szaboszabolcs

Most akkor kap vagy nem kap Budapest uniós forrásokat 2020 után?

2020. január 15. - szabolcsblog

Az utóbbi napokban vezető hír volt, hogy a kormány kizárná Budapestet (és a vidéki ellenzéki vezetésű nagyvárosokat) a következő tervezési ciklusból (2021-27). Érdemes ennek kapcsán áttekinteni, hogy mit érdemes tudni erről a kérdésről, mit lenne érdemes tenni területfejlesztési szempontból nézve, és mire számíthat Budapest és a megyeszékhelyek.

Kicsit messziről kell indítanom, hogy jól meg lehessen érteni a kérdést. Az uniós források egy igen jelentős része azt a célt szolgálja, hogy az ország fejlettsége és versenyképessége közelíteni tudjon az uniós átlaghoz, másrészt ezzel párhuzamosan az országon belüli területi egyenlőtlenségek is mérséklődjenek. Magyarul a fejlett és a kevésbé fejlett régiók közötti különbségek (pl. Közép-magyarországi régió vs. Dél-alföldi régió) csökkenjenek. Elméleti szempontból két megközelítése létezik ennek a területfejlesztésben:

1, Adjuk oda a támogatást a legkevésbé fejlett térségeknek, és akkor azok majd a támogatások révén felpörgő gazdasági növekedésük miatt szépen fokozatosan közelítenek a fejlett térségekhez.

2, Adjuk oda a forrásokat az egyébként is fejlett központoknak, és az ott felpörgő fejlődés majd kisugárzik a környezetükben található kevésbé fejlett térségekre.

Mind a két megoldás mellett és ellene is vannak érvek, vagyis ez alapvetően szakmai alapon nem eldönthető kérdés, inkább hitvita. Az viszont kétségtelen tény, hogy bármelyiket is választja egy ország, az csak akkor fog működni, ha van mögötte szakmai munka. Én magam azt gondolom erről, hogy célszerűbb a kevésbé fejlett térségekbe koncentrálni a forrásokat, de ez számos megoldandó problémát vet fel: nevezetesen ez területfejlesztési szempontból nézve sokkal nehezebb, több munkát és szakértelmet igénylő megoldás, hiszen hiába adok támogatásokat olyan térségeknek, ahol nincs olyan érdemi potenciál, amit az oda juttatott pénzzel ki lehet teljesíteni. Magyarul önmagában a pénz nem old meg semmit, ahhoz olyan szolgáltatásokat, olyan humánerőforrás fejlesztést kell társítani, ami segíteni fog feltárni a térségben még rejtve megbúvó lehetőségeket. Ez nagyon bonyolult és összetett szakmai munka, amit ha nem végzünk el, akkor az ablakon öntjük ki a pénzt (lásd a főterek felújítását, szökőkutak építését, templomok felújítást, amire bőven láttunk példát 2004 óta). Természetesen nem gondolom azt, hogy akkor a legfejlettebb centrumok akkor ne kapjanak semmit, de a források nagyobb részét biztosan nem oda kell koncentrálni. Mivel ezt a szakmai jellegű munkát a mindenkori magyar politika igyekezett megspórolni az utóbbi évtizedekben, ezért kialakult egy olyan gyakorlat, melynek a lényege a támogatások egyenletes szétterítése, hogy mindenki hozzájusson valamilyen forráshoz, mert a rövid távú politikai céloknak (lásd választási kampányokban használható színes-szagos kiadványok tömege az uniós támogatású fejlesztésekről) ez felel meg. Magyarul voltaképpen az előzőekben vázolt két lehetőség helyett inkább egy harmadikat választottak, és pótcselekvést végeztek a mindenkori magyar kormányok, nem pedig területfejlesztést. Az uniós csatlakozás után a magyar költségvetésből támogatott területfejlesztési célú fejlesztések ráadásul nagyon gyorsan eljelentéktelenedtek majd megszűntek, így maradtak az uniós támogatású projektek. 2004 óta én érdemben egy olyan példát tudok, amikor volt arra érdemi szándék és akarat (no meg persze szakmai háttér) ahhoz, hogy valamelyes kitörjünk ebből az ördögi körből, nevezetesen az LHH program kidolgozásakor. Ennek keretében kijelölték az ún. leghátrányosabb helyzetű kistérségek körét (azon legkevésbé fejlett kistérségeket jelentette ez a kör, ahol összességében maximum 1 millió ember, vagyis az ország lakosságának tizede él), és ide koncentráltak (ahogy ők nevezték dedikáltak) érdemi, összességében jóval 100 milliárd forint feletti forrásokat. Ez a magyar viszonyok között egy igen jelentős összeg volt akkoriban. Sajnos végül a kitűzött célok csak részben valósultak meg, amiben a polgármesterek egy részének opportunista hozzáállása (nevezetesen hogy mindenki kapjon valamit, ráadásul a nagyobb települések erősebb érdekérvényesítő képessége miatt főleg a nagyobb települések), másrészt a Fidesz minden korábbi kezdeményezést negligáló hozzáállása miatt (ami 2010 előtt indult az „gyurcsányista”, tehát rossz) is szerepet játszott. Mindenesetre a Bajnai nevéhez köthető LHH program után a területfejlesztés végképp kivesző „állatfajta” Magyarországon. Ehelyett kifejezetten arra koncentrált az Orbán kormány, hogy mindenhova jusson egy kis támogatást, oszt jó napot!

Fontos röviden áttekinteni azt is a probléma megértéséhez, hogy miként osztják az uniós támogatásokat. Az nem úgy történik, hogy egy nagy zsákban megkapjuk a pénzt, és az szabadon költhetjük. Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy az EU meghatároz bizonyos fejlesztési irányokat, az egyes tagállamok pedig maguk döntik el, hogy az adott ország esetében mire koncentrálnak, és hogy milyen ún. operatív programokban fogalmazzák meg a fejlesztési célkitűzéseiket. (Most arról nem is beszélve, hogy a pénz az állam utólag kapja meg az uniótól, de most ebbe nem menjünk bele). Magyarország a jelenlegi fejlesztési ciklusra (2014-20) az alábbi operatív programokat határozta meg a rendelkezésre álló mintegy 12 ezer milliárd forintnyi támogatás felhasználására:

 

 

A mi szempontunkból most a két kivastagított operatív program az érdekes, vagyis a TOP és a VEKOP. A VEKOP alapvetően Budapest és Pest megye fejlesztéséről szólt (kb. 450 millió euró), míg a TOP az ország összes többi területéről (kb. 3400 millió euró). Ez egyébként már önmagában visszalépés volt, mert az eggyel korábbi tervezési ciklusban (2007-13 között) még minden régiónak volt önálló operatív programja, ami legalább a látszat szintjén utalt arra, hogy cél a területfejlesztési szempontok érvényesítése. És akkor itt most ki kell térnünk még egy fontos részletre: az a helyzet, hogy az uniós támogatások egy jelentős része nem használható fel az ún. nem konvergencia régióban. Magyarul azokban a térségekben, ahol az uniós átlaghoz képest túl magas az egy főre jutó GDP (magyarul uniós viszonylatban is fejlett), oda nem lehet bizonyos forrásokat vinni. Ez nem vonatkozik minden uniós támogatásra, de azért a nagyobb részük kifejezetten csak olyan régióban használható fel, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el az unió átlagának a 75%-át. Magyarul a Közép-magyarországi régió (Budapest és Pest megye) ezekből eleve kiesik (persze vannak speciális kifutó támogatások, de ebbe most ne menjünk bele). Ezért sokszor felmerült már az is, hogy válasszuk szét Budapestet és Pest megyét, mert akkor legalább Pest megye hozzájuthatna az ilyen forrásokhoz, bár a pest megyei adatok is olyan mértékben javultak az utóbbi másfél évtizedben, hogy ennek is csak korlátozott lehetőségei lehetnek már csak 2021-27 között. Szakmai körökben ez a vita régóta folyik, és igazából mindkettő mellett és ellene is vannak racionális érvek. Magyarul alátámasztható a Közép-magyarországi régió egyben tartása, valamint Budapest és Pest megye szétválasztása is.

egyforejutogdpregiok.jpg

 

Harmadrészt pedig érdemes még tudni azt is, hogy volt több olyan uniós kezdeményezés is, melynek az volt a fő célja, hogy ne a nemzeti kormányok döntsenek kizárólag saját hatáskörben a támogatások elosztásáról, hanem abban kapjanak szerepet a helyi közösségek is. Ezt a célt szolgálta a LEADER, majd később a CLLD, de Magyarországon ezek szépen lassan elhaltak, vagy be sem indultak. A jószándékú megközelítése ennek az, hogy a kormány nem akarta megreszkírozni, hogy büntetést kapjon a helyi közösségek által nem szabályszerűen kezelt források felhasználása miatt. A rossz(abb) szándékú megközelítése pedig az, hogy a kormány maga akarta eldönteni a saját preferenciái szerint, hogy ki és mennyi pénzt kap.

