Az mfor.hu internetes hírportál információi szerint az állam átvilágítja Vitézy Tamás horvátországi kikötőket és szállodákat üzemeltető cégét, melynek 2010-ig Habony Árpád volt az igazgatósági alelnöke.

A Nemzeti Eszközgazdálkodási Zrt. közbeszerzés során kiválasztotta egy céget, hogy végezze el az Adriatiq Island Group pénzügyi átvilágítását és üzletértékelését. Ez 72,6 millió forintba kerül nekünk adófizetőknek. A hír hallatán elkezdtem végig gondolni, hogy a Fideszes forgatókönyv alapján mi célt szolgálhat a horvátországi kikötő és a hozzá tartozó szállodákat működtető vállalat pénzügyi átvilágítása. Felvetődött bennem a gondolat, hogy 1, az állam megvásárolná a céget, 2, esetleg részesedést akar szerezni a Fidesz közelinek tartott Vitézy Tamás milliárdos üzletember cégében. Azt tudni kell, hogy a Nemzeti Eszközgazdálkodási Zrt.-t egy egyszemélyes zártkörűen működő részvénytársaságként még 2013-ban jött létre egymilliárd forintos jegyzett tőkével. Jelenleg az a feladata, hogy a tulajdonos (vagyis az állam) által rábízott pénzügyi eszközöket kezelje, és időtálló módon fektesse be. És itt van a kulcs szó! A befektetés. Tehát az állam – az Eszközgazdálkodási Zrt –n keresztül – megbíz egy céget, hogy világítsa át Vitézy Tamás horvátországi cégét. Az csak egy csavar a történetben, hogy a Vitézy-cég magyar leányvállalata, az Adriatiq Island Group Hungary ellen még 2013 tavaszán indult felszámolási eljárás, melynek lezárultáról azóta sem érkezett hír.

 Horvát tengerpart, kikötők, szállodák, lágy tengeri fuvallat, tengerzúgás…… elképzelték ugye? Én is! És akkor országgyűlési képviselőként, megírtam kérdéseimet Seszták Miklós nemzetgazdasági miniszterhez. Kíváncsi voltam, hogy mi indokolja a 72,6 millió forintba kerülő átvilágítást? Az is érdekelt, hogy az állam meg akarja-e vásárolni a Barát, Vitézy Tamás cégét az Adriatiq Island Groupot? Na jó, de miből? Ez is érdekelt persze, na meg az is, hogy a köznépének, milyen haszna származik ebből? Mert, ha megvásárolja, akkor esetleg szegény, nehéz sorsú gyerekeket visznek majd nyaralni Horvátországba?

15 nap múlva meg is érkezett a válasz. Nem is vártam sokat tőle, hiszen ellenzéki országgyűlési képviselőként már megszoktam mindig semmit mondó válaszokat kapok. Na de erre azért nem számítottam!  

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter felhívja a figyelmemet, hogy a szóban forgó Adriatiq Islands Group felszámolása 2012 óta zajlik, a nagy értékű ingatlanvagyon hazai kézben tartása és a munkahelyek megőrzése pedig a magyar állam részéről figyelmet érdemel. A miniszter ezzel indokolja azt, hogy hetvenmillió forintért világítják át a céget.

Kétszer olvastam el az előző mondatokat, bár úgy gondolom, egyetemi oktatóként nincs semmi baj a szövegértési képességemmel. Jól értem: a magyar állam, a magyar adófizetők pénzéből szeretné megvédeni a horvát munkahelyeket a szabad piactól!? Ha ez így van, akkor van miért aggódniuk a horvát munkavállalóknak, mert amit Orbánék megvédenek, az vagy elvész vagy átalakul magánvagyonná.  HétKÖZnapi nyelven ellopják. KÖZvagyonából megy majd a rongyrázás, egy Barát megmentése (?), ebből a vagyonból folytatódik a Fidesz korrupciós – sagája. 

Hogy a kormány érezze a törődést, ismét beadok egy írásbeli kérdéssort Seszták Miklóshoz, hogy kiderüljön: tényleg horvát munkahelyek védelmére fordítják a magyar polgárok pénzét? Avagy egyszerűen ismét egy Fideszes oligarcha kimentéséről van szó?

A választ előre tudom.

