szaboszabolcs

szaboszabolcs

Díjat vett magának Csepel polgármestere. Közpénzből.

2016. január 25. - szabolcsblog

Nemrég kaptuk a felemelő hírt: Bocskai-díjat kapott Borbély Lénárd. Gratulálok! Mondjuk korábban csak onnan hallottunk erről a díjról, hogy Németh Szilárd is megkapta. Gondolom lehetett az oka, hogy az átadón maga a mester, Németh Szilárd is felszólalt. Meg ugye mégiscsak a Magyar Kultúra Napját ünnepeltük. Utána néztem azért annak is, hogy korábban ki kapta meg ezt a díjat: Naszvadi György (Fideszes államtitkár), egy ottani helytörténész, meg a helyi magyar iskola. Persze Borbély Lénárd szempontjából nem előzmények nélküli a dolog, mert korábban megkapta már a nagyszalontai Pro Urbe-díjat is.

A kérdés már csak az: miért kaphatta meg ezt a kitűnő Bocskai-díjat korábban Németh Szilárd, illetve most Borbély Lénárd. Borbély esetében egyszerű a válasz: 498/2015. (X.29.) Kt. Ha valakinek ez nem mondana semmit, akkor ez egy csepeli testületi ülésen született határozat száma. Ezen határozat alapján a csepeli polgármester előterjesztésére 61.750 euró támogatást adtak a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesületnek. Ez elsőre nem tűnik soknak, de ugye magyarul ez 20 millió forintot jelent. Nem is értem, hogy a kommunikációs trükkön kívül miért euróban adták meg az összeget, hiszen egyik helyen sem az euró a hivatalos fizetőeszköz. Innen már nem olyan nehéz megfejteni, hogy vajon Németh Szilárd még polgármestersége idején miért kapott díjat. A válasz csak azért összetettebb, mert négy éves polgármestersége alatt több hasonló döntés is született. Megszavaztatott egyszer például 1 milliót az ottani Fidem Egyesület támogatására (477/2014. (X.10.) Kt.), illetve ugyanezen határozattal beígért még nekik 10 milliót a 2015. évi költségvetés terhére. De korábban adott 590 ezret ugyanennek a nagyszalontai egyesületnek (666/2013. (X. 25.) Kt), illetve további 2 milliót még 2013-ban szintén ennek az egyesületnek (811/2013. (XII.18.)Kt.). De kapott 800 ezret az ottani önkormányzat is, mert a kettős állampolgárság ügyintézéséhez nem volt megfelelő infrastruktúrájuk (246/2011.(III.31.)Kt.), illetve 200 ezret az ottani magyarok Csepelre utaztatására is megszavaztak ugyanezen határozattal, hogy le tudják tenni az állampolgársági esküt. Csepelen. Ezek szerint a pár kilométerre lévő magyarországi településeken már zsenánt lett volna esküdni. Legalábbis Németh Szilárd szerint.

A lényeg ami lényeg: Borbélynak 20 millióba, Némethnek összesen 13,6 millióba fájt ez a díj. Illetve pontosítok: a csepeli adófizetőknek fájt ennyibe, mert ugye nem saját zsebből állták a cechet.

 

És minderről mi jutott eszembe? Ez a hír:

 

 

Megvásárolható kamudíjjal büszkélkedett a Pécsi Egyetem rektora

 

Rangos nemzetközi elismerésként jelentette be a napokban a Pécsi Tudományegyetem: Bódis József rektor Oxfordban átvehette a Europe Business Assembly nevű szervezet „Legjobb regionális egyetem” díját, amellyel elsőként ismertek el magyar egyetemet. Az intézmény mellett maga Bódis is megkapta az „Év legjobb vezetője” címet. Az EBA-díj szépséghibája, hogy valójában egy olyan üzleti vállalkozás áll mögötte, amelynek semmi köze az oxfordi egyetemekhez, és pénzért adja a díjait. Pécs 1,6 milliót fizetett, hogy tagja legyen a szervezet által kínált „elitklubnak”, de a rektor szerint így is jól jártak.