Nagyon röviden és tömören ezek az előzmények, és akkor nézzük meg, hogy mi várható 2021-27 között, és mi ez a kirobbant vita. Először is tudni kell azt, hogy a most készülő költségvetési tervek szerint Magyarország várhatóan kevesebb pénzt fog kapni, 2021-27 között, mint a mostani 7 éves tervezési ciklusban. A viták és az alkudozások még folynak, de a jelenlegi állás szerint kb. negyedével kevesebb pénz áll majd rendelkezésre. Másrészt a magyar kormánynak már most prezentálnia kell azt, hogy nagyjából miként, milyen operatív programok keretében tervezi elkölteni a támogatásokat. Az ITM-ből most kikerült tervezet szerint nagyon leegyszerűsödne az operatív programok struktúrája, hiszen mindössze 3 OP lenne (konyhanyelvre lefordítva):

  • Versenyképes Gazdaság Operatív Program
  • Versenyképes Infrastruktúra Operatív Program
  • Megújuló Humán Erőforrás Operatív Program

Látható tehát, hogy a végképp eltűnne a területiség az operatív programok struktúrájában. Cserébe viszont az szerepel a munkaközi anyagban, hogy az egyes operatív programok célkitűzéseit integrálva kijelölnek majd területi célokat. Nevezetesen kijelölnének fejlesztendő régiókat, meghatároznák a legkevésbé fejlett és így támogatandó települések körét, kiemelten támogatnák a vidéki térségek kisvárosainak fejlesztését, meghatároznák a turisztikai és örökségvédelmi szempontból fejlesztendő térségek körét, valamint Budapest is megjelenne a területi célitűzések között. Magyarul tehát az operatív programok közül kerülne ki Budapest (és úgy általában a területi szemlélet). Ennek lehet az a veszélye, hogy mivel nem jelent érdemi kötöttséget a mindenkori kormány számára, ezért saját kénye-kedve szerint dönt a források területi szempontú csoportosításánál, magyarul akár teljesen önkényesen is kihagyhat és bevezet bárkit és bármit. Ráadásul a megismert munkaközi anyagban csak a kedvezményezett települések, valamint a turisztikai és örökségvédelmi területi lehatárolásra látunk előzetes térképet, a többi esetében semmiféle konkrétum nem szerepel. Az alábbi két térképet tartalmazza a Jávor Benedek által nyilvánosságra hozott anyag:

 javorbenceabrak.jpg

A kedvezményezett települések területi eloszlásáról azt tudom mondani, hogy igen nagy az átfedés a korábban kormányhatározatokban megnevezett leghátrányosabb helyzetű, illetve hátrányos helyzetű kistérségek településeivel, vagyis ezzel szerintem nincs gond. A turisztikai és örökségvédelmi célterületek lehatárolása sem újdonság (bár én ezeket mindig is önkényesnek éreztem). A többiről azonban nem tudunk semmit. Tehát nem arról van szó, hogy Budapest és az ellenzéki vezetésű megyeszékhelyek elve kimaradtak volna az anyagból, hanem inkább az a probléma, hogy az operatív programok struktúrájából tűnik el a területiség, ami ugyan az integrált megoldások között újra megjelenik, de az ötből mindössze két célkitűzés esetében látunk konkrétumokat, Budapestnél településnek a nevén kívül az égvilágon semmit. És bizony az elmúlt hónapok történései alapján elkezd mocorogni a kisördög, hogy a Fidesz talán majd most jól megbünteti a fővárost és az ellenzéki megyeszékhelyeket a források elosztásánál. A címben feltett kérdésre tehát azt a választ tudom adni, hogy nem tudjuk a választ. Márpedig ha nem tudunk konkrétan igent mondani, akkor az szerintem már baj. Azt meg csak halkan teszem hozzá, hogy ennek a tervezési folyamatnak teljes nyilvánosság mellett kellene végbemenni, az összes szerepelővel folytatott párbeszéd mellett.

Masszív cigányellenességbe fordult a Fidesz kommunikációja

Úgy látszik nem működik már elég hatékonyan a migránsellenes Fideszes kommunikáció, így keresni kezdték azt a társadalmi csoportot, aki ellene hatékonyabban lehet hergelni az embereket. Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy ennyire képesek csak a Fidesz kommunikációs gurui, azt meg különösen veszélyesnek tartom, hogy a cigányok kerültek a fókuszba. Ha ezen a trekken marad Orbán és a Fidesz, akkor sokkal nagyobb és mélyrehatóbb károkat fognak okozni, mint amit az elmúlt években a „migránsellenes” kampány okozott.

Mi történt? Nem is oly régen kezdte el Horváth László (aki valamiért csak „Horváth Laci”-ként nevezi magát a hivatalos Facebook oldalán) heves megyei Fideszes képviselő, aki a gyöngyöspatai iskolai szegregációs per kapcsán kezdett el valótlanságokat terjeszteni. Azt állította, hogy bele fog rokkanni a település, ha ki kell fizetnie a jogerős döntés miatt a szegregált iskolába kényszerített cigányoknak megítélt 100 millió forintot.

horvathgyongyospata2.jpg

Horváth "Laci" első bejegyzése a témában (Forrás: Horváth "Laci" Facebook oldala)

Ugye ebben nem volt igaz, hogy Gyöngyöspatának kell ezt kifizetni (hiszen a tankerület – és így az EMMI – egyetemleges felelősségét állapította meg a másodfokú bíróság), nem volt igaz, hogy a Kúria tárgyalta volna a felülvizsgálati kérelmet és ítéletet hozott volna (hiszen arra majd csak a tavasszal kerül sor leghamarabb), és nem mellesleg megtévesztette az embereket abból a szempontból is, amikor Gyöngyöspata 40 milliós éves bevételéről beszélt (hiszen Gyöngyöspata éves költségvetése 931 millió forint volt 2019-ben, a 40 millió forint csupán a költségvetés bevételi oldalának kis részért kitevő helyi adóbevétel volt). Ráadásul tudvalévő volt az is, hogy a felülvizsgálati kérelem miatt nem fogják kérni a jogerősen megítélt kártérítés kifizetését, nehogy a Kúria esetlegesen más irányú döntése után vissza kelljen fizetni a pénzt a helyi cigányoknak. És persze ezeket a hazugságokat és csúsztatásokat ellenőrzés  nélkül vette át a kormányzati propaganda.

Így indult tehát az ügy, és ekkor még azt gondolhatta az ember, hogy egy buta Fideszes képviselő buta akciójáról van szó. De tévedtünk. Orbán évindító sajtótájékoztatóján kiderült, hogy ez egy előkészített kommunikációs fogás lehetett, hiszen Orbán dobta be a kommunikációs atombombát: nem igazságos munka nélkül fizetni a cigányoknak, mert azért nem dolgoztak meg. Puff neki, az áldozat a hibás!

orbangyongyospata2.jpg

Orbán Viktor sajtótájékoztatójáról videó is készült a Facebookra (Forrás: a Fidesz Facebook oldala)

Ilyen alpári cigányozást még az egykori MIÉP vezetői is megirigyeltek volna. A helyzet ugyanis az, hogy Orbán állításával szemben a bíróság azt mondta ki, hogy szegregálták a cigány gyerekeket, és ezzel számszerűsíthető, forintosítható károkat okoztak nekik. A rosszabb körülmények között tanuló, egyes foglalkozásokból kizárt, alacsonyabb színvonalú oktatáshoz jutó gyerekek ugyanis ezzel egy életre hátrányba kerültek. Tehát mintegy 60 embernek ítéletek meg mintegy 100 millió forintot azért, mert egy életre megkárosították őket. Ez ugye fejenként jelképes összeg! Azt meg csak én teszem hozzá, hogy az iskolai szegregációról szóló kutatások szerint a szegregált oktatás az adott közösség minden tagjának károkat okoz, mert a nap végén mindenki rosszabbul fog járni, még a „védeni” kívánt társadalmi csoport tagjai is. Szóval a bíróság egyszerűen csak kimondta azt, amit a társadalomkutatók régóta mondanak: az iskolai szegregáció rossz! Egy felelős kormányfő ezután azon kezd el dolgozni, hogy miként lehet visszaszorítani az iskolai szegregációt, és hogy miként lehet mérsékelni az okozott károkat. Például elgondolkozna azon, hogy az iskolai szegregáció kialakulását jelző rendszer épít ki. Például elgondolkozik azon, hogy újraindítja az Országos Oktatási Integrációs Hálózatot és az Integrációs Pedagógiai Programot. Például átgondolja, hogy milyen mérhetetlen károkat okozott az iskolai szegregáció terén az egyházi iskolák működése a jelenlegi formában. Például elkezdik tanulmányozni a külföldi és hazai jó gyakorlatokat (van azért ilyen is, nem is kevés). Ehelyett Orbán az áldozatokat kezdi el hibáztatni, mert munka nélkül kapják a pénzt. Hát erre mondom azt, hogy ez egy végtelenül cinikus és alpári cigányozás. És az egész mögött egy hideg, számító kommunikációs megfontolás van: kell az ellenségkép a Fidesz kommunikációs paneljének működéséhez, márpedig a „migránsozás” láthatóan egyre kevésbé működik.

