szaboszabolcs

szaboszabolcs

Szokás szerint hazudik a csepel.info

2015. szeptember 18. - szabolcsblog

A csepel.info hírblog (melynek köztudomásúlag szoros kapcsolata van Ábel Atillával, Csepel Fideszes alpolgármesterével) már megint ordas hazugságokat terjeszt. Most épp' azt találták ki, hogy én és az Együtt több ezer, esetleg több tízezer menekültet szeretnék Csepelen letelepíteni. Tudom én, hogy Ábel Atilla és a Fidesz a menekültkérdés kapcsán igyekszik a lehető legmélyebb gyűlöletbe süllyeszteni az országot, de azért arcátlan módon nem kellene hazudni. Mert ugye Ábel Attilláék olyat adtak a számba, amit nem mondtam. Mondatot vágtak félbe félbe, illetve olyan tartalmat próbált beleilleszteni a mondandómba, amit nem még véletlenül sem mondtam. Arról meg nem is beszélve, hogy a kiragadott és félremagyarázott félmondat pont Orbán Viktor szavaira utal, aki arról értekezett a minap, hogy mennyire szeretünk a szír henteshez, meg körúti kebaboshoz járni, és nincs ezzel semmi gond, legfeljebb több ne jöjjön. ("Igenis örülünk, hogy kababosok vannak a, és hogy szír hentesnél vehetünk bárányhúst húsvétra - nyilatkozta Orbán Viktor.). Úgy látszik még a főnökét  sem olvassa Ábel.

Összefoglalva: mindez annyira arcátlan és nyilvánvaló hazugság a csepel.info részéről, hogy még a szintén Fideszes felügyelet alatt álló Csepeli Hírmondó sem hozta le ebben a formában, mert annyira átlátszó hazugság. Ez semmi más célt nem szolgál, csak az idegengyűlölet szítását, és a politikai ellenfelek aljas lejáratását. És akkor végül csak emlékeztetőül, hogy mit is mondtam valójában:

 

"Az Együtt azt javasolja, hogy a menekültek színvonalas és tartós elhelyezésére és ellátására idén 10 ezer, majd jövőre további 5 ezer férőhelyes kapacitást hozzon létre. Ez a szám a várhatóan Európába érkező menekültek 1,5 százaléka, vagyis pont annyi, mint amennyit a 10 milliós magyar lakosság tesz ki az EU teljes népességéből. Ezzel szolidaritásunkat fejeznénk ki a menekültekkel, akik az életük mentése miatt voltak kénytelenek elhagyni hazájukat, és a többi uniós tagországgal szemben is. Az EU tagság ugyanis nem csak a 8000 milliárd forintnyi uniós támogatás elköltéséből áll.

A menekültek az elmúlt évtizedek gyakorlata szerint befogadó állomásokra kerülnek. A beilleszkedésük részeként pedig (amihez az EU fejenként 6000 euró támogatást adna) munkát vállalnak, a gyerekek iskolába járnak. Aztán ha megkeresik rá a pénzt, akkor albérletbe is költözhetnek. Orbán Viktor szavaira utalva: engem nem zavarna, ha Csepelen nyitna boltot egy a családját eltartó kebabos, vagy nyílna egy szír hentesüzlet, esetleg egy arab cukrászda. Pár család esetleges ide költözésétől nem kell félni, hiszen most is élnek közel-keleti családok Csepelen, és a lakosok ezt észre sem vették."

 

Apró megjegyzés: Orbán Viktor pont a mai nap nyilatkozta megint, hogy a köztünk élő muszlimok eddig semmiféle problémát nem okoztak, és nem fogja engedni az iszlám ellenes politizálást. A baj csak az, hogy elfelejtett szólni a sajátjainak, hogy már megint változott a kommunikációs  panel. Szilárddal és Attilával sajnos ez gyakran megtörténik :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://szaboszabolcscsepel.blog.hu/api/trackback/id/tr437797696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása