szaboszabolcs

szaboszabolcs

A megbízólevél átvételének margójára

2018. április 20. - szabolcsblog

Ma reggel vettem át a megbízólevelemet a 17. választókerület (Csepel-Soroksár) nyertes képviselőjeként. A négy évvel ezelőtti választáshoz hasonlóan most is nagy munkát végeztünk, és sosem tudom elégszer megköszönni azoknak az aktivistáknak és szimpatizánsoknak, akik időt és fáradtságot nem kímélve részt vettek a kampányban, vagy épp’ szavazatszámlálóként a választások tisztaságának biztosításában. Külön örömmel tölt el, hogy a fejetlen szervezés ellenére sokan el tudtak jönni ma reggel a Munkásotthonba, ahol átvehettem a papírokat. Természetesen köszönet illeti azt a 23.637 szavazót is, akik lehetővé tették a nagyarányú győzelmet Németh Szilárddal szemben. Nem beszélve azokról a jelölt társaimról, akik a kampány hajrájában visszaléptek a javamra.

szabolcs17.JPG

Az örömbe természetesen üröm is vegyül. Egyrészt Csepellel és Soroksárral ellentétben országosan nem sok okunk van az örömre, hiszen újra fideszes kétharmaddal nézünk szembe. Kutya nehéz négy év áll előttünk. Másrészt nekem külön fájdalmas, hogy a pártom, az Együtt, nem jutott be a Parlamentbe, sőt az 1 százalékot sem érte el. Ennek megfelelően most nem pusztán a kampányt kell lezárnunk (pénzügyi elszámolás, plakátok leszedése, rendrakás az irodákban stb.), de meg kell oldanunk azt is, hogy a kampányra fordított kb. 150 millió forintot vissza tudjuk fizetni a Magyar Államkincstárnak. Tudnia kell mindenkinek, hogy mi nem elloptuk ezt a pénzt, hanem tényleg a kampányra költöttük, és folyamatosan nyilvánosságra is hoztuk a kiadásokat (lásd a www.egyuttpart.hu oldalon). Elképesztő érzés azt tapasztalni, hogy mennyire szolidárisak a magyar demokraták, és már nagyjából 130 millió forinttal segítettek ki minket. Azért van erre szükség, mert ha nem tudjuk visszafizetni ezt az összeget, akkor az elnökségi tagok feje fölül elviszik a házat vagy lakást is, szóval szó szerint az utcára kerülhetnék. Én még csak túl is élném mindezt, de több kollégának gyerekei vannak. Harmadrészt pedig nekem további nehéz személyes döntéseket is meg kell hoznom.

szabolcs6.JPG

 

Az Együtt nélkül megszűnik az a pártháttér, amivel érdemi módon tudtunk politizálni az elmúlt években, illetve képviselni tudtuk a csepeliek és soroksáriak érdekeit. Az Együtt elnökségének tudtával és a véleményük kikérésével nekem most egy olyan frakciót kell találnom, amely befogad, és amely részeként erősen és határozottan tudom képviselni a jövőben is a választóim érdekeit, egyben pedig küzdeni tudok a NER ellen. Frakciótagként például több felszólalási vagy interpellálási lehetőségem lesz. Elhihetik, hogy nem könnyű a helyzetem. Itt Csepelen és Soroksáron is sokan szavaztak rám a legkülönbözőbb pártok szimpatizánsaiként, és egyszerre nem tudok megfelelni 23,5 ezer ember akaratának. Tisztában vagyok azzal is, hogy lesznek akik nem értik, hogy mi történik. Bármelyik frakcióba is ülök be, a többi párt szimpatizánsai felteszik majd a kérdést: miért nem a mi pártunk frakciójába ültél? Erre csak azt tudom mondani, hogy csak egy irányba indulhatok el. Döntenem kell. Engem egy dolog motivál a döntésnél: az Együttben vallott értékekhez legközelebb álló párt frakciójával tudjak együtt dolgozni Csepelért és Soroksárért. Olyan párt frakciójának tudok csak tagja lenni, amelyik visszaléptette a jelöltjét a javamra, hiszen mi közösen nyertük meg a választást Csepelen és Soroksáron. Olyan párt frakcióját tudom csak választani, amelyik tagjaként hozzájárulhatok annak az új pólusnak a kiépítéséhez, ami az Együtt célja volt hosszú ideje. Engem nem mozgat sem a fizetés, sem a pozíció. Csak a csepeli és a soroksári választók, meg az ország sorsa érdekel. Kis türelmet kérek még mindenkitől, amíg a jövőmről felelősen nyilatkozni tudok. Most még zárnunk kell a kampányt, illetve egyeztetni kell a jogi és technikai részleteket. Rövidesen mindenről tájékoztatni fogom a választóimat. Elhihetik, hogy nem vagyok egyszerű helyzetben, mint ahogy az ország is válaszút előtt áll. Most sok fontos döntést kell meghoznom, és lehetőleg jó döntést kell hoznom. Ehhez szükség van a lelki békére, valamint az alapos önvizsgálatra. Egy valamit azonban ne felejtsenek el: én pont ugyan az a baloldali gondolkodású ember maradok, aki eddig is voltam. Én pont azt fogom csinálni, amit korábban is tettem, és amit a kampányban ígértem. Csepelen és Soroksáron pedig mindig szükség lesz még sok olyan emberre, akik  ebben támogatnak és erősítenek, mert csak közösen lehetünk hatékonyak és sikeresek. Csak így folytathatjuk együtt Csepelért és Soroksárért!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szaboszabolcscsepel.blog.hu/api/trackback/id/tr8013851962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.04.21. 00:16:13