Miért fog ez nagy károkat okozni? Azért, mert itt egy olyan társadalmi csoport tagjairól beszélünk, akik évszázadok óta velünk élnek, minden nap találkozhatunk velük, ergo könnyen meg lehet őket találni, ha rá akarunk mutatni az összes problémák „felelőseire”. Az így felkorbácsolt indulatok is sokkal egyszerűbben és direktebben tudnak lecsapódni rajtuk, hiszen a „migránsokkal” szemben itt vannak az ország minden részén, nem pedig csak a televízióban mutogatott emberek. Ráadásul van még néhány olyan civil szervezet, akik az állam helyett érdemben próbálnak segíteni a cigányoknak, de most azok is célkeresztbe fognak kerülnek. Eddig is sorosozták őket, de most már „cigánysimogatók” is lesznek. Ne legyen igazam, de mindez az ilyen ún. jó gyakorlatok végleges felszámolódásához fog vezetni. És ezután végképp nem marad semmi és senki ebben az országban, ami és aki segítené a cigányokat. Marad a Farkas Flórián-féle zavarosban halászás, valamint a kijelölt baráti szervezetek áltevékenységének a támogatása. És mindennek nem csak a cigányok fogják meginni a levét, mert ez az egész magyar társadalmat mérgezi meg, ez mindenkinek rossz lesz, aki ebben az országban él. Ezt kellene felfogni Orbánnak, de láthatóan egyszerűbb a cigányozás. És persze lehet majd az „elemzők” részéről hivatkozni arra, hogy Orbán a jó politikus, mert ő érzi a magyar néplelket. Eh!? A társadalomban mélyen gyökerező cigányellenességre rájátszani, azt tudatosan szítani nem erény. Ez bűn!

Fenntartható módon kellene emelni a pedagógusok bérét!

Rétvári Bence (államtitkár, EMMI) bejelentése szerint jövőre 30%-kal megemelik a pedagógusok fizetését. Mondjuk az egyelőre nem világos, hogy ez naptári évben, vagy tanévben értendő, de hát kicsire nem adunk. Az mindenképpen örvendetes, hogy az EMMI vezetése végre felismerte, hogy tarthatatlan az, ami a pedagógusok bérével történt, s ezen változtatni kell. Magyarázzuk már évek óta, hogy a vetítési alap minimálbértől történt elszakítása óta elinflálódott a korábbi, eleve nem tökéletesen végrehajtott emelés hatása. Félő azonban, hogy a most tervezett emelés hatása is el fog tűnni néhány év alatt, hasonlóan a Meggyesi kormány, majd a második Orbán kormány által végrehajtott emeléshez. Ráadásul az egységesen végrehajtott emelés a pedagógus bérrendszer legnagyobb problémáit nem képes kezelni. Miért?

  1. Ha csak egy fix százalékos emelést hajtanak végre, és a részletszabályokon nem változtatnak, akkor az emelés villámgyorsan elinflálódik, mint ahogy történt ez a 2002-es közalkalmazotti bérrendezéssel, majd a 2013-as bérelemeléssel.
  2. A differenciálás nélkül végrehajtott emelés nem oldja meg a pályakezdők pályán tartásának problémáját sem, így a más most is vészesen elöregedett pedagógus pályán még kevesebb lesz a fiatal. A következő 15-20 évben pedagógusok tízezrei fognak nyugdíjba menni, és egyszerűen nem látszik a megoldás a pótlásukra.
  3. Hiába emelik meg most egy lépésben 30 %-kal a pedagógusok fizetését, ha a minimálbér és a szakmai bérminimum emelésével a jelenlegi helyzet gyorsan újra ki fog alakulni. A szakmai bérminimum ugyanis most gyakorlatilag azonos a pályakezdő tanárok bérével.
  4. A legalább 10 éve pályán lévők kollégák bére jelenleg 150-180.000 forinttal kevesebb, mint a hasonló korban lévő, nem pedagógus diplomával rendelkező kortársaiké.

A félreértések kedvéért célszerű tisztázni, hogy itt nem valamiféle kötelező feladatnak vett elégedetlenségről van szó. A Varkey Foundation a közelmúltban publikálta a Global Teacher Status Index 2018 című kiadványát, melyben egy 35 országban, köztük Magyarországon elvégzett kutatás eredményeit publikálták. A felmérés eredménye az, hogy Magyarországon a tanári pályán elérhető bér, valamint a pályán dogozók esetében elvárt minimális bér között óriási szakadék tátong.

 

https://www.portfolio.hu/img/upload/2018/12/fizetesek-fair-fizetesek-20181205.png

Forrás: Global Teacher Status Index 2018

A felmérés szerint másfélszer akkora fizetést gondolnának tisztességes bérnek a magyarok, mint amit most megkapnak a magyar pedagógusok. Magyarul nem érzik megbecsült hivatásnak, és ezért nem is nagyon ajánlanák a magyarok a gyerekeiknek, hogy a tanári pályát válasszák. És ezt az emberek pontosan érzékelik, hiszen a felmérésben részt vevő 35 ország közül az egy főre jutó GDP-t figyelembe véve a 33. legrosszabb fizetést kapják a magyar pedagógusok!

https://www.portfolio.hu/img/upload/2018/12/tanarok-fizetese-20181205.png

Forrás: Global Teacher Status Index 2018

Az előző problémákat figyelembe vége kicsit máshogy kellene megközelíteni a bérfeszültség rendezését. Az alábbiak megvalósítására lenne szükség:

  1. Az értékvesztés elkerülése érdekében a 30% bevezetésekor a pedagógusok bérét meghatározó vetítési alapot a mindenkori minimálbérhez kell kötni. Ezzel megakadályoznánk a béremelés hatásának elinflálódását, így megelőznénk ezt a ciklikusan visszatérő problémát.
  2. A tanárképzésből kikerülők számára a pályán tartáshoz nem elegendő a 30%-os emelés, nekik végzettségük fokától (főiskola/egyetem) és diplomájuk minőségétől függően minimum 30, maximum 60%-os emelés szükséges a jelenlegi kezdő (gyakornoki) bérhez képest. Amennyiben megszerzik a minősítést a ped.1-be, onnan kezdve az ő bérük is legyen a minimálbérhez kötve!
  3. Át kell alakítani a pedagógusminősítési rendszert! A jelenlegi eljárásnak ugyanis nincs köze a pedagógus szakmai tevékenység minőségéhez, sokkal inkább az adminisztrációs és önmenedzselési képességek meglétét „díjazza”. Sokkal nagyobb teret kell kapnia a „pedagógiai hozzáadott érték” vizsgálatának és elismerésének.
  4. Vissza kell állítani azt a rendszert, mely fixálja a pedagógusok kötelező óráinak számát, és azt viszonylag gyorsan le kell vinni 20-22 órára. Az ezt meghaladó munkavégzést (magyarul túlórát) minden esetben ki kell fizetni! Ezzel további plusz bérhez juthatnak a pedagógusok.
  5. Kiemelt jelentőségűnek tartom, hogy a nyári tanítási szünetben hagyjunk lehetőséget a pedagógusoknak a regenerálódásra. Ennek megfelelően ne kényszerítsük a pedagógusokat a nyári táborok szervezésére és lebonyolítására. Inkább a pedagógusok és családtagjaik számára tegyük lehetővé, hogy megfizethető áron tudjanak legalább 1 hétig nyaralni, pihenni. Ezért minden pedagógusnak plusz juttatásként biztosítanunk a nyaralási hozzájárulást. Nem pályázati formában, mint ahogy az most az Erzsébet-program keretében történik, hanem automatikusan.

Végezze a dolgát rendesen, vagy mondjon le!

Nyílt levél Pósán Lászlónak, a Kulturális bizottság elnökének

 

Tisztelt Elnök Úr!

Hosszú hónapok óta húzódik az MTA és a kormány közötti vita. Előbb a tavaly nyáron elfogadott költségvetési törvény révén vontak el majdnem 30 milliárdot a Magyar Tudományos Akadémiától, majd az utóbbi időben a kutatóintézeti hálózat kiszervezéséről folytak „tárgyalások” az MTA és a kutatásért felelős Palkovics László miniszter között.

Persze mint az MTA elnöke által az MTA kutatóintézeteiben dolgozó kollégáknak írt levélből tudjuk, ez nem tárgyalás volt, hanem zsarolással egybekötött ultimátum átnyújtása. Az MTA tárgyalódelegációja azért ment csak bele a szándéknyilatkozat aláírásába, mert Palkovics László közölte: a kutatóintézeti hálózat leválasztása nem lehet vita tárgya, azt mindenképpen leválasztják. Oszt jó napot! Ráadásul tényként kezelendő, hogy Palkovics László még a tavaly október 4-i kormányhatározatban (1481/2018. (X. 4.)) szereplő határidőket sem tartja be, hiszen már rég le kellett volna tennie az asztalra egy kész koncepciót, amit egyeztetnie kellett volna az MTA tárgyalódelegációjával. Pontosan tudjuk azonban, hogy Palkovics László semmiféle érdemi koncepciót nem készített és így nem mutatott be az MTA vezetésének.

Teljesen egyértelmű, hogy itt nem pusztán az MTA kutatóintézeti hálózatának szervezeti kérdéséről van szó, hanem a magyar kutatás-fejlesztés hosszú távú jövőjéről, a kutatás-fejlesztés szabadságáról. A kutatás-fejlesztés ugyanis nem működhet jól egy országban, ha a kutatók egy meghatározó részért bizonytalanságban tartják.