Még 2015. február 18-án fordultam írásbeli kérdéssel Orbán Viktorhoz az ügyben, hogy miként engedhették Putyint egy olyan felújított orosz katonai parcellában  koszorúzni, ahol az 1956-os forradalom- és szabadságharccal kapcsolatban ellenforradalmat említő táblát helyeztek ki. Levelemben is részletesen kifejtettem, hogy természetesen semmi problémám nincs azzal, ha megadjuk a végtisztességet a hazánkban elhunyt idegen katonáknak, mint ahogy a külföldön eltemetett magyar katonák is megérdemlik, hogy kulturált formában emlékezhessünk rájuk. Az viszont elfogadhatatlan, ha téves értelmezésű tábla kerül elhelyezésre olyan módon, hogy ahhoz semmilyen formában nem fűznek magyarázatot. Joggal elvárható, hogy ilyen esetben legalább egy magyarázó táblát elhelyezzenek emléktábla mellett. Ezen kívül joggal elvárható lett volna, hogy ne asszisztáljanak Putyin koszorúzásához egy ilyen, a magyarok érzéseit alapvetően sértő környezetben.

Konkrétan rákérdeztem, hogy ki engedélyezte a temető felújítását követően a tábla újbóli elhelyezését? Miért nem tiltakoztak a tábla kihelyezése ellen, vagy legalább miért nem kérték egy magyarázó tábla elhelyezését? Mit terveznek lépni az ügyben? És persze kíváncsi lettem volna Orbán személyes véleményére is az 1956-os események kapcsán.

A választ most is Semjénre bízta Orbán Viktor. Semjén úr szokása szerint cinikus kioktatással kezdi a válaszát. Számon kéri rajtam, hogy miért nem reklamáltam 2002-ben a „Trianont és a nemzet megcsonkítását” ünneplő aktuális miniszterelnöknél? Mivel ezt nem tettem, ezért én hiteltelen vagyok az Ő szemében. Drága Semjén úr! Én 2002-ben szereztem meg a diplomámat, majd az azt követő években a doktori disszertációmon dolgoztam, egyetemen tanítottam, vizsgáztattam és zárthelyi dolgozatokat javítottam. Egészen 2014 májusáig az ELTE tanársegédeként, majd adjunktusként keményen melóztam. Nem tudom Semjén úr tisztában van-e vele, de vagyunk úgy kb. 4 milliónyian ebben az országban, akik civil állásban dolgozva teremtettük meg az egzisztenciánkat, kisebb-nagyobb megbecsültségünket. Önnel ellentétben én nem a parlamentben töltöttem az elmúlt 20 évet, hol az MDF, hol a KDNP, hol a FIDESZ képviselőjeként. Mellesleg pedig tényleg nem értem, hogy az 1956-os események értékeléséhez, valamint Putyin felháborító koszorúzásához miként jön Trianon? Tényleg furcsának tartom, hogy Önnek mindenről ez jut az eszébe.

Érdekes érvelés Semjén válaszában, hogy az említett obeliszktől nem messze 400 szabadságharcos nyugszik, mely szerinte többet jelent, mint egy tájékoztató tábla. Szerintem pedig pont annak a 400 embernek az emlékét sérti, hogy egy ellenforradalomról megemlékező tábla állhat mindenféle magyarázat nélkül az obeliszken. Tényleg megdöbbentőnek tartom, hogy egy miniszterelnök-helyettes ilyen fals érvrendszert képes csak felhozni miniszterelnöke mentségére.

A fenti furcsa okfejtés után kérdéseimre érdemi választ nem igazán tudott adni Semjén. Tájékoztat arról, hogy tárgyalásokat folytattak és folytatnak az ügyben, bár az nem derült ki, hogy egészen pontosan kivel és miről tárgyaltak, így a magyar kormány álláspontját nem sikerült tisztáznia Semjénnek. A szövegkörnyezetből arra következtetek, hogy nem igazán értenek vele egyet, de a keleti nyitás, valamint a 10 milliárdos paksi hitelszerződés miatt most inkább nem nyitják ki a szájukat, mert hát első a haza! Na ez a hiteltelen Semjén úr! Ha 10 milliárd euróért hagyják az 56-os hősöket gyalázni, akkor nagyon nagy probléma van az Ön pártcsaládjában. Hofi szavait idézve: Önökhöz képest a ház nélküli csiga egy gerincoszlop!

