szerint az összeget a fenntartók között, mely során figyelembe veszik többek között a tanárok végzettségét, az adott iskola speciális körülményeit, az iskola által fenntartott infrastruktúrát, de még a tanulók lakóhely és iskola közötti szállítását is.  

Persze a központi támogatáson felül az intézmények forrásokat vonhatnak be. Pénzügyi kérdésekben az intézményvezető nagy szabadságot kap, bár egyes döntéseket az Oktatási Hivatallal egyeztetni kell.

 

Összességében mi változott Lengyelországban a reform hatására?

-        plusz egy évet töltenek a gyerekek az iskolában,

-        az intézmények a korábbinál jóval nagyobb autonómiát kaptak,

-        olyan alaptantervet vezettek be, mely a teljes oktatási spektrumot lefedi, az iskolai előkészítéstől a felnőttképzésig. Az alaptanterv meghatározza a kulcskompetenciákat, de nagy autonómiát biztosít az iskoláknak,

-        megszűnt a korai szelekció,

-        megerősödött az idegen nyelv oktatása,

-        a pedagógusok nagyon hatékony módszertani támogatást és képzést kapnak,

-        és végül: a PISA felmérések eredménye szerint a korábban velünk egy szinten lévő Lengyelország ma már az európai élmezőnyhöz tartozik.

 

Támogatható-e az alapfokú képzés átalakítása, a 9 évfolyamos képzés bevezetése?

Amennyiben az átalakítás egy átfogó koncepció keretében történik, akkor egyértelműen igen. Ehhez azonban pontosan ki kell elemezni az elmúlt évek/évtizedek hibáit, a külföldi tapasztalatokat, az egyes beavatkozások várható hatásait. Ezen kívül megkerülhetetlen a NAT átalakítása, az intézményi autonómia erősítése, a centralizáció visszanyesése, a szakmai szolgáltatások megerősítése. Vagyis egy ilyen mértékű átalakítás csak hosszú és alapos szakmai és társadalmi egyeztetés, valamint szakmai felkészülés után vezethető be.

Az átalakítás kapcsán az egyes intézmények között meglévő különbségeket is meg kell szüntetni, vagyis fenntartótól függetlenül egyforma finanszírozási és szakmai feltételrendszert kell biztosítani minden intézmény számára.

Hát ezt láttuk másfél éve, és nem cáfolt meg minket az idő. Nem véletlen, hogy Csépe Valéria is a NAT átalakításának emlegetésével együtt kezdett beszélni az átszervezésről. De akkor tessék tovább menni, és kezdjenek bele a decentralizációba, kezdjenek széles körű szakmai és társadalmi és politikai egyeztetést, kezdjék meg a pedagógus képzés átalakítását az új képzési koncepcióhoz igazítva, alkalmazzanak fenntartótól függetlenül azonos finanszírozási körülményeket az iskolák számára. Egy valamit azonban ne felejtsenek el: ekkora átszervezést nem lehet úgy kialakítani, hogy két év múlva indul. Ennél hosszabb felkészülési időre van szükség. A felkészülés idején pedig tegyenek be sokkal több pénzt az oktatásba, adjanak minden gyerek kezébe tabletet, szabadítsák fel a tankönyvpiacot, erősítsék meg a közismereti tárgyak oktatását a szakképzésben, és hatékonyan lépjenek fel a korai szelekció és az iskolai szegregáció ellen. Én legalábbis ezt tenném a helyükben.

Barcza György vajon hogy ment át a záróvizsgán?

 

A letelepedési kötvények ügye semmi más, mint egyszerű lopás. Ezt a lopást pedig a Fideszes gépezet teljes erőből fedezi, ezért nem is engedték, hogy hivatalos vizsgálóbizottság alakuljon az Országgyűlésben, így egy nem hivatalos „árnyékbizottság” állhatott csak fel. Ennek nevében kerestem meg kérdéseinkkel Barcza Györgyöt, az Államadósság Kezelő Központ vezetőjét, hogy adjon tájékoztatást a letelepedési kötvények ügyéről, és némi huzavona után érdekes válaszokat kaptunk.