Újból felhívnám Elnök úr figyelmét arra, hogy immár hónapok óta nem kapja meg az MTA a kutatóintézet működtetéséhez szükséges forrásokat, márpedig így nem lehet sem felelősségteljesen, sem hatékonyan dolgozni egy kutatóintézetben. Ezt egyetemi oktatóként és kutatóként Önnek is pontosan tudnia kell, így a Kulturális bizottság elnökeként kötelessége lenne ezt a témát a Kulturális bizottság napirendjére venni. A bizottság ellenzéki tagjai már többször javasolták Önnek és a bizottság fideszes tagjainak ezt. Én magam is kezdeményeztem ezt a Kulturális bizottság ülésein nem egyszer. Önök azonban annyira félnek a témától, hogy még az MTA által készített 2015-16. évi beszámolót sem hajlandók tárgyalni a bizottságban, pedig az már egy éve ott fekszik a bizottság előtt, és erre kötelezi Önt, és a bizottságot a törvény!

A téma napirendre vételével kapcsolatos javaslatainkat pedig folyamatosan azzal söprik le az asztalról, hogy ezzel csak zavarnánk az MTA és az ITM közötti tárgyalásokat (sic!). Miközben pont az lenne a szakbizottság dolga, hogy egy ilyen kiemelt fontosságú ügyet érdemi módon tárgyaljon. Ehelyett az Ön által vezetett bizottság jóformán csak az Országgyűlés elé benyújtott törvények tárgysorozatba vételi eljárásával, a részletes viták lefolytatásával, valamint néhány, a bizottsághoz utalt beszámoló tárgyalásával foglalkozott az Ön elnöksége alatt, minden más szakmai munkát elhanyagolt. Az elmúlt fél évben mindössze egy olyan napirendi pont volt, ami ettől eltért, nevezeten a Steindl Imre Programmal kapcsolatos bemutató és vita lefolytatása. Miközben én magam többször javasoltam, hogy beszéljünk már végre a Nemzeti Alaptanterv tervezett módosításáról, vagy éppen az MTA körüli botrányos kormányzati tervekről. Ezt azonban önök nem voltak hajlandók megtenni.  

Tisztelt Elnök Úr!

Az Országgyűlés Kulturális bizottságának nevesített feladatai vannak, így többek között a magyar tudománnyal, a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos ügyekkel kell foglalkoznia. Ha ön nem hajlandó eleget tenni a kötelességének, és nem hajlandó érdemi munkát végezni a bizottság elnökeként, akkor inkább mondjon le! Az Országgyűlés Kulturális bizottsága nem papucs orrán pamutbojt. A bizottság azért létezik, hogy ott szakpolitikai munka folyjék. Erre az ellenzéki képviselők készen állnak, Ön azonban szabotálja a munkát.  

dr. Szabó Szabolcs

országgyűlési képviselő, a Kulturális bizottság tagja

 

posan.jpg

(Pósán László, Fidesz)

 

Ebből így nem lesz demográfiai fordulat....

„Az emberiség megszokta a szegénységet s nem is tud másként; erőteljes egyéniségek aztán időnként megmagyarázzák neki, hogy időszerűen milyen célból szegény, s ezt legtöbbször hálásan el is hiszi; de ez aztán miden. Bölcselmi szempontból teljesen közönyös, hogy az emberek egy új termelési rend kialakításának reményében viselik-e a szegénység szenvedéseit, vagy egyszerűen azért, hogy egy bank vagy iparvállalat nagyobb osztalékot fizessen, vagy vallási parancsra, vagy valamilyen romantikus és ködös jelszó szolgálatában, mint szabadság vagy gyarmatosítás, vagy gyufatröszt”

(Márai Sándor: A szegények iskolája)

 

Orbán Viktor a Fideszesek szerint nagyívű, sőt egyenesen történelmi bejelentéseket tette a családtámogatási rendszer átalakítása kapcsán. A bejelentett hét pont azonban nem tekinthető sem jelentősnek, sem történelminek, sem érdeminek. Az intézkedések ugyanis nem jól célzottak, nem hatékonyak, így azoknak érdemi hatással sem lesz a születésszámra. Az egész intézkedéscsomag sokkal inkább csak kommunikációs trükk.

Először is érdemes egy kis demográfiai ismertetéssel kezdeni, mert sok embernek van zavar a fejében. Alapvetően négy tényező befolyásolja azt, hogy egy adott országban miként alakul a népesség száma: a születések, a halálozások, a bevándorlás és a kivándorlás. Amikor egy ország demográfiai folyamatait vizsgáljuk, akkor mindig ezt a négy tényezőt vizsgáljuk, jellemzően népességszámhoz viszonyítva a születések, halálozások, bevándorlók és kivándorlók számát. Ezeket a tényezőket figyelembe véve adható meg az, hogy ez adott területen miként alakul a tényleges népességszám. Magyarországon ennek az értéke már az 1980-as évek eleje óta negatív. Persze mindez nem volt előzmények nélküli, hiszen már az 1960-as években 2,1 alá csökkent a teljes termékenységi arányszám értéke (a teljes termékenységi arányszám azt mutatja, hogy egy nő hány gyereket szülne élete során az adott évre jellemző születési gyakoriság mellett). Az akkori politikai vezetés is igyekezett beleavatkozni ebbe, érzékelve a problémát. Egyrészt a születések számát akarta ösztönözni a több hullámban bevezetett családtámogatási intézkedésekkel (lásd OTP gyerekek), de csak azt érte el, hogy az egyébként is tervezett 2-3 gyereket gyorsan bevállalták a családok, mert ugye senki sem bízik abban, hogy a nagyvonalú támogatások sokáig érvényben lesznek.

panel.jpg

Lakótelep építés az 1970-es években. Ekkor úgy változtatták meg a lakáskiutalás rendjét, hogy a nagyobb, de szegényebb családok jussanak lakáshoz. Ezen kívül a kedvezményes kölcsön bevezetése segítette a szegényebb családokat

.

Ennek eredményeként 1975-ben az élveszületések száma felugrott 194 ezerre, majd ezt követően hirtelen beszakadt, és 1985-ben már csak 130 ezer gyerek született. De ezt követően sem javult a helyzet, így tendenciáját tekintve egy folyamatos csökkenéssel értük el a mai 90 ezer körüli éves élveszületési számot. Magyarul a nagy összegű és nagy értékű támogatások ellenére sem sikerült tartós születésszám emelkedést elérni, sőt a későbbiekben csak folyamatos nyomáskényszert helyezett az államra a szinte évről-évre hullámzó számú gyerekek ellátásának a megszervezése. Ennek volt a következmények, hogy pl. az én gyerekkoromban nem volt elég hely az iskolákban (hiszen sok gyerek került be hirtelen az iskolákába, így teljesen „normálisak” voltak a 35 fős osztálylétszámok), míg pár évvel később meg mindenhol üresen álltak az időközben rohammunkában felhúzott osztálytermek, mert akkor meg drasztikusan lecsökkent a gyerekszám (és „normálisak” voltak a 25 fős osztálylétszámok). Az ilyen példák miatt szokták azt mondani a demográfusok, hogy az élveszületések számának hullámzását okozó intézkedések biztosan nem jók. Olyan módon érdemes ösztönözni a gyerekvállalást, amelyek tartósan, és folyamatosan biztosítják a gyerekvállalási kedv növekedését. Ezek pedig miden bizonnyal nem a kampányszerűen megígért támogatások folyósításában merülnek ki. Főleg nem olyan támogatások folyósításában, melyek csak a társadalom egy kisebb részért érintik, ráadásul kifejezetten nem a támogatásra rászorulókat. Mert a kormány által bejelentett intézkedések csak egy nagyon szűk kör privilégiumává teszi a gyerekvállalást ösztönző támogatásokat. Azok a családok, ahol tényleg fontos lenne az gyerekek fejlődése és életminősége szempontjából a támogatás, semmit sem fognak látni ezekből a támogatásokból. Egyszerűen meg kellene célozni ezt a tényleg rászoruló társadalmi csoportot, de erről majd később.

A másik fontos tényező, a halálozások számának alakulása. Például az előbb már általam vizsgált időszakban katasztrofális mértékben növekedett: 1975-ben 131 ezer, 1984-ben 147 ezer ember halt meg az országban. Ennek a következménye, hogy a születéskor várható élettartam nálunk nagyon alacsony volt akkor is, és nagyon alacsony most is nemzetközi viszonylatban. Egészen elképesztő módon a rendszerváltozás időszakában alacsonyabb volt a férfiak születéskor várható élettartama, mint az 1960-as években.