Melléklet:

Az írásbeli kérdésem szövege: http://www.parlament.hu/irom40/03179/03179.pdf

Semjén Zsolt válasza: http://www.parlament.hu/irom40/03179/03179-0001.pdf

A mai bizottsági ülés egy fontos szakmai kérdést tárgyalt, nevezetesen Palkovics államtitkár úr bemutatta nekünk a nemrég nyilvánosságra hozott felsőoktatási stratégiát (Fokozatváltás a felsőoktatásban). Előre várható volt, hogy alapvetően politikai jellegű vita lesz az ügyben, hiszen az anyag koncepcionálisan más megoldást támogat, mint amit az ellenzéki pártok (kancellári rendszer vs. egyetemi autonómia). Én magam is úgy ítéltem meg, hogy egy ilyen politikai vitában nagyon a szakmai részletekre nem lehet kitérni, mert elviszi a vitát. Itt elsősorban azt kell tisztáznia mindenkinek, hogy miként viszonyul az egyetemek kancellárok általi megszállásához, illetve miként viszonyul a finanszírozási problémákhoz, amit egyébként Hiller István elég határozottan meg is fogalmazott az ülésen. Hiszen leírhatunk sok szép tervet (a papír mindent elbír), de ha biztosítunk elég forrást mindehhez, abból nem lesz semmi. Az anyag pedig leszögezi, hogy jelentős forrásbővülésre ne számítson a felsőoktatás. Az államtitkár persze a várhatóan jelentősen csökkenő hallgatószámra (!) hivatkozva az egy hallgatóra jutó finanszírozás bővüléséről beszélt. Erre még később visszatérek. A kardinális kérdés azonban a kancellári rendszer bevezetése. Még most is állítják, hogy egy nem az egyetemi autonómia megszüntetését jelenti, mindössze a fenntartó azon joggyakorlásának a megnyilvánulása, hogy irányíthassa az adóforintok útját. Persze azt tudjuk, hogy a felsőoktatás finanszírozásában egyre több a külső forrás (ha az egész szektort tekintjük, akkor lassan a kétharmada), másrészt eddig is pontosan meg lehetett találni a felelőst, ha bármilyen gazdasági probléma adódott. Ezért van rektora egy intézménynek. Most egyszerűen azt találták ki, hogy az „autonómiát nem érintő ügyekben” a kancellár dönt. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindenbe beleszólása van (vagy dönt, vagy vétójoga van). Még az oktatók és kutatók kinevezésénél is egyetértési joga van. Sikerült megszereznem egy vidéki egyetem készülő szervezeti és működési szabályzatát, mondhatom tanulságos olvasmány. Korábban azt mondtam, hogy az első éjszaka jogán kívül szinte mindenhez joga lesz a kancellárnak. Jelentem ez ma már nem igaz, az első éjszaka jogát is megkapta. Minden egyes pontnál kicserélték a rektort kancellárra, vagy mellé írták párhuzamos döntési jogkörrel, vagy odaírták a rektor döntési jogköreihez, hogy csak a kancellár egyetértési jogával lehet végrehajtani. Teljes képtelenség az egész. Ráadásul kódolva van benne, hogy az egyetem egy kormányhivatalnak megfelelően fog működni, vagyis szó sincs autonómiáról. A kancellárok munkájáért felelős kormánybiztos kicsit zokon is vette, hogy egy készülő SZMSZ-ről elmondtam pár gondolatot, láthatóan azt hitték, hogy ezt titokban tudják tartani. Hát nem tudják, mert mindenhol nagy a felháborodás.  Tudjuk azt is, hogy a kancellárok hetente járnak be eligazításra a minisztériumba (esetenként útba ejtve a helyi Fidesz irodát is), amit nagyon rossz néven vesznek az egyetemen dolgozó kollégák, mert a kancellárok komisszár munkát végeznek. Ráadásul erre a felsőoktatási stratégia még rátesz egy lapáttal, mert a jövőben ún. konzisztóriumokat hoznának létre, ahol majd az „autonómiát nem érintő ügyekben” fognak foglalkozni. Persze itt a tagok többségét a fenntartó (miniszter) nevezi majd ki. Szóval a jövőben a Szenátus érdemi jogkörei is jelentősen csorbulnak. A kormány képviselői persze elvárják, hogy mindehhez még jó képet is vágjon mindenki. (A rektori konferenciának sikerült az elérni, hogy legalább ne magát a szenátust akarják megszállni kinevezettekkel, de ennek az ára a konzisztórium elfogadása volt. Szóval az autonómiának tényleg annyi.) És persze hivatkoznak a német (Hochschulrat) és az angolszász (Board of Trustees) példákra, de ott tudomásom szerint ezek a testületek az intézmény általános értékei felett őrködnek, és nem a fenntartó gazdasági utasításait végrehajtó szerv.