 

Először is bebizonyosodott, hogy Barcza György nem ért az értékpapírokhoz. Feltettük ugyanis azt a nyilvánvaló kérdést, hogy milyen szakmai érvek döntöttek amellett, hogy a letelepedési kötvényeket diszkont értékpapírként és nem hagyományos kamatozó értékpapírként bocsátották ki? Barcza György erre ezt a választ adta:

 

„A diszkont államkötvény is kamatozó, mint pl. a Diszkont Kincstárjegy”

 

Na most ugye azt már a közgazdasági szakközépiskolákban is megtanítják (mint ahogy jómagamnak is volt szerencsém ezt elsajátítani), hogy a diszkont értékpapír nem kamatozó értékpapír, amit névérték alatt bocsátanak ki (diszkontált áron), és a futamidő végén névértéken váltják vissza. De ha nekem és a középiskolás tananyagnak nem is hiszi ezt el Barcza György, akkor javaslom olvassa el például a saját honlapjukon található definíciót a Diszkont Kincstárjegyről (lásd itt) Nevezett definíció így kezdődik: „A Diszkont Kincstárjegy 3 és 12 hónapos futamidejű, nem kamatozó értékpapír, mely névérték alatt, diszkont áron kerül kibocsátásra 10.000,- Ft-os alapcímletben.” Egyébként anno pont azért fejlesztették ki ezt a terméket (emlékeim szerint az Egyesült Államokban), mert a diszkont értékpapírok esetében hozamot és nem kamatot számítanak, így más adószabályok vonatkoztak rá. Azt már meg se merem pendíteni, hogy vajon Barcza György tisztában van-e a hozam és a kamat közötti különbséggel? Ez már egyetemi tananyag.

 

Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy miért olyan fontos ez egyáltalán? A válasz egyszerű: azért, mert a diszkontált áron történő értékesítés a lopás meggyorsítását szolgálja. Azt történik ugyanis, hogy a 300 ezer eurós államkötvényt (pontosabban államkötvényeket) a közvetítő cégek diszkont áron (kb. 270 ezer euróért) veszik meg, de 300 ezer eurót kérnek el a letelepedési kötvényért fizető ügyfelektől. Vagyis egyből be tudnak zsebelni kb. 30 ezer eurót. Azért ez már nem olyan rossz üzlet. És akkor a közvetítői jutalékról még nem is beszéltünk, ami még ennél is nagyobb összeg. Sőt, a közvetítő cégek újabban elkezdték előbb részletre, majd a már korábban eladott kötvények részén szerzett lopott pénz visszaforgatásával fél áron értékesíteni a letelepedési kötvényeket, így további extraprofitra tesznek szert.  Ez a konstrukció egyedül egy szereplőnek nem előnyös: a kibocsátónak. Na erről szerettük volna megtudni Barcza György szakmai véleményét, de hát szakmai válaszokat az alapvető szakmai kompetenciák hiányában nem is kaphattunk.

 

Mit tudtunk meg ezen kívül? Egyrészt Barcza György nem volt hajlandó elismerni, hogy 2014 nyara óta a letelepedési kötvények kibocsátásával drágábban jutunk forrásokhoz, mert garantálják a legalább 2 százalékos hozamot. Egy légből kapott számot citálva csak annyit volt hajlandó közölni, hogy szerinte 2013 óta 1.629.458.981 milliárd forintnyi kumulált kamatnyereséget értek el. Hogy ezt miként sikerült kiszámítani, mivel hasonlították össze a letelepedési kötvények hozamát, az örök rejtély maradt. Valószínűleg egyszerűen leírtak egy számot, oszt jó napot! Az általunk eddig megkérdezett szakértők mindenesetre határozottan állítják, hogy 2014 óta valahol a 10 milliárd forint körül lehet a veszteség, ami a letelepedési kötvények piacinál jóval magasabb hozama miatt képződött. Ráadásul arról a nem elhanyagolható tényről eddig nem is beszéltünk, hogy eleve nem érdemes az utóbbi években devizában eladósodni. Ezt maga Barcza György is leírja a válaszában, amikor ezt írja:

 

„2010-ben a magyar államadósság devizarészaránya 50% volt, jelenleg 25%”

 

Tessék mondani, akkor miért bocsátották ki euróban letelepedési kötvényeket, ha egyszer a devizában denominált adósság csökkentését találják jónak? Direkt károkat akartak vele okozni? Vagy Rogán és Habony rájuk parancsolt?

 

Sajnos a Barcza György által adott többi válasz is a bullshit kategóriába sorolható, amikre már kár is időt vesztegetni. Megkaptunk azonban a letelepedési kötvényeket közvetítő cégekkel kötött szerződéseket, melyek meglehetősen furcsának bizonyultak. Bár lelkesen kitakartak minden általuk kényesnek tartott részt, de azért pár dolog nem marad rejtve:

 

o   Egyrészt néhány szerződésen egyszerűen nincs pecsét. Én nem vagyok pecsétmániás, de azért ez felvet pár kérdést.

 

o   A szerződésekben nincsenek átvezetve a Gazdasági bizottság által jóváhagyott változtatások (pl. az értékesítési célterület változása, vagy éppen a szerződés felbontására utaló záradék)

 

o   A szerződések 3. számú mellékletét egy esetben sem adták át. Ez a melléklet tartalmazza a kibocsátási tájékoztatók (ebben az esetben információs összeállításnak nevezik), mert szerintük zártkörű jegyzésnél ez üzleti titok. Persze a magyar jogszabályok szerint ez nem igaz, de szerintük az nem számít.

 

o   A szerződéseket a Rogán vezette Gazdasági bizottság döntését követően elvileg 15 napos határidővel kellett volna megkötni, ennek ellenére ezt többnyire jócskán túllépték (A HSSDF-nél pl. március 4-én született határozat a bizottságban, de csak 2013 április 9-én írták alá. Az Arton Capital esetében 2013. május 23-án döntött a bizottság, de csak  2013. augusztus 29-én írták alá. Azt Euro Asia esetében 2013. június 10-én született határozat, de csak augusztus 22-én írták alá, ráadásul nem a tulajdonos Raj Rafael, hanem az Engel Ügyvédi iroda. Az S&Z Program Limited estében 2013. június 10-én született határozat, de csak július 25-én írták alá a szerződést. stb.)

 

o   Érdekes módon a legtöbb kötvényt jegyző, főleg a kínai piacon aktív HSSDF-fel kötött szerződés eltér a többi szerződéstől. Mindez azért érdekes, mert az eddigi információink szerint ez a cég, illetve a cég menedzsmentje áll az egész biznisz kiagyalása mögött. Ennek a cégnek az egyik képviselője foglalt egyébként helikoptert Habony Árpádnak Hongkongban, amikor arrafelé utazgatott az aktuális barátnőjével.

 

Barcza György egy érdemi választ adott a válaszában, nevezetesen azt, hogy nincsenek szerződéses jogviszonyban a Kosik Ügyvédi Irodával és Kertész Balázzsal. Ez az az ügyvédi iroda, amelyik az Index információi szerint megszövegezte a letelepedési kötvények forgalmazását lehetővé tévő jogszabályt, ők tesznek zsebre a Figyelő információi szerint kötvényenként 5000 eurós adminisztrációs díjat, és itt dolgozott az a Kertész Balázs, akit az Index nemes egyszerűséggel csak Rogán sötét oldalának titulált.

 

Szóval ezeket tudtuk meg Barcza Györgytől. Értékelhető választ alig kaptunk, de az egyértelműen kiderült, hogy az alapfogalmakkal sincs tisztában. Ez a Századvég, meg a Napi Gazdaság élén talán nem okozott problémát, de azért az ÁKK ennél egyel komolyabb intézmény. Legalábbis annak kellene lennie.

 

A MAGYAR KULTÚRA NAPJA TISZTELETÉRE

Tisztelt Csepeli és Soroksári polgárok!

1823-ban ezen a napon készült el Kölcsey Ferenc a Himnusz szövegét. A verset 1844-ben Erkel Ferenc zenésítette meg, és rövid idő alatt nemzeti önazonosságunk fontos pillérévé vált. Nem véletlen tehát, hogy ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját.

Elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy tényleg van mit ünnepelnünk. Minden társadalmi-gazdasági problémánk ellenére számtalan értékes könyvet adnak ki évről évre Magyarországon, nagy számban jönnek létre lenyűgöző színházi előadások, koncertek, kiállítások, mozifilmek. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy éljen a rendelkezésre álló lehetőségekkel, és látogassa ezeket a rendezvényeket, valamint olvassa az ízlésének megfelelő könyveket.