 

szulhal.png

Születési és halálozási arányszámok változása Magyarországon, (1950-2010)

Magyarul nagyon kevés gyerek születik, de cserébe gyorsan meghalunk meg. Főleg a férfiak. Az első és legfontosabb az lenne, hogy a megszületettek esetében kellene gyorsan és intenzíven növelni a születéskor várható élettartamot, vagyis minél tovább életben tartani azokat, akik legalább megszülettek. Ha ezt megtennénk, akkor ezzel már jelentősen mérsékelni tudnánk a népességfogyás ütemét. Egyszerűen jobb egészségügyi ellátásra, hatékonyabb prevencióra van szükség. Ezért elképesztően káros, hogy százszámra hiányoznak a háziorvosok, hogy egyre-másra zárnak be komplett kórházi osztályok, hogy lassan akkor kap csak rendes orvosi ellátást valaki, ha szerencséje van, vagy ha fizet érte egy magánkórházban.

magankorhazhelyett.png

magankorhaz.jpg

Egy állami és egy magánkórház (Fotó: index)

Végül pedig ott van a vándorlási mérleg, ami 2004 után folyamatosan váltott át negatívba. Ma már mintegy fél millió magyar állampolgár él külföldön (elsősorban más EU tagállamban), és bizony az ott született és/vagy felnevelkedett gyerek egy jelentős része soha nem fog már hazajönni. Ezek a gyerek (akik egyébként jórészt szerepelnek a magyar születési statisztikákban, hiszen a szülei magyarok, és többnyire az állandó lakcímük is megvan) nagyon fognak hiányozni a következő évtizedekben. Manapság minden hatodik magyar állampolgárságú gyerek külföldön születik. Nagyon fog hiányozni az általuk befizetett adó akkor, amikor például az én korosztályom elkezd nyugdíjba menni. Mert a Fidesz teljesen értelmetlen módon szétverte a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert, és visszatértünk a tisztán felosztó-kirovó rendszerhez. Vagyis nem gyűjtögetik a pénzt a számlájukon az emberek nyugdíjas korukra, hanem az adott pillanatban dolgozó munkavállalók (és a munkáltatóik) által befizetett pénzt osztják szét az adott pillanatban nyugdíjban lévők között. Márpedig ha csökken az adófizetők száma, és drasztikusan nő a nyugdíjasok száma, akkor a felosztó-kirovó rendszer csak jóval alacsonyabb nyugdíjak kifizetését teszi csak lehetővé. Ma ha nyugdíjba megy valaki, akkor átlagosan az utolsó havi fizetésének több mint 80%-a lesz az nyugdíjának összege, míg nekem nagyjából 30-40 százalékot jósolnak!

És akkor most nézzük meg, hogy miért kellene csinálnia, egy előre gondolkodó, a valóságban is kormányzó és nem politikai kommunikációt kormánynak:

  • Olyan módon kellene ösztönözni a gyerekvállalást, hogy az tartósan fennmaradó hatást fejtsen ki. Ezért nem extrém mértékű, de csak kevesek által igényelhető támogatást kell ígérgetni (mert ezek tényleg csak az egyébként is tervezett gyerekek születését hozza időben előre), hanem a rászorulókat jobban célzó, a társadalom szélesebb rétegeit érintő, a többség által elérhető módon kell bevezetni. Ha autóra ígérnek milliókat, akkor senki nem fogja azt elhinni, hogy 10 év múlva is lesz majd ilyen osztogatás. Ha tízmilliókat ígérnek hitelre meg vissza nem térítendő támogatásra, akkor senki nem fogja elhinni, hogy ez így lesz 10 év múlva is. Ezért kell markánsan emelni a családi pótlékot, hiszen annak a fennmaradásában joggal bízhat az ember.
  • Nagyon fontos az ilyen támogatásoknál, hogy azoknak próbáljunk segíteni, akik rászorultak Mert nem a társadalom egy kisebb részének extra fogyasztást kell finanszírozni állami forrásból, hanem mindenki számára biztostani kell egy elfogadható, normális életszínvonalat. Ezért kell például a nem megfelelő lakáskörülmények között élők lakhatásának támogatására fordítani az állami forrásokat a felső középosztály lakásvásárlásának megfinanszírozása helyett. Ezért kell például inkább lakásfelújításra, illetve lakásbővítésre támogatást adni, valamint bérlakásokat építeni.
  • Másrészt érdemes lenne végre elgondolkozni azon, hogy mit csinálnak jól azon országokban, melyek velünk nagyjából hasonló fejlettségi szinten vannak, de mégis sokkal jobbak a teljes termékenységi arányszám mutatói. A konkrét példák tanulmányozása során könnyen le lehetne vonni a tanulságot, miszerint a munkaerőpiac felől közelítve lehet a leginkább segíteni a gyerekvállalást. Minden nemzetközi példa azt mutatja, hogy ott lehet javítani a mutatószámokat, ahol a szülés után a nők viszonylag gyorsan vissza tudnak menni a munkaerőpiacra részmunkaidőben foglalkoztatva. A gyes 3. éve alatt például lehente ingyenes munkaerőpiaci reintegrációs szolgáltatásokat biztosítani a még otthon lévő szülőnek, így segíthetnék a visszailleszkedését. Nem mellesleg pedig kellene egy jó ellátórendszer a csecsemők és kisgyerekek napközbeni ellátására (bölcsőde és óvoda kapacitás növelése), és mondjuk ingyenessé kellene tenni a bölcsődei ellátást. Vagy épp’ adókedvezményekkel támogatni kell a családi napközik elterjedését, vagy az au pairek alkalmazását. Nem mellesleg pedig el kellene tényleg gondolkozni az apahónapok bevezetésén, amit az Együtt már évekkel ezelőtt is mondott.
  • Végül pedig egyszerűen elengedhetetlen, hogy gyorsan és markánsan javítsunk az elkeserítő értéket mutató mortalitási mutatószámainkon. El kell érnünk, hogy aki egyszer már megszületett, az annyi ideig élhessen, mint a fejlett országokban szokás. A mostani egészségügyi ellátás kritikán aluli, és ezt mindenki láthatja, tapasztalhatja. Még egy Fidesz szimpatizáns is elismerheti ezt, ha egy kicsit leveszi a szemellenzőt, és szétnéz a saját rokoni és ismerettségi körében. Bőven találkozhat elrettentő példákkal a mai Magyarország egészségügyi ellátórendszeréről.

Mindezt csak azért írtam le, mert a Fideszesek előszeretettel hangoztatják, hogy ellenzéki oldalon nincs se elképzelés, se ötlet, meg hogy köpni-nyelni sem tudnak a fantasztikus csomag bejelentése után. Jelentem van ötlet, van elképzelés. Meg van bátorság is ahhoz, hogy a most bejelentett intézkedéseknek nem igazán lesznek pozitív hatásai a demográfiai folyamatokra.

Tomóceusz Katatiki vagy Gyugyu?

Az elvont fizetések margójára

1.069.200 forint, ennyire büntetett most meg Kövér László. Persze ez anyagi szempontból nem állít kezelhetetlen helyzet elé, kibírom, ha egy hónapig nem kapok fizetést. Remélem a bank sem fog problémázni a hiteltörlesztés miatt. A devizahitelesek jelentős része persze ennél sokkal többet szenvedett az elmúlt években, így voltaképpen még emiatt sem verem a fenekem a földhöz. Inkább a kérdés morális része ejtett csak gondolkodóba. Kövér nyilván azért szabja ki folyamatosan a büntetéseke (én már nem is tudom, hogy hányadik levonást kapom), mert azt hiszi, hogy ezzel eltántoríthat a munkám lényegétől. Valószínűleg abban a tudatban van Kövér, hogy teljesen normális a viselkedése. Nem forgolódik álmatlanul azért, amiért elvette 38 ember (és így persze sok család) megélhetését egy hónapra.

fizeteselvonasjav.jpg

Az egészről valamiért Sánta Ferenc Ötödik pecsét c. regénye jutott eszembe (Fábri Zoltán azonos című, fantasztikusan jó filmjét talán többen látták, mint ahányan a könyvet olvasták). A regényben teszi fel a kérdést Gyurica a cimboráinak egy egyébként is zaklatott italozás közben, hogy ha újjászületnének, akkor a kényelmes életet élő, de zsarnok Tómóceusz Katatiki, vagy inkább a bántalmazott, elnyomott, megnyomorított, de tiszta lelkű Gyugyu képében tennék-e ezt? Kegyetlen elnyomónak, vagy szenvedő, de legalább semmi rosszért nem felelős embernek jobb-e lenni? Persze a regényből aztán kiderül, hogy mindkét választ el lehet fogadni bizonyos körülmények között. A cimborák (kivéve az őket besúgó Keszei) első nekifutásra semmiképp nem szeretnének Gyugyuk lenni, de amikor a saját életüket is kockáztatva kell dönteniük, akkor már mind inkább a halált választják. A saját életük mentése okán sem tudnak megütni egy megkínzott embert. A kérdést felvető Gyurica választja csak a megalkuvást, de ő sem magáért, hanem a gyerekeiért, illetve a lakásában bújtatott gyerekekért. Szóval az ő döntését is megértem persze valahol.

otodikpecset.JPG

A lényeg pedig talán ott van, amit az elején is pedzegettem: valószínűleg a Tomóceusz Katatikik nincsenek tisztában azzal, hogy mennyire elfogadhatatlan a viselkedésük, hiszen neki az a normális. Kövérnél is már az a normális, hogy csak büntetésben, rendszabályozásban, elvonásban tud gondolkodni. Fel sem merül benne, hogy ez milyen messze van attól, amit 1989-90 környékén képviselt a Fidesz, mert nem is emlékszik már rá. Ő tehát Tomóceusz Katatikit választotta, de az a különbség közte és Gyurica között, hogy ő nem azért választotta ez, mert így tud menteni valakit vagy valakiket. Neki egyszerűen ez a kényelmesebb, talán még élvezi is.