A legszebb az egészben, hogy a meghallgatáson a minisztérium részéről olyan felméréssel akarták bizonyítani a kancellári rendszer elfogadottságát, mely a rektorok harmadának megkérdezése alapján készült (ráadásul magáról a módszertanról sem hallottunk semmit, szóval itt voltaképpen egy láthatóan nem reprezentatív, nem tudományos igényű, vélhetően erősen torz képet adtak elő valóságként. A poén az, hogy a stratégia korábbi változataihoz képest most már legalább a bölcsészet- és társadalomtudományok pár dicsérő mondat elejéig megjelennek az anyagban, de a társadalomtudományokban használatos tudományos elvek már láthatóan igen messze állnak tőlük, így teljes mértékben elfogadhatatlan módszertannal készült anyagokkal akarják alátámasztani prekoncepcióikat. (Arról most nem is beszélve, hogy az anyagban konkrétan szakmaiatlan térkép is szerepel, de ezt ők észre sem vették. Persze ezt csak a geográfus végzettségem miatt vettem érzékenyen). Arról nem is beszélve, hogy a kancellárok körében készített felmérésük eredményei alapján a kancellárok meg vannak elégedve (sic!). Hát ennek igazán örülünk.

Őszintén szólva el sem tudom képzelni, hogy a korábban egyeteken és főiskolákon tanító Fideszes képviselők miként képesek mindezt zokszó nélkül (sőt néha kifejezetten lelkesen) támogatni. Nekem ég a bőr az arcomon (ellenzéki képviselőként!), hogy a kormánypárti többség semmibe veszi azt az egyetemi közeget, ahonnan származnak. El nem tudom képzelni, hogy miként néznek ezek után a korábbi kollégáik szemébe. Engem az utóbbi hónapokban csak elkeseredett kollégák kerestek meg ezzel kapcsolatban. Egyszerűen az az érzésük, hogy kiszolgáltatottak lettek. Nem elég, hogy rettentően alacsony a fizetésük (egy adjunktus vagy docens fizetése olyan alacsony, hogy még az általános iskolai pedagógusok is sajnálkozva néznek rájuk), de még semmibe is veszik a saját közösségük autonómiáját. (Ugye itt látni kell, hogy nem egyszerű oktatásról van szó. Egy speciális feladatokat ellátó, részben közpénzből finanszírozott oktatási-kutatási intézményről van szó, ahol a tudománynak rendelünk alá minden döntést. Ez nem kormányhivatal.).

Szóval nekiállhattam volna dicsérni, hogy legalább elkezdtek stratégiában gondolkozni, hogy az előző változathoz képest sokat finomodott az anyag mondanivalójában és szemléletében, hogy akár támogatható is lenne az intézmények hierarchiájának átalakítása. Lamentálhattunk volna a bemeneti követelmények szűkítéséről, a lemorzsolódás értelmezéséről és annak problémáiról, a finanszírozás és a bérrendezés kérdéséről, a kompetenciamérésekről, a kontaktórák és az önálló hallgatói munkavégzés arányáról, a duális képzésről, a munkaerő-piaci helyzetről, a PhD képzés átalakításáról, a felsőoktatás regionális politikában játszott szerepéről, az akkreditáció problémájáról stb. Csak éppen semmi értelme nem lett volna. Erről nekem/nekünk határozott véleményünk van, de amíg az egyetemi autonómia megtörése, illetve a finanszírozás befagyasztása a cél, addig teljesen felesleges egy bizottsági ülésen szakmai kérdéseket feszegetni, mert érdemi válaszokat úgysem kap az ember, csak mellébeszélést. Ennek pedig az az oka, hogy az alapokat tekintve máshogy látjuk a rendszer működését. Én nem legyőzendő, rosszul gazdálkodó rendszernek látom a felsőoktatást. Egyszerűen kénytelen volt megfelelni a mindenkori kormányzati törekvéseknek, de abból mindig kihozta a maximumot. Akárhogy is nézzük, a felsőoktatás sikerágazat (a kibocsátási és elhelyezkedési adatokat vizsgálva), bár az ott dolgozók frusztráltak. És sajnos egyre inkább azok lesznek. A minőség meg nemhogy javulni, hanem romlani fog.  Hát valami ilyesmit mondtam el. Egyben jeleztem, hogy a szakmai véleményünket részletesen is elmondom szívesen, de azt már felesleges lenne a bizottsági ülésen megtenni, mert akkor órákat ott ültünk volna.