Kedves Szabolcs! Hát akkor kellemes karácsonyt, boldog húsvétot és köszönjük az észrevételt!

2018.04.21. 00:46:10

Félretéve a cinizmusom.
Az fel sem merül, hogy nem ülsz be a bábszínházba kelléknek? Te el tudsz menni dolgozni, mert van szakmád, van életed és e mellett folytatni a politizálást valamilyen mozgalomban? Aki beül a harmadik kétharmadba biodiszletnek, az mostmár minden értelmes választópolgárnak egyenértékű a kollaborálással. A választók mostmár követelik, hogy legyen vége a színjátszásnak. Volt még egy esély, de nem jött össze, ez a vonat elment. Végervényesen leírod magad, ha valaha lesz még szabad választás te már nem leszel komolyanvehető. Sajnálom nagyon és nem értem ezt az öngyilkosságot, szerintem te nem ezért kezdtél el politizálni és nem ezért dolgoztál kőkeményen az elmúlt években. orbán 20-30 évekről beszél a választások óta, ő már sinen érzi magát. Ébredj már fel ember!

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2018.04.21. 09:53:58

Megnyugtató, amit ír. Felröppent ugyanis a pletyka, hogy az LMP-hez ülne be. Mivel azonban ők egyszer már pártszakadást eredményezően megfúrták a kongresszusuk által elfogadott, az Új Pólus kiépítéséről szóló határozatot, valamint tavaly ismét ők voltak azok, akik miatt ez nem jöhetett létre, úgy kell értenem szavait, hogy mégsem őket választja.

Fodrász Évi 2018.04.21. 16:27:16

Kedves Szabolcs! Azt gondolom, mindíg az egy irányú döntés a legjobb döntés, a mai helyzetben már csak az számít, hogy a legkevesebb veszteséggel maradjon talpon az ország, és Csepel Soroksár is. A szavazó polgár általában képviselőt, EMBERT választ, a szavazó polgárok Önnek adták meg a bizalmat akkor is, és biztos lehet benne, hogy minden helyzetben támogatni fogják ÖNT. Döntsön bátran, most ez a döntés biztos jó lesz, ha a későbbiekben esetleg nem, majd akkor igazít rajta. De most nem később van. A kormány a nyári szünet előtt elég sok mindent el akar fogadtatni. A "fecskék" ön mögött állnak, akkor csináljunk nyarat!

Anikó Pasa 2018.04.26. 09:02:05

Csalódással olvasom, hogy frakciókeresgélésbe kezdett. Az Ön szavazói független jelöltként szavaztak Önre, hiszen ezért lépett vissza az ellenzék másik jelöltje is, hogy az összefogással legyőzhesse a fidesz jelöltjét. Tudhatta, hogy függetlenként milyen esélyei lesznek a parlamentben, tehát, a kampányában ki kellett volna térnie ez irányú szándékára(a korrektség ezt kívánta volna). Kérem, gondolkodjon.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2018.04.27. 18:34:19

@bm613: Akkor mégiscsak igaz volt a hír. Egészen érdekes, hogy az új pólust kétszer megtorpedózó banda Ön szerint az új pólus létrehozásának garanciája.

2018.04.27. 18:42:02

Beültél a Berni mosópor mögé, gratulálok.
Remélem a stop soros törvény megszavazásakor, és később mondjuk az abortusztilalom törvénynél vagy az euból való kilépéskor hangosan, síppal és táblákkal fogtok tiltakozni.
süti beállítások módosítása