Szerencsére nagyon széleskörű a kínálat, így mindenki megtalálhatja a neki tetsző programokat, legyen az rock koncert, vagy épp' a Budapesti Fesztiválzenekar előadása. Csepelen és Soroksáron is vannak fizetős és ingyenes kulturális programok. Csepelen rendszeresen láthatunk előadásokat a Munkásotthon szervezésében, de részt vehetünk különböző előadásokon az önkormányzati kezelésben lévő művelődési házakban is. Ezen kívül a Kultúrfaló nevű rendezvénysorozat keretében havonta találkozhatunk ismert művészekkel a La-Gúna étteremben. Soroksáron operett előadásokat nézhetünk meg a Fedák Sári Színházban, valamint sokszínű előadásokon vehetünk részt a Táncsics Művelődési Házban. Ezen kívül mindkét kerületben vannak ingyenes szabadtéri koncertek, rendezvények.

Kívánom, hogy idén is találja meg mindenki azokat a programokat és könyveket, melyek megfelelnek ízlésének. Éljünk a sokszínű és gazdag magyar kultúra által biztosította lehetőségekkel.

 

dr. Szabó Szabolcs

Csepel és Soroksár országgyűlési képviselője

Így neveld a Médiatanácsodat!

A Kulturális bizottság hozta a szokásos formáját, melynek mai ülésén az egyik legérdekesebb napirendi pont a Médiatanács 2015.évi tevékenységéről szóló beszámoló megvitatása volt. Karas Mónika bevezetőjében megragadta az egész szervezet működésének a „lényeget”, mondhatnám azt is, hogy a szarva között a tőgyit: értő elemzése szerint a médiaszolgáltatókra jellemző a jogkövető magatartás, hiszen a Médiatanács 2015-ben mindössze 9 esetben indított eljárást a gyűlöletbeszéddel vagy az emberi méltóság megsértésével kapcsolatban, és csupán egyszer talált jogsértőnek egy műsorszámot. Valamilyen Éden Hotel című műsort említve név szerint. Tehát kedves érdeklődő állampolgár, egyből meg is van a magyar média rákfenéje, a sajtószabadság korlátozója, a kiegyensúlyozatlan tájékoztatás csimborasszója, az arcátlanul hazudó és hamisító állami média mételye: az Éden Hotel, hogy pusztuljon el a nyavalyás! Csak azt az egy apró, ámbár jelentéktelen dolgot nem említette Karas Mónika, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatást, a sajtószabadság érvényesülését az általa vezetett Médiatanácsnak kellene ellenőrizni és biztosítani, és sajnos ezt nem teszi. Mondjuk, ezek hiánya őt különösebben nem érdekli.

Persze nem csupán a mai szóbeli beszámoló volt érdekes, hanem maga a szöveges előterjesztés is, amit a Médiatanács benyújtott az Országgyűlésnek. Eme kitűnő szöveg egy elnöki köszöntővel kezdődik, mégpedig a következő idézettel: „A környezet megváltoztatásával a média egyedi arányokat létesít érzékeink között. Bármely érzékünk kiterjesztése megváltoztatja gondolkodásunk és cselekedeteink módját.  Karas Mónika nem kertel, hiszen az állami média pont ezt a célt szolgálja. Láthattuk például az állami televíziós és rádiós csatornák elmúlt hónapokban nyújtott teljesítményét, mely nagyjából az idegengyűlölet kimaxolásában, valamint a menekültek démonizálásában merült ki, évi 91 milliárd forintból. Kínomban nevettem azon is, amikor azt írják, hogy „a Médiatanács függetlenségének a záloga, hogy széles körű parlamenti konszenzust igényel a tagok megválasztása, mert kétharmados többség kell hozzá”. Azt mondjuk elfelejtették beleírni, hogy ugyebár a megválasztott tagokat mind a Fidesz jelölte, az ellenzéki jelöltek már fel se kerülhettek a szavazólapra. Normális ember egy ilyen húzás után legalább annyira szégyellné magát, hogy nem hozza szóba a dolgot, de ők nem ilyenek. Ha ők egyszer belepisilek a medencébe, akkor azt nem sunnyogva teszik, hanem kiállnak a trambulinra, oszt had’ menjen!