A napokban nagy sajtóvisszhangot váltott ki a kormány új koncepciója, ami a „Szakképzés a gazdaság szolgálatában” címet viseli. Az ebben a témában megszólalók sok valós problémát felvetettek a tanulmánnyal kapcsolatban, azonban néhány fontos részletet nem fejtettek ki. Talán azért, mert a tervezetet valamiért úgy őrzik, mint egy szent ereklyét. Egy ellenzéki politikusnak úgy kell a saját kapcsolati hálóján keresztül „megszerezni” ilyesmit. Még akkor is, ha az oktatásért felelős bizottságban ül az ember. Így megy ma Magyarországon az intézkedések előkészítése. Na de megvan a tervezet lássuk miről is szól!

Annyit mindenképpen érdemes leszögezni: a szakképzés válságban van. Kicsúszott a talaj a szakiskolák alól, hiszen a korábbi gyakorlati képzésnek teret biztosító vállalatok, termelő szövetkezetek megszűntek. Az utódcégek, a hazai kis- és középvállalkozások, a hazánkba települt nemzetközi cégek pedig egyszerűen nem tudják biztosítani a gyakorlati képzés hátterét. Problémát okoz az is, hogy a szakiskolák többnyire nem képesek jó felszereltségű tanműhelyeket üzemeltetni, illetve nem áll rendelkezésre az oktatói gárda sem. Gyakran mondják a vállalkozók és cégvezetők, hogy egy frissen végzett hegesztő vagy esztergályos képtelen elvégezni a legegyszerűbb feladatot is. Nem az a baj, hogy nem tudják leírni a hegesztő szót (mint ahogy erre az államtitkár utalt), hanem nem tudnak hegeszteni. Hosszú hónapokat kell rászánniuk a munkáltatóknak arra, hogy megtanítsák a szakma csínját-bínját a papírral rendelkező „szakembereknek”. Az is igaz, hogy a szakiskolák bizonytalan tudással rendelkező, sokszor a sajátos nevelési igényű kategóriába sorolt, problémás gyerekek gyűjtőhelyeivé váltak. Ilyen szempontból a kormány koncepciójának kiindulópontja helyes. Ám a probléma gyökerét rosszul látják.

A tanulmány szerint ugyanis túl sokan választják a gimnáziumot. A kormány szerint negatívum, hogy egy adott korosztályon belül csupán a gyerekek 20%-a megy szakiskolába, és kb. 40%-a szakközépiskolába. Utalást tesz arra is az anyag, hogy szűkíteni kellene a gimnáziumba felvettek számát, mert sok olyan gyerek is bekerül oda, aki nem rendelkezik megfelelő tudással. Ezzel a megközelítéssel a magam részéről egyáltalán nem tudok egyet érteni. Azzal semmi baj nincs, hogy a gyerek a gimnáziumot választja - és így a felsőoktatás felé is megteremti magának a továbblépési lehetőséget -, a gond ott van, hogy a többi gyerek, és leginkább a szakiskolákba kerülő diákok, nem kapnak megfelelő képzést. Teljes mértékben elfogadhatatlan, ha bárki a gimnáziumi képzés visszaszorítására törekszik. Hibás a tanulmány készítőinek azon állítása is, hogy a „jó munkásemberek” iránt mindig van kereslet, míg a gimnáziumi végzettségűek esetében ez nem mondható el. Ezzel szemben a helyzet az, hogy a magasabb végzettségűek körében a munkanélküliségi ráta alacsonyabb. A munkaerőpiacon a tudás érték! Azzal nem kezeljük a problémát, ha a piacon továbbra is eladhatatlan kompetenciákkal vértezzük fel a gyerekeket.

A tanulmány készítői részletesen kifejtik azt is, hogy milyen problémát látnak a szakközépiskolai és a szakiskolai képzésben, és megoldási javaslatokat is megfogalmaznak. A helyzetértékeléssel voltaképpen egyet tudok érteni. Nem sorolom fel az összeset azok közül, amikkel egyetértek és támogatandónak tartok, csak néhányat emelnék ki:

Egyet tudok érteni azzal is, hogy a képzés minőségét kell javítani, egyetértek a képzési és gyakorlati normatíva növelésével és differenciálásával. Mint ahogy a tanulmányi ösztöndíjak kiszélesítésével, a második szakma ingyenes megszerzésének lehetőségével.  Kifejezetten támogatom a tanulmány szerzőinek azon javaslatát, hogy meg kell fontolni a tanköteles korhatár növelését.  E nélkül nem fog menni. Értem én, hogy ezt nem akarják kimondani, de be kell látni: rossz döntés volt a korhatár 16 évre csökkentése. A tanulmányban végre elismerik: sokan 16 éves korukban úgy kerülnek ki az oktatási rendszerből, hogy nincs semmilyen végzettségük.