(index.hu)

 

Ehhez kár lenne bármit is hozzáfűzni. Gondolom Csepel is jól járt.

A bejegyzés trackback címe:

https://szaboszabolcscsepel.blog.hu/api/trackback/id/tr258312130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

László Fogarasi 2016.01.25. 22:31:14

Csak néhány példa a csepeli önkormányzat tavalyi kifizetéseiből:
Fidem Egyesület (Románia) részére Arany János emlékére 10 millió, ingatlan vásárlásra Nagyszalontán (Románia) 20, 951millió, Fidem Egyesületnek a határon túli magyarok állampolgárságának és egyéb programok támogatására 5 millió, Fidem Egyesület (Románia) támogatására (csak úgy) 5 millió forint. (lásd 2015-ös testületi határozatok és költségvetés)

Ki az a smucig alak, aki sajnálna vacak negyven millát egy Bocskai-díjért? Pláne, ha ezt nem saját zsebből, hanem közpénzből fizethetné?

Az pedig kész röhej, hogy az a Németh Sz. ígér segítséget Nagyszalonta gazdasági céljainak eléréséhez, aki Csepelre sem tudott egyetlen gazdasági befektetést hozni.

Gtusa 2016.01.26. 11:46:28

Nem lehetne végre ezt a szerzőt letiltani az indexről? Csak szapulni tudja a fideszes városvezetést. Pedig mióta ezek itt vannak radikális fejlődésnek indult Csepel. Inkább örüljünk, hogy a sok mocskos komcsit sikerült végre kiűzni innen, akik évtizedekig loptak csaltak hazudtak itt és most boldogan és nagyon gazdagon élhetik tovább az életüket valamerre. Bár lehet hogy a szerzőnek nem sok esett le a hatalmas ellopott vagyonból de ezzel kapcsolatosan a haveri csapathoz kellene fordulnia nem pedig a médiához mert ez így nagyon szánalmas.

Csokáv 2016.01.26. 12:24:13

@Gtusa: Akkor tehát a cikkben írt dolog rendben van?

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.01.26. 12:34:26

"Nem is értem, hogy a kommunikációs trükkön kívül miért euróban adták meg az összeget,"

Pont azért, kevésbé szúrja a szemét az embereknek. Nem mind ha igazán érdekelné őket a választó polgárok.

pamut 2016.01.26. 13:37:07

Pitiáner és szánalmas, azaz tipikusan fideszes.

De én lennék a legboldogabb ha ebben az országban ez lenne a legnagyobb baj.
Az Orbánmaffia reggeltől estig lop, a jogállamot lerombolta, az eü-et, oktatást szétverte, az egész országot tolja vissza a múltba, tolja keletre. Ez a baj, nem egy kis percemberke polgármester szánalmas hülyesége.

anyadmajma 2016.01.26. 15:31:17

@Gtusa: hát, tudud, te hazaáruló bolsevik geci, ez egy olyan hírportál és egy olyan blog, hogy nem a fidesz-szemináriumon megmondott saját véleményt lehet csak mondani, hanem az igazat is.
ha legalább két számjegyű lenne az IQ-d, te is látnád mit művel a hazaáruló bolsevik geci fidesz az országgal.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.26. 16:02:53

Én csak arra lennék kíváncsi, hogy derogál neked kiírni, hogy te az Együtt Csepeli képviselője vagy ?

Illetev érdekes lenne egy összevetés, hogy mennyit költött 2002-2010 között hasonló célokra, a szövetségesetek Csepelen, aki iskola igazgatót is gyilkoltatott Csepelen, azért hogy a lopásaik ne kerüljenek felszínre.

Készítessz erről egy statisztikát ?

Csakhogy az egyszeri választó dönthessen melyik tolvajt válassza.

Az MSZP-s EGyüttes iskola igazgatót lelövető tolvajokat, vagy a Fideszes tolvajokat Csepelen ?

Kösz.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.01.26. 20:03:29

@Ballib Cenzúra: "
Csakhogy az egyszeri választó dönthessen melyik tolvajt válassza"

Ez a baromi nagy gond, hogy csak tolvajok között lehet választani.
süti beállítások módosítása