És akkor térjünk rá az általam firtatott és egyértelműen legnagyobb problémára, a sajtószabadság érvényesülésére. A médiatörvény szerint a médiatanács feladata és hatásköre (132. §, „a)), hogy ellenőrzi és biztosítja a sajtószabadság érvényesülését e törvény és az Smtv. keretei között valamint évente beszámolót készít, melyben értékeli (133.§, 1)) „a szólás-, vélemény- és sajtószabadság, a tájékoztatás kiegyensúlyozottságának helyzetét”. A kérdés az, hogy ezt a feladatát miként végzi el a hatóság?  Ezt a kérdést fel is tettem az elnök asszonynak, bár költői volt a kérdés, hiszen köztudomásúlag sehogy sem látja el. A Médiatanács vezetője nem is lepett meg, hiszen az ő válasza minderre az, hogy a szerkesztői szabadságba nincs joga beleszólni a hatóságnak.  Ennyike.  Mondjuk, van egy nagy csavar az ügyben, hiszen a Médiatanács írásos beszámolója is kénytelen szó szerinte ezt megállapítani: „a programok majd mindegyikében – a Magyarország Ma kivételével – az ellenzék térvesztése volt megfigyelhető. A kormányoldal előretörése a Ma reggelben volt a legszembetűnőbb (54,5% vs. 81,4%), amihez az M1 új műsorstruktúrája is hozzájárult.”  A politikai magazinműsorok esetében is konkrétan leírják, hogy „a pártkötődéssel rendelkező politikusok körében a kormányzati oldal aránya elérte a kétharmadot (66,4%)”.  Ráadásul nem csak arról van szó, hogy a kormányzati oldal „médiahasználata” terén figyelhető meg egy egyértelmű túlsúly, hanem az egész állami média egy szimpla propagandagépezet, ami leplezetlenül Fideszes pártpropagandát folytat. Amikor felolvastam, a kormányzati túlsúlyról szóló részeket, a szemben ülő kormánypárti képviselők arckifejezésén látni lehetett „a tetszettek volna győzni” típusú kaján mosolyt. Karas Mónika válasza pedig a szerkesztői szabadságra hivatkozva…….na, itt gondoljon mindenki arra, amire akar.  Éljen a szerkesztői szabadság, meg a Fidesz! A szerkesztői szabadság ugyanis elveszíti valódi jelentését, ha átalakul politikai és gazdasági érdekké, hogy így hallgattassa el a kritikát, hogy így szüntessen meg napilapokat. 

Persze ha már a Kulturális bizottság előtt volt Karas Mónika, akkor nem álltam meg, hogy rákérdezzek a Klubrádió esetére. A Kúria idén szeptemberi döntése szerint visszavonhatatlanul és végérvényesen vesztettek ugyanis a Klubrádióval szemben, vagyis anno jogtalanul szedtek be 103 millió forint médiahasználati és frekvenciadíjat a Klubrádiótól, és végül 2 millió forintot is megítéltek a Klubrádiónak a jó hírnevük megsértése miatt. (A gazdasági károk ügyében még folytatódik a per, de az ugye egy másik történet). Kíváncsi voltam, hogy ezek után lesz-e vajon felelőse annak, hogy anyagilag meg akarták fojtani a Klubrádiót. Karas Mónika egyszerűen letekerte a sztorit, szerint az NMHH nem vesztett pert a Klubrádióval szemben, ő ezt sokkal jobban tudja, mint én, hiszen ő az alperes. A rádió kártérítési kérelme pedig jogalap nélküli. Aztán elkezdte magyarázni, hogy ez csak részítélet, és egyébként is a Klubrádió jogtalanul használta az ő pénzüket…..Lefordítom: a Kúria immár megfellebbezhetetlen döntése (miszerint visszajár a rádiónak a 103 millió forint, és jogosult a 2 milliós kártérítésre is) nekik smafu, mert a Kúria döntése nem döntés. Ahogy Nagy Lajos írta ki anno Balatonfenyvesen egy táblára a tó partjára:

 

„Nagy Lajos-féle nyilvános magánstrand

Ez az út nem út

Ezen átjárni nem lehet!

Aki ezen az úton jár, azt megbüntetik!

A parton fürödni tilos!”

 

Van még valakinek kérdése? Nekem ezek után nem volt. Hogy dőljön rátok az iratszekrény!

 

Ui: Gondolom írnom sem kell, hogy a kormányváltás után az első között szántjuk be az NMHH-t, a Médiatanácsával egyetemben.

 

(kép forrás: Marabu)

Minek a kormányrendelet, ha azt a kormány nem tartja be?

A mai napon köszöntöttük a Parlamentben a Riói Olimpiai Játékokon sikeresen szerepelt sportolókat. Különleges élmény volt ennyi olimpiai bajnokot látni egyszerre, és jó érzés az is, hogy a magyar állam elismeri a teljesítményüket. Az elismerés részeként kitüntetést, valamint igen jelentős jutalmat is kapnak az olimpikonok. Természetesen ehhez szívből gratulálok, de egyben felhívnám a kormány figyelmét arra, hogy néhány sportolónak már évek óta nem fizetik ki a sikeres szereplésért járó jutalmukat. Történt ugyanis, hogy a napokban született meg a Fővárosi Törvényszéken az az elsőfokú ítélet, ami a 2013-ban a kolumbiai Caliban megrendezett világjátékokon 5 arany és két ezüstérmet szerző maratoni kajak-kenusok és felkészítőik jutalmának kifizetésére kötelezi a Magyar Olimpiai Bizottságot, mint elsőrendű alperest. A másodrendű alperes az Emberi Erősforrások Minisztériuma volt, amely kormányszervet azonban a bíróság nem kötelezett semmire. A saját választókerületemben is van érintett sportoló és edző, így hónapok óta próbálom rávenni a kormányt, hogy tartsa be a saját rendeletét, és ne próbálja magát kihúzni a fizetési kötelezettség alól, megalázó pereskedésre kényszerítve a sportolókat.

Először is tekintsük át röviden, hogy miről is szól ez a történet? 2013-ban a kolumbiai Caliban rendezték meg a Világjátékokat, ami az olimpiai játékok programján nem szereplő sportágak közül a legmagasabb színvonalú, népszerű és látványos sportágakban megrendezett verseny. Ugyanolyan kvalifikáción kell átesniük a sportolóknak, mintha olimpiára készülnének, leginkább a világbajnoki helyezésekkel lehet bekerülni. 2013-ban meghívást kapott a magyar maratoni kajak-kenu csapat, amely csapat 5 arannyal és két ezüsttel tért haza. A sportolók joggal várták, hogy a kormány jutalomban részesíti őket, hiszen erről rendelkezik egy kormányrendelet is, amely meghatározza, hogy a Világjátékokon az érmet és helyezést szerző sportolóknak és az őket felkészítő edzőknek mekkora jutalom jár, valamint szóban is ígéretet kaptak még a Világjátékok előtt, hogy megkapják majd a jutalmat az érmesek. A szóban forgó rendeletet a jobboldali Orbán-kormány hozta 2013-ban, amelyek tagjai között szerepel Balog Zoltán miniszter is. A Világjátékokon elért eredmények nyomán 216 millió forintot kellett volna kapniuk a sportolóknak, ám 2013 óta a maratoni kajak-kenusok egy fityinget sem kaptak, pedig a Magyar Olimpiai Bizottság e rendelet alapján terjesztette fel őket jutalomra a minisztériumnak. De ez nem volt elég és jó magyar szokás szerint elkezdődött a másikra való mutogatás és a kibúvók keresése. Az EMMI előbb arra hivatkozott, hogy a MOB nem csatolt hivatalos jegyzőkönyvet a jutalmak kifizetését előirányzó döntéséhez. Érdekes módon az olimpiai jutalmakat is hivatalos jegyzőkönyvek csatolása nélkül szokás kifizetni. De az EMMI tovább ment, és egyszerűen nem fogadta el a MOB álláspontját a fizetési kötelezettséggel kapcsolatban.  Rétvári Bence kérdésemre szó szerint az alábbi magyarázkodással válaszolt:  

Ennek oka, hogy az IWGA Világjátékokon a meghívásos sportágak ad hoc jelleggel, az aktuális szervezők egyedi kérésére, kiegészítő módon és csupán ideiglenesen, azaz vissza nem térő módon szerepelnek a versenyprogramban. Ennek következtében a meghívásos sportágakban született eredményeket az IGWA nem számítja sem a hivatalos versenyprogramban szereplő sportágak versenyszámaiban elért eredményekhez, sem pedig a hivatalos éremtáblázatához”

 

A vicc az egészben, hogy a Világjátékokat szervező IGWA állásfoglalása szerint nincs különbség a hivatalos és a nem hivatalos számok között, minden szám egyenértékű. Vagyis az államtitkár egyszerűen nem mond igazat. Mikor erre felhívtam a figyelmét, akkor mindezt letagadta. Arról nem is beszélve, hogy az évek óta húzódó ügy miatt végül a sportolók kénytelenek voltak polgári pert kezdeményezni, melynek egyik tárgyalásán a minisztérium jogi képviselője világossá tette, hogy az államtitkár hazudott. Az ügyvéd ugyanis elismerte, hogy a jutalom kifizetését nem azért tagadta meg az EMMI, mert nem tartják egyenrangúnak az érintett versenyszámokban indulókat, hanem csak és kizárólag a versenyről készült jegyzőkönyvek hiánya miatt. A tárgyalásról készített jegyzőkönyv tanúsága szerint az EMMI képviselője szó szerint így nyilatkozott:

 

„II. r. alperes egyértelműen és határozottan kijelenti, hogy nem az alapján különböztette meg az állami jutalom kifizetését, hogy a felperesek bemutató sportágon vettek részt, vagyis a bemutató sportágakon elért eredmények után is járhatna az alperesi álláspont szerint az állami jutalom, amennyiben hivatalos jegyzőkönyvet határidőben benyújtották volna.” (Fővárosi Törvényszék 62.P.23.906/2015/8. 2016.  április 12.)

 

 

Érdekes módon Rétvári Bence a második válaszában is óriási hibát vétett. A következőt állította ugyanis:

 

„…az Államtitkárság minden esetben a Rendelet alapján jár el, nincs kötve a MOB határozatához sem…”

 

A valóság ezzel szemben az, hogy a hatályban lévő kormányrendelet alapján a minisztériumnak nincs mérlegelési joga, vagyis a MOB döntésén nem írhatja felül. Ennyi.

Megállapíthatjuk tehát, hogy hosszú hazudozás és pereskedés után született meg az ítélet a múlt héten. Eszerint ki kell fizetni a sportolóknak és edzőknek a jutalmakat, kamatokkal együtt. És akkor itt most lehetne görögtüzeket ontani, Csepel és Soroksár képviselőjeként gratulálhatnék is a sportolóknak és edzőiknek, hogy a versenypálya után a bíróságon is győztek, de ismerve a rendszert nem biztos, hogy a kálváriának ezzel vége.  Az elsőfokú ítélet ugyanis a MOB-ot, mint 1. számú felperest kötelezte a kormányrendelet betartására.  És itt a csavar az ügyben. A MOB ugyanis a minisztériumtól kapja meg a jutalmakra szánt pénzt, tehát a MOB megállapítja a jutalom mértékét, majd az erről született határozatot továbbítja a minisztériumnak. A minisztérium ezt követően, mint költségvetési szerv, utal, és erről elszámolási jegyzőkönyvet készít a MOB és az illetékes államtitkár. Amennyiben tehát jogszabályellenes úgy dönt a minisztérium, hogy nem jár a jutalom, akkor nem fizeti ki, „oszt jó napot!”. Na de akkor miért hoznak olyan rendelete, amit eszük ágában sincs betartani? Arról nem is beszélve, hogy a MOB-nak  nyilván nincs most felesleges pár száz milliója, így minden bizonnyal meg fogja fellebbezni az ítéletet.

Mi az egész történet tanúsága?

A jobboldali – keresztény - polgári kormány a sportot stratégiai fontosságú ágazattá nyilvánította. Ám a stratégiai ágazat csak akkor stratégiai ágazat, ha a felcsúti vagy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó fociról, focicsapatokról van szó, vagy ha pártunk és kormányunk éppen olimpiát szeretne rendezni. Beszédes tény az is, hogy az érintettekkel és képviselőikkel az EMMI inkább pereskedik, de nem ismeri el a teljesítményüket. Ugyanígy tesz Orbán Viktor is, hiszen a neki írt levélre nem is válaszolt személyesen. Úgy látszik csak egy ellenzéki képviselőt, meg pár újságírót érdekel a sport annyira, hogy tegyen valamit ez ellen az aljas eljárásmód ellen.

A végső kérdés pedig az, hogy miért nem akarnak fizetni? A válasz erre az, hogy egyszerűen erre nincs pénz. Na de akkor felmerül a végső kérdés:

Hogy akar a Fidesz sok ezer milliárdos olimpiát rendezni, ha még ezt a viszonylag kis összegű jutalmat sem tudja kifizetni?

Már megint pusztulnak a halak a Kis-Dunában

Tegnap kaptam a hírt, hogy megint szennyező anyag árasztotta el a Kis-Dunát a Csepel és Soroksár közé eső részen. A helyszínre kiérve magam is tapasztalhattam, hogy tömegesen pusztultak el a halak. A döglött halak a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep alatt egy nagyjából 200-300 méteres szakaszon borítják el a part menti részeket. Arról tájékoztattak, hogy a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség jelezte a problémát a hatóságoknak, és a hatósági mintavétel is megtörtént. Persze nagy meglepetés valószínűleg nem fog érni senkit, hiszen a probléma hosszú évek óta ismert: a Ráckevei-Soroksári Dunaág rossz állapotban van, a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep pedig túlterheli az amúgy is szennyezett élővizet.

