szaboszabolcs

szaboszabolcs

A csepeli önkormányzati lap nem ismeri el a 2014. évi választások eredményét

2016. február 01. - szabolcsblog

 

Csepelen már hozzászokhattunk az elmúlt években, hogy az adóforintokból finanszírozott önkormányzati újság, nevezetesen a Csepeli Hírmondó, nem éppen a kiegyensúlyozott tájékoztatás bajnoka. A mostani lapszám azonban (VII. évfolyam 2. szám) új szintre lépett, hiszen már a 2014. évi országgyűlési választások eredményét is meghamisítják. Szó szerint ezt írják a 7. oldalon: „az ünnepségen megjelent és beszédet mondott Németh Szilárd, Csepel országgyűlési képviselője…”. Csak emlékeztetőül ide másolom a 2014. évi választások eredményét, hogy azzal az új lapigazgató, Szentesi Zöldi László is tisztában legyen. Feltételezem Németh Szilárd még emlékszik rá, hogy nem ő nyert.

 

Budapest 17. OEVK:

 

dr. Szabó Szabolcs: 18.564 szavazat

 

Németh Szilárd István: 18.120 szavazat

 

Akárhogy is számolom, ez továbbra is 444 szavazat különbség, és tudtommal továbbra is ez a hivatalos végeredmény. Arról nem is beszélve, hogy a szavazatok területi eloszlása nem volt egyenletes, így Csepelen mintegy 1000 szavazattal kapott ki Németh Szilárd. Én megértem, hogy a Csepelen járatlan új lapigazgató, a magát elkötelezett jobboldalinak tartó Szentesi Zöldi László nagyon bizonyítani akar – ezt az utóbbi két lapszám alpári stílusa bizonyítja –, de azért a tényeket nem kellene letagadni.  Nem azt kellett volna inkább megkérdezni Németh Szilárdtól és Borbély Lénárdtól, vajon miért kellett  több tízmillió közpénzt fordítani arra, hogy a nagyszalontai Bocskai-díj kitüntetettjei lehessenek? Nem azt kellett volna inkább megkérdezni, hogy miért nem mentek el arra a közmeghallgatásra a nevezett urak, ahol a Metrans által szállított veszélyes anyagok csepeli átrakójáról volt szó? Nem azt kellett volna inkább megkérdezni, hogy miként látják biztosítottnak a mos még hévvel utazó csepeliek közlekedését, ha villamosüzemre vált át a hév? Tényleg az a legfontosabb, hogy Németh Szilárdot Csepel országgyűlési képviselőjének hazudják?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szaboszabolcscsepel.blog.hu/api/trackback/id/tr568345026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Merlot 2016.02.01. 19:28:47

Nem tudom, más hogy van vele, de mostanában akárhányszor meglátom ezt a kopasz, maffiózó fejű Rezsi Szilárdot, elkapcsolom a TV-t, mert hányingerem támad.
Amíg ez a rablóbanda nem került hatalomra, a létezéséről sem tudtunk. Remélem, ha eltűnik ez a kurzus a francba, vele együtt süllyed újra az ismeretlenség homályába ez a szerencsétlen , baltával faragott arcú mameluk is!

Gyorgy Nagy 2016.02.01. 19:54:05

Csepel SZARA Sziszi.Birkozó elnöklett haza vàgta a magyar birkozást ugyan ugy mint a vidéki TAPLÓ Kocsis gyerek a magyar kèzilabdát.Mind a kettő megélhetési SEGGNYALÓ.

Merlot 2016.02.01. 21:18:36

Még valami.
Most olvasom, hogy Rezsi Szili lemaffiafőnöközte Hagyót.
Na, ennél nagyobb pofátlanságot....!
A Hagyóhoz képest Rezsi a capo di tutti capi.
Hagyó egy senki volt, nem a kormánypárt alelnöke, ahogy ez a szőröstalpú Szilárd.

Különben Darák visszautasította a Fidesz vizsgálati törekvését, és joggal. (Van még sok gerinces a bírósági vezetők és ítélkező bírók között is.)

Mesant 2016.02.02. 17:35:44

Gusztustalan, bunkó, pökhendi módon fellépni a csepeli szavazók véleménye ellen, ez megmutatja, mennyire korrektek. Kár volt ilyen sokan rájuk szavazni. Kevesebbet sem érdemeltek volna.
süti beállítások módosítása