Persze mondhatjuk azt is, hogy bagatell ügyről van szó, hiszen tényleg nem fog éhen halni egy képviselő sem. Egy dolgot azonban ne felejtsünk el: a hatalom mindig az elsőre bagatellnek tűnő ügyektől fél, mert azokat tudja a legkevésbé kontrollálni. Tipikusan ilyen ez a parlamenti obstrukció is. Első ránézésre nem tűnik nagy dolognak, hiszen december 12-én is simán megszavaztak a Parlamentben mindent, amit akartak. Obstrukció ide vagy oda. A nap végén azonban mégiscsak vesztettek fél millió szavazót. Szóval büntessenek csak meg, én nem adom fel a meggyőződésemet. Egyben szeretném azt hinni magamról, hogy ha majd egyszer fordított szituációban leszünk, akkor nagyvonalúbban, demokratához illő módon tudom majd kezelni a dolgot. Addig is levettem a könyvet a polcomról, hogy elolvassam. Ha mást nem, ennyit elért Kövér.

koverfizetes.jpg

Miért van szükség a Magyar Tudományos Akadémiára? Például ezért!

Sokan kérdezik, hogy miért baj, ha a kormány a saját ízlése szerint akarja átalakítani (na jó, ez ma már tényleg eufemizmus, így inkább mondjuk ki nyíltan: szétverni) az Akadémia kutatóintézeti hálózatát? Többek között azért, mert ha van egy nagy presztízsű, szabadon gondolkodó és alkotó tudós közösségből álló Akadémia, akkor az áltudományokkal foglalkozó futóbolondok nézeteit nem hagyják csak úgy terjedni a vakvilágba. Mert akkor ezek a valódi tudósok felállnak, és elmondják a tudomány által elfogadott álláspontot.

 mta.jpg

A Magyar Tudományos Akadémia épülete (forrás: nepszava.hu)

Tipikus példa erre az áltudományos ökörködésre, amit a folytatólagosan követ el Czakó Gábor a nyelvészeti fejtegetéseivel. Ennek legfrissebb példája a Magyar Hírlap hasábjain minap megjelent irománya. Számomra megmagyarázhatatlan módon, de vannak ilyen műkedvelő megmondóemberek, akik valamiért tudósoknak képzelik magukat, és olyan dologba kontárkodnak bele, amihez egyszerűen nem értenek. Sem a tudományos módszertant nem ismerik, sem a kapcsolódó szakirodalmat nem tudják szakszerűen feldolgozni. A baj ott kezdődik, amikor ezt bizonyos politikai csoportok még támogatják is, mert épp’ beleillik a politikai stratégiájukba. Ma például az a zeitgeist (megint), hogy a finnugor nyelvrokonság nem jó. Hát tagadják is, ahogy a csövön kifér. Persze tudományos módszertannal ezt nem tudják megtenni, hiszen egyrészt nem értenek hozzá, másrészt meg ha így tennének, akkor kénytelenek lennének elfogadni a finnugor nyelvrokonságot. Tehát mit tesznek: vagy más futóbolondok elméleteire hagyatkoznak, vagy már rég megcáfolt elméleteket ásnak elő a múltból, vagy nem létező állítások cáfolatával próbálják bizonyítani a maguk igazukat, vagy a szakirodalomból emelnek ki néhány forrást (sokszor még azokat is félreértelmezve), ami szerintük az ő „elméletüket” támasztja alá. Majd nagy hangon terjesztik nézeteiket, hiszen nekik aztán tényleg mennyire igazuk van. Mivel pedig mindezt „az újságban” is megírják, ezért az ilyen „elméletekre” fogékony közönség természetesen tényként fogadja el azokat.

czakogabor.jpg

Czakó Gábor (forrás: youtube.com)

A valódi tudósok persze ilyenkor (mint ahogy most is) felállnak, és elmondják a véleményüket. Számtalan interjút és cikket olvastam az utóbbi 20 évben, melyekben a valódi tudósok módszeresen és érvekkel alátámasztva bizonyítják be a téves elméletek tarthatatlanságát. Persze mindez a laikus áltudósokat, meg az őket támogató politikai csoportokat módfelett zavarja. Ezért a valódi tudósokat – nevezetesen a témával foglalkozó akadémikusokat, valamint az akadémiai kutatóintézetekben dolgozó kollégákat – a valóság ellen hadakozó (v.ö: külföldi háttérhatalmak érdekeit szolgáló), megtévedt okoskodókként állítják be, akik csak úgy az állam pénzén kutatgatnak, valamint magyar és nemzetellenes (sic!) tevékenységet folytatnak. Így fel is merül bennük a kérdés: minek ezeket a kutatóintézeteket egyáltalán fenntartani? A következtetés pedig megint csak egyértelmű: Nem kellene inkább néhány saját kutatóintézet? Mondjuk egy Magyarságkutató Intézet? Hát így.

Zárásként megjegyzem – hátha valaki véletlenül rákattintott a belinkelt Czakó cikkre –, hogy az ilyen Czakó-féle nyelvi fejtegetések már Babits Mihálynak is a könyökén jöttek ki, ezért erős felindulásból írt is egy egészen briliáns nyelvészeti humoreszket Káp isten címen. Most csak egy részletét másolom be ide, de csak ajánlani tudom a teljes szöveg elolvasását. Én visítva nevettem, amikor olvastam.  

Babits arcképe és aláírása, 1935

„Amint ezt a kérdést fölvetettem, azonnal eszembe jutott a káposzta neve. Ki ne ismerné azt a tréfás szólást, hogy a káposztát Káp hozta? Gyermekkorunktól fogva sokszor mulattunk a népetimológián, mely szerint ezt a növényt bizonnyal valami Káp nevű ember honosította meg hazánkban. De ami tréfás népetimológiának látszik, gyakran csak elfeledett emlék, ősi hagyomány, melynek igazi értelme kiesett a tudatból. Hátha így van ebben az esetben is? S hátha az, akiben a mai hagyomány csak Káp nevű embert képes látni: tulajdonképpen egy Káp nevű isten, az ősmagyaroknak valamely földművelési vagy természeti istene?

Az ötlet nem olyan különös, amilyennek látszik. Ne feledjük, hogy a magyar konyhakert legmagyarabb terményéről van itt szó; nem vált-e a töltött káposzta nemzeti ételünkké? Nem kínálkozó föltevés-e, hogy egy ilyen régi nemzeti eledelt maga az isten, valamely nemzeti isten ajándékozott a magyaroknak?

Mindazonáltal nem mertem a feltevést egyetlen támaszpont alapján kockáztatni, míg meg nem győződtem, hogy egyéb tények is megerősítik. Körülnéztem a nyelv egész területén s íme: adat adat után szinte magától sorakozott a szemem elé s valósággal kiáltva hívták föl magukra figyelmemet, míg teljes bizonyossággá érlelődött bennem a gyanú: őseink egyik istenét fedeztem fel!

Először is: ha csakugyan volt Káp nevű isten, kellett lenni szent helynek is, ahol kiváltképpen őt tisztelték. Nem találnám-e meg a szenthelyek elnevezései közt a Káp névnek nyomát? Azonnal eszembe ötlött a kápolna szó. Nyilvánvaló, hogy a feltevés, amely ezt a latin capellá-val hozza összefüggésbe, nagyon bizonytalan és kezdetleges etimologizálás, nem sokkal komolyabb, mint mikor Anonymus a Dést Deusból származtatja. Valószínű-e, hogy a pogány magyar, aki a keresztény fogalmakra szívesen alkalmazta az ősi pogány elnevezést, eldobta volna azt, éppen e legmezeibb szenthelynek elnevezésénél, mely pedig a természetimádó régi vallás szenthelyeihez legközelebb állhatott? Mert a kápolnák máig is többnyire mezőkön, szántóföldeken, erdőkben s hegyek közt találhatók, vagyis éppen azokon a helyeken, ahol az ős Káp istennek szentélyei állhattak valaha. Mi tehát az a kápolna? Valószínűleg annyi mint: Káp-kolna. A présházakat, szőlőhegyek között emelkedő kisebb épületeket, máig is kolnának nevezik sok helyütt, s mindannyian ismerjük Vörösmarty versét:

Be szép vagy, kolna, Ménes oldalán:

Borod sötét, mint a cigányleány...”

(Ha valaki megkérdezné, hogy milyen jogon nyilvánítok véleményt ebben az ügyben: van tudományos fokozatom, és mélységesen felháborít az MTA elleni támadás, valamint a tudománytalan hőzöngés. Ami meg a nyelvészetet illeti: nem vagyok nyelvész, de tudósként/kutatóként az ember nagy rutinra tesz szert a butaságok kiszűrésében.)