A sok pozitívum mellett vannak kardinális problémák is a kormány tervei között:

-        A duális képzési lehetőségek bővítése nem lehet gyógyír mindenre, mint ahogy azt a tanulmány készítői gondolják. Az ország egy jelentős részén, az elmaradott hátrányos helyzetű térségekben, nincs lehetőség arra, hogy tanulószerződéssel kiszervezzék a képzést magánvállalkozásokhoz. Ráadásul bizonyos szakmákban eleve elképzelhetetlen, hogy a gyerekeket odaengedjék tíz- vagy százmilliós gépekhez, egyes esetekben pedig zárt technológiával dolgoznak, ahol ennek értelme sem lenne. A tanműhelyek építése, modernizálása, szakemberekkel való feltöltése talán fontosabb. A koncepció meg sem említi a Térségi Integrált Szakképző Központokat, amire az elmúlt 6-8 évben az uniónak köszönhetően milliárdokat költöttünk. Ezek azok a helyek, ahol a szakképzésben tanulók a legmodernebb technikát vehetnék igénybe. Vajon miért hallgatnak erről a tanulmányban?

-  Tervezet nem ad arra választ, hogy miként lehet magát a képzési struktúrát a munkaerő-piaci kereslethez igazítani. A Kereskedelmi és Iparkamara önmagában ezt a feladatot nem képes ellátni. Ennek ellenére túlteng a szervezet szerepének hangsúlyozása. Először célszerű lenne bizonyítaniuk, hogy érdemben hozzá tudnak járulni a szakmai munkához, majd azt követően lehet azon gondolkozni, hogy miként lehet őket bevonni az egyeztetésekbe. Évtizedek óta tény: olyan gyorsan változik a piac és  fejlődik a technológia, hogy  mire a három-négy éves szakképzésből kikerül a diák lehet, hogy már meg is szűnik az, amire beiskolázták. Tény az is: a fiatalok nem azért nem mennek el ápolónőnek, mert nem tudják, hogy van ilyen szakma, hanem azért, mert olyan keveset keresnek az ápolónők hazánkban, hogy inkább menekülnek a pályáról. Óriási tévedés tehát hiányszakmának aposztrofálni olyat, ami a kereseti lehetőségek miatt nem versenyképesek. Ennek teljes mértékben ellentmond, a Parragh László vezette Kamara tervutasításos elképzelése.  

-       Értem, hogy a szakiskolai és a szakközépiskolai képzés esetében nyújtani szeretnék a képzés idejét (és így az érettségi letételének lehetőségét valamilyen szinten könnyítenék), de ezzel a felsőoktatás felé nem nyitják meg az átjárhatóságot. A felsőoktatással kapcsolatos kormányzati stratégia egyértelművé teszi, hogy szűkíteni akarják az egyetemre bekerülők számát azzal, hogy a felvételi követelményeket szigorítanák. Magyarul oda érdemben csak a gimnáziumok, és azon belül is csak a legjobb gimnáziumok diákjainak lesz lehetősége bekerülni.

- A kormány jelenlegi szakképzés-politikája úgy tűnik inkább a gyártósori szalagmunkások képzését támogatja ahelyett, hogy valódi tudás alapú társadalmat építve önállóan vállalkozni, gondolkodni, technológiai fejlesztéseket kidolgozni képes szakemberek képzését segítené. Arról nem is szólva, hogy jelenleg az adott korosztály negyede funkcionális analfabétaként kerül ki az iskolapadból. Ha nem emeljük a közoktatás színvonalát, az anyagban megfogalmazott elméleti továbbtanulási lehetőség a szakképzésbe bekerülő diákok számára csupán vágyálom marad.

-   A pályaorientáció nagyon fontos és jó dolog. Viszont egyenesen hajmeresztő a tanulmány szerzőjének azon megállapítása, mely szerint a probléma egyik gyökere, hogy „a továbbtanulási döntésnél jellemzően a tanuló családjának befolyásoló szerepe érvényesül”. Mégis kinek kellene dönteni a gyerek sorsáról, az Iparkamarának? Ezen kívül határozottan elutasítom, hogy a 7. osztály végén végzett felmérés alapján állapítsák meg, hogy melyik gyerek mire való. A kompetencia-mérések lényege inkább az, hogy a képzés hatékonyságát mérje fel. A gyerek pedig majd a szüleivel együtt eldönti a 8. évben, hogy hova akar jelentkezni. A középfokú oktatást nyújtó intézmények meg döntenek a felvételéről. Az anyag pályaorientációs szemlélete nem lép túl a hetvenes évek tervutasításos gazdasági modelljén.

