szaboszabolcs

szaboszabolcs

Parlamenti napló: Balog Zoltán, „a geográfus”

2015. március 26. - szabolcsblog

Ma volt Balog Zoltán (EMMI) meghallgatás a Kulturális bizottságban. A bizottság vezetése előre közölte, hogy időkeretes vita lesz, így nekem pl. összesen 5 perc jut, a vita teljes időkerete pedig maximum két óra. Mert a miniszter úr siet. Az nem derült ki, hogy a bizottsági meghallgatásnál mi lehet fontosabb. A napirend elfogadása előtt mindenesetre jeleztem, hogy magam nem értek egyet az időkeretes vitával, és abszurdnak tartom az egészet. Persze a Fideszes tagok megszavazták a napirendet. Később pedig – amikor már mintegy harminc kérdés elhangzott a bizottság tagjai részéről – Hiller István jelezte, hogy ez az egész méltatlan. Elmondta, hogy ő a minisztersége alatt addig volt jelen a bizottsági üléseken, amíg minden kérdést végig nem beszéltek, ha kellett rászánt 4-5 órát is. Nem tartja elfogadhatónak, ha több tucatnyi kérdésre 20-30 perc alatt kell válaszolni a miniszternek. Egyébként be is igazolódott a dolog, mert Balog Zoltán a válaszában alig néhány kérdésre válaszolt konkrétan. Még úgy is, hogy végül a Fideszes képviselők 20 percet átadtak Balognak. Cserébe viszont kifejtette a meghallgatáson, hogy Ő voltaképpen egy olyan minisztériumot irányít, amit 3-4 korábbi minisztérium feladatát látja el, tehát ő nem is ért ezekhez a szakterületekhez, arra valók az államtitkárok. Ő egyfajta államminiszterként pozícionálja magát. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor a kis herceg találkozik „a geográfussal”. Inkább idézem is Antoine de Saint-Exupéry könyvéből az említett részt, mert Balog is voltaképpen ezt adta elő, csak Balogon nem nevettem:

     - Mit csinál itt uraságod?
     - Geográfus vagyok - felelte az öregúr.
     - Mi az, hogy geográfus?
     - Tudós, aki tudja, hol vannak a tengerek, folyamok, városok, hegyek és sivatagok.
     - Ó, ez nagyon érdekes - mondta a kis herceg. - Végre egy igazi mesterség!
     Körülpillantott a geográfus bolygóján. Ilyen fölséges bolygót még sosem látott.
     - Hát ez nagyon szép - mondta. - Óceánok is vannak rajta?
     - Azt én nem tudhatom - felelte a geográfus.
     - Ó! - mondta a kis herceg csalódottan. - És hegységek?
     - Azt én nem tudhatom - ismételte a geográfus.
     - És városok és folyamok és sivatagok?
     - Azt szintén nem tudhatom - felelte a geográfus.
     - De ha egyszer geográfus!
     - Az igaz - felelte a földrajztudós -, viszont nem vagyok kutató. Kutatóim, sajnos, egyáltalán nincsenek. Hogy jönne egy földrajztudós ahhoz, hogy elinduljon, és számba vegye a városokat és folyamokat, hegységeket és tengereket, óceánokat és sivatagokat? A geográfus sokkal fontosabb ember annál, semhogy ide-oda kószáljon a világban. Ül a dolgozószobájában, és fogadja a kutatókat. Kikérdezi őket, és lejegyzi emlékeiket. Aztán ha valamelyiknek az emlékeit érdekesnek találja, vizsgálatot indíttat az illető kutató erkölcsi megbízhatóságát illetőleg.  

Balog is ezt adta elő. Elmondta, hogy Ő igazából nem ért ennyi féle dologhoz (az nem derült ki, hogy mihez ért), majd a szakemberei ellátják a feladatukat. Csak éppen szakemberei nincsenek. Az erkölcsi megbízhatóságot meg inkább ne is feszegessük.