 

Andy Vajna öröksége

Andy Vajna kétségtelenül fontos figura volt a filmes szakmában, de életének és munkásságának megítélése már korántsem ennyire egyértelmű. Hagytam kicsit ülepedni magamban a vele kapcsolatos gondolataimat, így ma már talán objektív véleményt tudok megformálni vele kapcsolatban. Andy Vajnával kapcsolat úgy is fel lehet tenni a kérdést, hogy létezik-e jóságos NER-lovag? Jóvá teheti-e egy Fidesz közeli oligarcha a nyerészkedést, ha mellette van értelmezhető szakmai múltja és tevékenysége is?

andyvajna1.jpg

Andy Vajna szakmai tevékenységéről tényszerűen meg kell állapítani, hogy a filmes körökben nemzetközileg is elismert aktor volt, elég csak ránézni amerikai filmjeinek a listájára. Nagy sztárokkal dolgozott együtt, népszerű és esetenként egész jó filmek születésénél bábáskodott producerként. Ezt mutatja az is, hogy sok sztár is megemlékezett róla az utóbbi napokban. Azt is meg kell említeni, hogy a jó amerikai kapcsolatait fel tudta használni arra is, hogy munkát szerezzen a magyar filmiparnak. Elég csak megnézni, hogy az utóbbi években mennyi stáb, mennyi világsztár forgatott Magyarországon, így ma a filmezéshez kapcsolódó valamennyi szakembernek bőven van munkája itthon is. Ezen kívül megemlítendő még az is, hogy még menő amerikai producerként szállt be a magyar filmkészítésébe, így hozta létre az egyik legnézettebb rendszerváltozás utáni magyar filmet, a Kern-Koltai páros által rendezett A miniszter félrelép című vígjátékot.

andyvajna2.jpg

Kicsit már összetettebb kérdés a magyar filmek finanszírozásával kapcsolatos tevékenységet. Az igaz, hogy „uralkodása” alatt sok jó film született (köztük több nemzetközileg is sikeres szerzői film), és a magyar filmfinanszírozás körüli furcsa állapotok is jórészt rendeződtek. Kétségtelen tény viszont az is, hogy a piaci szférából hozott mentalitása bizony komoly konfliktusokat is szült (gondoljunk csak a Pálfival folytatott szerintem teljesen felesleges, sőt kifejezetten káros háborújára). Nem akarok most nagyon elmerülni a részletekbe, de általánosságban annyit mindenképpen fontos megemlíteni, hogy Andy Vajna ezen a területen bizony átesett a ló túlsó oldalára, és a kelleténél sokkal nagyobb beleszólást engedett meg magának és az embereinek. Az viszont megint csak tény, hogy a korábbi rendszer pénzügyi szempontból nagyon nem működött jól. Viszont ha már ennyi közpénz elköltése felett bábáskodott, akkor illet volna eleget tenni a Kulturális bizottság meghívásának, aminek soha nem tett eleget.

Szóval önmagában Andy Vajna filmes szakmai tevékenysége elegendő muníciót ad ahhoz, hogy megemlékezzünk róla a halála kapcsán. Az már más kérdés, hogy Vajna a NER részeseként milyen szerepet vállalt fel. Mert valljuk meg őszintén, hogy nem a filmes producerség miatt került a leggazdagabb magyarok közé. Bőven találunk olyan területeket, ahol bizony a NER szerves részeként tevékenykedett. Gondoljunk csak a kaszinós ügyleteire, melyekhez bizony elég komoly kormányzati hátszelet kapott, így igen jelentős mértékben tudta „optimalizálni” az adófizetési kötelezettségét. Ennek következtében például a Las Vegas Játékkaszinó Üzemeltető Kft. 2017-en 7,3 milliárd forint nyereséget hozott adózás után, és még ennél is kicsit több osztalékot vett ki (a technikai részleteket most nem magyarázom el, de erre van lehetőség). Ez a 7 milliárd pedig még barátok között is jelentősnek számít. Vagy ott van még a médiában játszott szerepe, ami újabb fura kitérő az életművében. Voltaképpen kényszerből lett médiacsászár a G-nap után, amikor is hirtelen laptulajdonos, valamint rádió- és televíziócsatorna tulajdonos lett. A print lapoktól viszonylag könnyen meg is szabadult (A Bors, a Délmagyarország és a Kisalföldi is átkerült a Mészáros-féle Médiaworksbe, majd onnan hirtelen a KESMÁ-ba), de a Rádió 1 és a TV2 csoport az ő tulajdona maradt, és az nem került „felajánlásra” a Fideszes médiaholdingnak, a KESMÁ-nak. És ugye a TV2 megvásárlásához igen jelentős állami segítséget kapott, hiszen azt jórészt az állami tulajdonú Eximbank finanszírozta egy majd’ 7 milliárdos hitellel. Tehát egy olyan állami bank finanszírozta mindezt, amelyik egy pár évvel korábbi törvénymódosításig csak exportfinanszírozással foglalkozhatott. Majd pár hónappal később kapott még egy 1,2 milliárd forintos forgóeszköz-hitelt is a TV2 csoport az Eximbanktól. Vagyis egy állami bank finanszírozta a felvásárlást, majd első időszakban az üzemeltetést is. Amit aztán meg is hálált, hiszen a TV2 híradója (Tények) a magyar fake news és lejárató média mintapéldájává vált, míg beszélgetős műsorai (pl. Mokka) a szervilis kormánypárti média világítótornyai lettek. Röviden úgy is fogalmazhatnánk, hogy hányinger nélkül nehéz volt nézni ezt a csatornát. Elég csak a Hadházy Ákos kertjébe is betörő stábra, vagy a Juhász Péter ellen folytatott lejárató kampányra gondolni.

andyvajna3.jpg

 

De említsük meg azt is, hogy az országos hálózattá nőtt rádiójának (Rádió1) terjeszkedését a Karas Mónika vezette Médiatanács tolta meg, sokszor a saját eljárási szabályaikat is felülíró ügymenettel. Egyszerűen mindent megengedtek nekik. Szóval Andy Vajna nem pusztán zsákban hordta haza a NER révén a pénzt (amit aztán a fene tudja, hogy hova tett), hanem hűen teljesítette egy klasszik Fideszes médiatulajdonos feladatait: hűen tolta a sorosozást, „migráncsozást”, ellenzéki politikusok és civilek lejáratását. Itt akár megemlíthetnék a tényleg elképesztően aljas és felháborító „Soros megölte volna az anyját” hírt a Tényekből. Márpedig ezért nemhogy dicséretet nem érdemel, de nyugodtan el lehet küldeni melegebb éghajlatra, amit senki nem róhat fel az embernek. Még akkor sem, ha ezt Andy Vajna halála után (is) teszi. Mert ez nem gyalázkodás. És kifejezetten furán néztem vasárnap este a TV2 adását, amikor az eredeti műsortervet felrúgva egymás után leadtak három olyan filmet is, aminek a producere volt (A miniszter félrelép, Die Hard – Az élet mindig drága, Rambo). Ha ugyanis valóban meg akartak volna emlékezni a stróman tulajdonosukról, akkor a nevében is elnézést kérnek az elmúlt években folytatott gyalázkodásuk miatt.

andyvajna4.jpg

A végén pedig mindenképp említsük meg, hogy sajtóhírek szerint az amerikai üzleti ügyei sem voltak teljesen tiszták, mert az ottani adóhivatal szerint mintegy 300 millió dollárnyi (mai áron számolva nagyjából 100 milliárd forint) bevételt rejtett el, és ezért adóhátralékot és büntetést is kellett fizetnie. Bár más hírek szerint ezt sem fizette ki teljesen.

Konklúzióként annyit lehet megállapítani, hogy egy sikeres, ismert és elismert producer volt, ami az „üzleti” ügyeiről már nem mondható el. Szóval meg lehet róla emlékezni, de remélem szobrot azért nem akarnak neki állítani. Ha így lenne, akkor az ellen határozottan tiltakoznék. Mert akárhonnan is nézzük, akkor is csak egy tipikus NER-lovag volt, aki milliárdokat kaszált a Fideszes haverok révén.

A Fidesz szerint minden ellenzéki módosító hülyeség

Ma volt a 2017. évi költségvetésről szóló zárszámadási törvény vitája az Országgyűlésben. Varga Mihály unalmas expozéja után egy igen fura hozzászólással nyitott vezérszónokként a Fideszes Szűcs Lajos. A szokásos mantra ismételgetése után (minden szép, minden jó, minden nő, mindennel meg van elégedve) hozzátette, hogy persze az ellenzék majd mondani fog mindenfélét a költségvetéssel kapcsolatban, de azokra nem is kell hallgatni. Szűcs Lajos szerint az ellenzék által beadott költségvetési módosítók álmódosítók, azoknak semmi értelmük, azok mind hazugságok, azokra semmi szükség. Ezért nem is szavazták meg annak idején ezeket.

szucslajos.jpg

Szűcs Lajos, országgyűlési képviselő, Fidesz (MTI)

Én meg hirtelen visszapörgettem az emlékeimet, hogy milyen módosítók is mentek be például az én nevemben 2016-ban, amikor a 2017. évi költségvetés tárgyalása volt:

  • Beadtam például egy módosítót, mely révén plusz 1,8 milliárd forint jutott volna a falugondnoki szolgálatok működésére. Ez hülyeség? Nem kellenek falugondnoki szolgálatok? Estleg úgy gondolja Szűcs Lajos, hogy nincs forráshiány a falugondnoki szolgálatoknál?
  • Beadtam például egy módosítót, hogy jusson 500 millió forintos támogatás az újonnan felállítandó Soroksári Rendőrkapitányság épületének kivitelezésére, mert az önkormányzatnak nincs rá pénze. Mert a kormány úgy járult hozzá az önálló kapitányság létrehozásához (utolsó budapesti kerületként), hogy magát az épületet az önkormányzatnak kellett volna felépíteni? Ez hülyeség volt? Akkor miért adott idén kétszer ennyit a kormány Soroksárnak? Ja persze, választások közeledtek. (Megjegyzem, hogy ha ezt már korábban odaadják, akkor sokkal olcsóbb lett volna, hiszen közben jelentősen növekedtek az építési költségek. Főleg a Garancsi és Mészáros féle közbeszerzési univerzumban)
  • Beadtam például 1 milliárd forintos módosítót a II. Rákóczi Ferenc út átépítésének a tervezésére. Mert már évek óta óriási dugók vannak errefelé, meg nagy a zaj- és levegőszennyezés. Ez hülyeség? Akkor miért állt be idén szeptemberre egész Csepel közlekedése? Esetleg Soros meg a migráncsok miatt?
  • Beadtam 7 milliárdos módosítót a tornaterem építési programra, mert a kormány 3 milliárdot szánt csak egy évben erre a célra. Ez hülyeség? Akkor miért tartják még mindig sok iskolában a mindennapos testnevelést a folyósón, meg az udvaron?
  • Beadtam 7 milliárdos módosítót a tanuszoda építési programra, mert a kormány 3 milliárdot szánt erre csak egy évben erre a célra. Ez hülyeség? Akkor miért van az, hogy a legtöbb helyen letették az alapkövet, és ott állt/áll most is üresen a telek.
  • Beadtam egy 49 milliárdos módosító csomagot a pedagógus bérek, és a pedagógusok munkáját segítő kollégák bérének rendezésére. Ez hülyeség? Akkor miért van pedagógushiány? Miért van sok betöltetlen állás, és miért kellett úgy módosítani a törvény tavaly, hogy szakos végzettség nélkül is lehessen bizonyos tárgyakat tanítani? Akkor miért van az, hogy egy kezdő pedagógus bére valahol a nettó 130 ezer körül van? Akkor miért keresnek még ennél is jóval kevesebbet az oktatást segítő nem pedagógus végzettségű kollégák? Akkor miért nem rohamozzák a tanárszakokat a fiatalok az egyetemi felvételin?

És persze a forrásokat is mind meg szoktuk mondani (mint pl. Paks 2., kormányzati kommunikáció, MTVA, stadionépítés, Nyelvstratégiai Kutatóintézet, Veritas, MMA, meg ehhez hasonló felesleges kiadások tömege)

Hát ilyesmi „kamu” módosítókat szokott beadni az ellenzék, egy évben kb. ezres nagyságrendben. Aztán ezekből persze egyet sem szavaznak meg, mert Szűcs Lajos szerint hülyeség. Az utóbbi években már a bizottsági vitán is azt csinálják, hogy csomagban szavaztatják le az ellenzéki módosítókat, hogy még a szavazással se kelljen bajlódni. Miközben Szűcs Lajos tenisz stadionjára, meg a már harmadszor felhúzott ideiglenes teniszpályájára érdekes módon mindig akad pénz. Mert az szerinte biztos nem hülyeség.

teniszstadion.png

A Szűcs Lajos által megálmodott 10 milliárdos Margit-szigeti teniszstadion. (A stadion tervét végül Áder és Tarlós fúrta meg, mert ők is hülyeségnek tartották)

Egyébként ha lenne értelmes vita a Parlamentben, akkor arról lehetne beszélgetni, hogy a költségvetés mindig az adott kormány politikájának a lenyomata. Azt mutatja, hogy milyen országot képzel el, milyen társadalompolitikát, adópolitikát, gazdaságpolitikát stb. Mert nyilván én más adórendszerben, más szociális ellátórendszerben, más oktatáspolitikában, más kultúrpolitikában, más egészségügyi politikában gondolkodom. Mert szerintem a 2017-es költségvetés sem az adócsökkentés meg az otthonteremtés költségvetése volt, hanem a haverok, meg Paks 2. költségvetése. Nem a jól működő oktatás és egészségügy, hanem a haverokat és a haveri cégek kiszolgálásának a költségvetése volt. Nem a szegények és rászorulók támogatását kimondó költségvetés, hanem az eleve magasabb jövedelműek támogatását előirányzó költségvetés volt. Nem az elmaradott térségek fejlesztésének, hanem a stadionépítésnek a költségvetése volt. És még sorolhatnám. De ugye ez a Fidesz szerint hülyeség, amit a vita megkezdése előtt le is szögezett a fideszes vezérszónok. Magyarul a vita is hülyeség. Akkor az Országgyűlés is hülyeség?

A megbízólevél átvételének margójára

Ma reggel vettem át a megbízólevelemet a 17. választókerület (Csepel-Soroksár) nyertes képviselőjeként. A négy évvel ezelőtti választáshoz hasonlóan most is nagy munkát végeztünk, és sosem tudom elégszer megköszönni azoknak az aktivistáknak és szimpatizánsoknak, akik időt és fáradtságot nem kímélve részt vettek a kampányban, vagy épp’ szavazatszámlálóként a választások tisztaságának biztosításában. Külön örömmel tölt el, hogy a fejetlen szervezés ellenére sokan el tudtak jönni ma reggel a Munkásotthonba, ahol átvehettem a papírokat. Természetesen köszönet illeti azt a 23.637 szavazót is, akik lehetővé tették a nagyarányú győzelmet Németh Szilárddal szemben. Nem beszélve azokról a jelölt társaimról, akik a kampány hajrájában visszaléptek a javamra.

szabolcs17.JPG

Az örömbe természetesen üröm is vegyül. Egyrészt Csepellel és Soroksárral ellentétben országosan nem sok okunk van az örömre, hiszen újra fideszes kétharmaddal nézünk szembe. Kutya nehéz négy év áll előttünk. Másrészt nekem külön fájdalmas, hogy a pártom, az Együtt, nem jutott be a Parlamentbe, sőt az 1 százalékot sem érte el. Ennek megfelelően most nem pusztán a kampányt kell lezárnunk (pénzügyi elszámolás, plakátok leszedése, rendrakás az irodákban stb.), de meg kell oldanunk azt is, hogy a kampányra fordított kb. 150 millió forintot vissza tudjuk fizetni a Magyar Államkincstárnak. Tudnia kell mindenkinek, hogy mi nem elloptuk ezt a pénzt, hanem tényleg a kampányra költöttük, és folyamatosan nyilvánosságra is hoztuk a kiadásokat (lásd a www.egyuttpart.hu oldalon). Elképesztő érzés azt tapasztalni, hogy mennyire szolidárisak a magyar demokraták, és már nagyjából 130 millió forinttal segítettek ki minket. Azért van erre szükség, mert ha nem tudjuk visszafizetni ezt az összeget, akkor az elnökségi tagok feje fölül elviszik a házat vagy lakást is, szóval szó szerint az utcára kerülhetnék. Én még csak túl is élném mindezt, de több kollégának gyerekei vannak. Harmadrészt pedig nekem további nehéz személyes döntéseket is meg kell hoznom.

szabolcs6.JPG

 

Az Együtt nélkül megszűnik az a pártháttér, amivel érdemi módon tudtunk politizálni az elmúlt években, illetve képviselni tudtuk a csepeliek és soroksáriak érdekeit. Az Együtt elnökségének tudtával és a véleményük kikérésével nekem most egy olyan frakciót kell találnom, amely befogad, és amely részeként erősen és határozottan tudom képviselni a jövőben is a választóim érdekeit, egyben pedig küzdeni tudok a NER ellen. Frakciótagként például több felszólalási vagy interpellálási lehetőségem lesz. Elhihetik, hogy nem könnyű a helyzetem. Itt Csepelen és Soroksáron is sokan szavaztak rám a legkülönbözőbb pártok szimpatizánsaiként, és egyszerre nem tudok megfelelni 23,5 ezer ember akaratának. Tisztában vagyok azzal is, hogy lesznek akik nem értik, hogy mi történik. Bármelyik frakcióba is ülök be, a többi párt szimpatizánsai felteszik majd a kérdést: miért nem a mi pártunk frakciójába ültél? Erre csak azt tudom mondani, hogy csak egy irányba indulhatok el. Döntenem kell. Engem egy dolog motivál a döntésnél: az Együttben vallott értékekhez legközelebb álló párt frakciójával tudjak együtt dolgozni Csepelért és Soroksárért. Olyan párt frakciójának tudok csak tagja lenni, amelyik visszaléptette a jelöltjét a javamra, hiszen mi közösen nyertük meg a választást Csepelen és Soroksáron. Olyan párt frakcióját tudom csak választani, amelyik tagjaként hozzájárulhatok annak az új pólusnak a kiépítéséhez, ami az Együtt célja volt hosszú ideje. Engem nem mozgat sem a fizetés, sem a pozíció. Csak a csepeli és a soroksári választók, meg az ország sorsa érdekel. Kis türelmet kérek még mindenkitől, amíg a jövőmről felelősen nyilatkozni tudok. Most még zárnunk kell a kampányt, illetve egyeztetni kell a jogi és technikai részleteket. Rövidesen mindenről tájékoztatni fogom a választóimat. Elhihetik, hogy nem vagyok egyszerű helyzetben, mint ahogy az ország is válaszút előtt áll. Most sok fontos döntést kell meghoznom, és lehetőleg jó döntést kell hoznom. Ehhez szükség van a lelki békére, valamint az alapos önvizsgálatra. Egy valamit azonban ne felejtsenek el: én pont ugyan az a baloldali gondolkodású ember maradok, aki eddig is voltam. Én pont azt fogom csinálni, amit korábban is tettem, és amit a kampányban ígértem. Csepelen és Soroksáron pedig mindig szükség lesz még sok olyan emberre, akik  ebben támogatnak és erősítenek, mert csak közösen lehetünk hatékonyak és sikeresek. Csak így folytathatjuk együtt Csepelért és Soroksárért!