-   Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy a szakképzésben további centralizációt hajtsanak végre, vagyis hogy szakképzési centrumokat gründoljanak. A KLIK példája azt hiszem jól mutatta, hogy ennek semmi értelme nincs.

-      Az anyag semmit nem mond arról, hogy az egyébként többnyire jól működő, a piaci igényekre jól reagáló alapítványi- és magániskolák miként illeszkednek bele majd ebbe a rendszerbe? Az utóbbi években, mintha az állam ezen intézmények kiszorítására törekedne, ami rossz irány. Éppen ezek azok az intézmények, amelyek igazi képzési lehetőséget tudtak biztosítani azoknak a tanulóknak, akiket az állami szakképzési és közoktatási rendszer kivetett magából, akiktől a pedagógusok meg akartak és sikeresen meg is szabadultak.

-      Őszintén szólva, nem világos számomra, hogy a tanulmány miért foglalkozik a határon túli szakképzéssel. Az még rendben van, hogy a magyar nyelvtudás megőrzése érdekében az oktatási rendszer bizonyos szintjein támogatjuk az ottani magyar közösséget, de a szakképzésbe kívülről belenyúlni nem tűnik ésszerűnek. Mivel indokolja majd pl. a miniszter román kollégájának, hogy ő bizonyos iskolákban duális képzést akar bevezetni?

És még egy dolog, amivel egyetértenék, ha a tervben szó lenne a hogyanról is, ám ez megint elmarad. A hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatására igen jelentős szerepet kellene kapnia az oktatást támogató segítő szakmáknak, szakembereknek vagyis az iskolai szociális munka, az ifjúságvédelmi feladatok fejlesztése elengedhetetlen lenne. Ehhez azonban státuszokat és finanszírozást kell biztosítani az iskolák számára már általános iskolában is, erről azonban nem szól a cselekvési terv.Egy szó, mint száz: a kormány koncepciójában vannak jó meglátások, téves megállapítások is, és persze van benne sok olyan kérdés, amit szakmai alapon kell megvitatni. Erősen javasolnám a Balog Zoltán vezette minisztériumnak, hogy azonnal kezdjen hozzá egy széles körű egyeztetéshez, amibe a szakemberek mellett a pártok szakpolitikusai is meghívást kapnának. De egy valamit semmiképp se csináljanak: ne akarják az új rendszert a következő tanévtől bevezetni. Szánjunk rá még legalább 1-2 évet, gondoljuk át az ilyen mértékű átalakításokat!

Múlt héten a csepeli testületi ülésen döntöttek a képviselők a csepeli óvodák összevonásáról, melyen sok felháborodott szülő és óvodai foglalkoztatott is jelen volt. Már hetek óta érzékelhető, hogy a Fideszes városvezetés nem készítette elő megfelelően a döntést, így a szülők és az óvodákban dolgozók sem értik a döntés okát. Úgy érzik, hogy a fejük fölött döntenek róluk. Kiszolgáltatottnak érzik magukat, ami kiverte a biztosítékot. Ráadásul a napirendi pont tárgyalása közben is furcsa színjáték zajlott. Előbb az ellenzéki képviselők kérték számon a polgármesteren és a Fideszes képviselőkön, hogy miért kell ilyen súlyú kérdésben előkészítetlen döntést előterjeszteni? Felmerült a kérdés, hogy miért csak a gazdasági hatásait vizsgálták a döntésnek? Ráadásul a gazdasági hatásokat elemző hatástanulmány is csupán csekély megtakarítást prognosztizál, és sok kockázati tényezőt vet fel. A pedagógiai szempontok nem játszottak szerepet a döntésben. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy a tagintézménnyé vált óvodák vezetői minként tudják majd az ovikat irányítani, ha nekik pedagógusként is dolgozni kell teljes munkaidőben, hiszen egy óvónő jóformán toalettre sem tud kimenni. Egy testületi ülésen szokatlan mozzanatként Hudák János hozzászólása még nyílt színi tapsot is kapott. Hozzászólása lényegében arról szólt, hogy nem feltétlen ördögtől való az ötlet, de rá kell szánni az egyeztetésre az időt. Ha tényleg olyan jó a terv, mint ahogy azt a polgármester állítja, akkor győzze meg a szülőket és az óvodákban dolgozókat. Azt gondolom János bizonyította, hogy joggal kapott helyet a testületben, bátran és határozottan kiállt a csepeliek érdekeiért. Kapott is érte bőven dicséretet.