De akkor térjünk vissza ez elejére. Az ülés felvezetéseként Balog mintegy 20 perces általános bevezetőt tartott arról, hogy a minisztérium feladata szerinte a magyar társadalom anyagi és szellemi növekedésének az elősegítése, a társadalmi kohézió erősítése, a szegények felkarolása, és így egy erős középosztály kialakítása. Ennek persze szerinte a család az alapja. Majd hosszasan értekezett a magyarországi demográfiai válságról. Hozzászólásomban fricskaként meg is jegyeztem, hogy Balog ezek szerint nem tartja be az EMMI által kiadott szótárt, hiszen abban a szegények helyett a rászoruló szó használatát javasolták. Riposztjában Balog elég zavarosan előadta, hogy ő nem is érti a dolgot, hiszen Ő maga mennyit beszél a szegényekről, meg hát a Bibliában is hányszor szerepel ez a kifejezés. Ráadásul ő nem ért egyet a szavak betiltásával, csak az újságírók fújták fel az ügyet. Végül pedig kifejtette, hogy azért néhány kifejezést tényleg nem kéne használni, mert azok sértők lehetnek. Így a családi erőszak helyett mondjunk párkapcsolati erőszakot, a terhes helyett várandósat, az esélyegyenlőség helyett (lévén marxista kifejezés, vagy mi a szösz) esélyteremtést. Szóval mindenki azt használ amit akar, csak előtte kérdezze meg mit akar! Most akkor erre mit mondjak?

Tehát egy hosszadalmas bevezető után jöttek a képviselők kérdései, és tényleg mindenki aktívan hozzászólt. Jöttek kérdések a nyelvvizsgáktól a Fideszes bróker-ügyig, a tankönyvellátástól az ifjúságpolitikáig minden témában. Én magam elsősorban a tanárok munkaterhelésének növekedését, a kancellárok kinevezésének átpolitizáltságát, az egyetemi oktatók bérének és munkaterhelésének problémáját kértem számon kérdéseimmel. Néha én is csak kapkodtam a fejem, hogy jegyzetelni tudjam a kérdéseket, szóval tényleg fura volt. Mindenesetre megkímélek mindenkit a kérdések hosszadalmas felsorolásától, hiszen válasz a nagyobb részükre nem érkezett. Balog megígérte, hogy majd írásban válaszol, meg majd valamikor a következő hónapokban egyszer még visszajön egy beszélgetésre.

Milyen válaszokat kaptunk mégis a miniszter úrtól?

Kifejtette, hogy itt nem bukott meg semmi a minisztériumi intézkedések közül, hiszen nyertek 2010-ben és 2014-ben is. A Fideszes brókerbotrányban nem érintettek, a politikának van helye az egyetemeken (hiszen Németországban őt magát is be akarták szervezni a Marxisták), Nyírő nagy örömére van ott a NAT-ban, minden épül és szépül, a hátrányos helyzetű térségekben majd segítenek az iskolák hatékonyabb működésében, gyerekkorában az Ő iskolájában sem volt tornacsarnok (ezért most a járási központokban akarnak sportközpontokat építeni, járjanak oda a gyerkőcök), lesz majd ifjúságpolitikai konzultáció, megszakértik és egyeztetik a 9 osztályos alapképzés bevezethetőségét, meg milyen jó az egyetemisták pályakövetési rendszere. Szóval ilyesmiket tudtunk meg, konkrét kérdésre alig sikerült választ adni. Végül még az időkeretét sem használta ki, így boldogan távozott. Mi meg így kiokosítva még szót adtunk Mendery Lászlónak (PDSZ), aki kifejezte ellenérzését a politika egyetemekre történő bevezetésével kapcsolatban, valamint kérte a kormánypártiakat a 9 osztályos képzéssel kapcsolatos valódi konzultáció lebonyolítására, mert ezt nem szabad elkapkodni (ugye erről magam is írtam már korábban).

Kész felüdülés volt, hogy egyből utána egy parlamenti látogatócsoportot fogadtam. Nyitott tekintetű, érdeklődő gyerekek néztek körbe a Parlament épületében. Ők még nem tudják, hogy kik is irányítják az országot. Majd rájönnek. Kár elrontani a gyerekkorukat ezzel.

A bejegyzés trackback címe:

https://szaboszabolcscsepel.blog.hu/api/trackback/id/tr817307082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

talemaunique 2015.03.26. 17:22:05

Csak megjegyezném, hogy a fogyatékos-ügy is ehhez a miniszterhez tartozik, aki az esélyegyenlőséget is, mint szót sértőnek bírja nevezni. És ennek megfelelően áll is a dologhoz. (Magyarázzam, mi a különbség az esélyteremtés és esélyegyenlőség megteremtése között?)
Köszönöm, Szabolcs!

Muad\\\'Dib 2015.03.27. 13:09:44

Az, hogy egy miniszter nem ért minden szakterülethez, ami a minisztériumhoz tartozik, önmagában nem valami hihetetlen dolog (sőt nem is probléma). Az a probléma, hogy szakértők helyett pártfunkcionáriusokkal veszi körül magát.

Kandabula 2015.03.27. 22:17:36

Mármint Balog. Nincs egyedül, a mezőgazdasági miniszter (neve nem fontos), dettó.
süti beállítások módosítása