Az elmúlt két évben sikerült alaposan körbejárnom a témát, voltam a szennyvíztisztító telepen, beszéltem a vízügyesekkel, a horgászokkal, a part mellett élőkkel, és persze igyekeztem elmagyarázni a problémát a kormány illetékesen. Alapvető gond, hogy a Kis-Duna nagyon eliszapolódott, a víz szinte folyamatosan áll, ráadásul a Dél-pesti Szennyvíztisztítóból kifolyó ún. „tisztított víz” is ebbe a majdnem állóvízbe ömlik bele. Mindebből az következik, hogy a Kis-Duna vize rossz minőségű. Ráadásul a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep csak egy nagyon csekély kapacitású záportározóval rendelkezik, így ha esik az eső, akkor a telepre beérkező, hirtelen megnövekedett mennyiségű szennyvíz-csapadékvíz keverékkel nem tudnak mit kezdeni, így az tisztítás nélkül ömlik bele a Népjóléti árokba, onnan pedig a Kis-Dunába. Az csak hab a tortán, hogy a telepről éjszakánként sokszor olyan fertelmes szag árad, amitől Csepel és Erzsébet lakossága is szenved, de ennek már technológiai oka van.

Az elmúlt években a pénzhiány miatt a problémahalmaz kis részét sikerült csak megoldani. Fontos előrelépés, hogy sok év csúszás után, de legalább részben kiépült a Kis-Duna partján fekvő ingatlanokat kiszolgáló csatornahálózat. Persze ez is olyan magyaros történet, mert bár hivatalosan átadták a projektet, sajnos még ez sem készült el mindenhol, így sok hétvégi házban nincs szolgáltatás. Reméljük, hogy ez rövidesen megtörténik, és akkor a kisebb lakossági szennyezők legalább nem terhelik tovább a Kis-Dunát. Úgy néz ki, hogy 2020-ig megvalósulhat a Kvassay- és a Tassi-zsilipek felújítása is, így erősebb és folyamatosabb vízáramlás lesz biztosítható a Kis-Dunán. Itt azonban nem kellene megállni, és haladéktalanul neki kellene kezdeni a Dél-pesti Szennyvíztisztító által kibocsátott „tisztított víz” átvezetésének, vagyis a kibocsátott vizet a Csepel-szigeten keresztül a Nagy-Dunába kell vezetni egy nagy földalatti csövön keresztül. Ezt a beruházást a fővárosnak kellene végrehajtani, tehát ebben az esetben Tarlós István kezében van a megoldás kulcsa. Végül pedig a Kis-Duna medrét ki kellene kotorni, mert az elmúlt évtizedek alatt óriási mennyiségű szennyezett iszap rakódott le, főleg a Kis-Duna felső szakaszán. A helyzet annyira súlyos, hogy a Kis-Dunán lévő Molnár-szigetet keletről megkerülő ág már vészesen eliszapolódott, azon már szinte gyalog át lehet kelni. Azt a szakaszt sürgősen ki kell kotorni, valamint a sziget déli csúcsánál a Kis-Dunába ömlő Gyáli-patak torkolati részét meanderezővé kellene alakítani (vagyis nagy kanyarokat kell kiépíteni), hogy a patak ott rakja le a hordalékát, még mielőtt az a Kis-Dunába kerül. Ezzel párhuzamosan pedig a Molnár-szigetre vezető hidat is át kell építeni, mert alatta egy olyan betonküszöb van, ami gátolja a víz szabad áramlását.

Látható tehát, hogy a rendszeresen visszatérő halpusztulás mögött igen összetett probléma áll, amit már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Ha a főváros és a kormány rendezni akarja a helyzetet, akkor sürgősen neki kell állni a Kis-Duna komplex rehabilitációjának. Ha mindez megvalósul, akkor nem csak döglött halak nem lesznek, hanem talán egyszer majd a Kis-Duna felső szakaszán is fürödhetünk majd újra, ez ugyanis ma jóformán életveszélyes cselekedetnek számít. Addig meg azt hiszen rendszeresen mehetek majd ki a Kis-Duna partjára, hogy fényképezzem a döglött halakat.