Ezt követően több szülő és óvodai foglalkoztatott is hozzászólt. Az egyik hozzászóló apuka még Tegnap a csepeli testületi ülésen döntöttek a képviselők a csepeli óvodák összevonásáról, melyen sok felháborodott szülő és óvodai foglalkoztatott is jelen volt. Már hetek óta érzékelhető, hogy a Fideszes városvezetés nem készítette elő megfelelően a döntést, így a szülők és az óvodákban dolgozók sem értik a döntés okát. Úgy érzik, hogy a fejük fölött döntenek róluk. Kiszolgáltatottnak érzik magukat, ami kiverte a biztosítékot. Ráadásul a napirendi pont tárgyalása közben is furcsa színjáték zajlott. Előbb az ellenzéki képviselők kérték számon a polgármesteren és a Fideszes képviselőkön, hogy miért kell ilyen súlyú kérdésben előkészítetlen döntést előterjeszteni? Felmerült a kérdés, hogy miért csak a gazdasági hatásait vizsgálták a döntésnek? Ráadásul a gazdasági hatásokat elemző hatástanulmány is csupán csekély megtakarítást prognosztizál, és sok kockázati tényezőt vet fel. A pedagógiai szempontok nem játszottak szerepet a döntésben. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy a tagintézménnyé vált óvodák vezetői minként tudják majd az ovikat irányítani, ha nekik pedagógusként is dolgozni kell teljes munkaidőben, hiszen egy óvónő jóformán toalettre sem tud kimenni. Egy testületi ülésen szokatlan mozzanatként Hudák János hozzászólása még nyílt színi tapsot is kapott. Hozzászólása lényegében arról szólt, hogy nem feltétlen ördögtől való az ötlet, de rá kell szánni az egyeztetésre az időt. Ha tényleg olyan jó a terv, mint ahogy azt a polgármester állítja, akkor győzze meg a szülőket és az óvodákban dolgozókat. Azt gondolom János bizonyította, hogy joggal kapott helyet a testületben, bátran és határozottan kiállt a csepeliek érdekeiért. Kapott is érte bőven dicséretet.

Ezt követően több szülő és óvodai foglalkoztatott is hozzászólt. Az egyik hozzászóló apuka még aláírásokat is gyűjtött (két nap alatt 250-et) az átszervezés ellen. Mindebből jól látszódik, hogy nagy a felháborodás. A város vezetői nem tudták megnyugtatni a jelenlévőket. A hozzászóló szülők némelyike azt is kifejtette, hogy ha most az ő véleményük figyelembe vétele nélkül születik döntés, akkor soha többé nem szavaznak a Fideszre. Az egyik hozzászólót ezért a polgármester „remek” érveléssel megpróbálta szoci szimpatizánsnak beállítani, mire az apuk simán közölte: ő Fidesz szavazó volt eddig, nézzék meg a Kubatov-listát, rajta van Fideszesként. A döntéssel szemben határozottan fellépő baloldali képviselők pedig szokás szerint megkapták a szokásos „elmúltnyolcévezést” is, ami valljuk be vicces 2015-ben. Mindenesetre dicséret illeti a szülőket és az óvodában dolgozókat, hogy bátran kiálltak az érdekeikért. Régen láttam ilyet. A baloldali ellenzéki képviselőket is megilleti a dicséret, szintén kemények voltak.

A polgármester próbált érvelni az átszervezés mellett, bejelentett egy ovifejlesztési programot, illetve hivatkozott saját érintettségére is (ugyebár van óvodás korú gyermeke). Sajnos azonban azt a tényt nem tudta semmissé tenni, hogy a döntés egyszerűen előkészítetlen és átgondolatlan. Kiderült, hogy a csepeli óvodák közül is mindössze egy nyilatkozott úgy, hogy támogatja az elképzelést. Tehát semmiféle támogatás nincs a döntés mögött. Számomra egyértelművé vált az is, hogy az átszervezést irányító Morovik Attila képtelen normális érveket felhozni, a szülők sokszor felháborodott bekiabálásokkal igyekeztek felhívni a figyelmét arra, hogy egyszerűen nem mond igazat. Voltaképpen szánalmas volt a szereplése. Hasonlóképp joggal idegesítette fel a hallgatóságot, hogy a Fideszes képviselők egyike sem szólalt meg a vitában. Egy szó nélkül ülték végig a másfél órát! Csak nyomogatták a gombot.

<!-- [if gte mso 9]>