A mai napon köszöntöttük a Parlamentben a Riói Olimpiai Játékokon sikeresen szerepelt sportolókat. Különleges élmény volt ennyi olimpiai bajnokot látni egyszerre, és jó érzés az is, hogy a magyar állam elismeri a teljesítményüket. Az elismerés részeként kitüntetést, valamint igen jelentős jutalmat is kapnak az olimpikonok. Természetesen ehhez szívből gratulálok, de egyben felhívnám a kormány figyelmét arra, hogy néhány sportolónak már évek óta nem fizetik ki a sikeres szereplésért járó jutalmukat. Történt ugyanis, hogy a napokban született meg a Fővárosi Törvényszéken az az elsőfokú ítélet, ami a 2013-ban a kolumbiai Caliban megrendezett világjátékokon 5 arany és két ezüstérmet szerző maratoni kajak-kenusok és felkészítőik jutalmának kifizetésére kötelezi a Magyar Olimpiai Bizottságot, mint elsőrendű alperest. A másodrendű alperes az Emberi Erősforrások Minisztériuma volt, amely kormányszervet azonban a bíróság nem kötelezett semmire. A saját választókerületemben is van érintett sportoló és edző, így hónapok óta próbálom rávenni a kormányt, hogy tartsa be a saját rendeletét, és ne próbálja magát kihúzni a fizetési kötelezettség alól, megalázó pereskedésre kényszerítve a sportolókat.

Először is tekintsük át röviden, hogy miről is szól ez a történet? 2013-ban a kolumbiai Caliban rendezték meg a Világjátékokat, ami az olimpiai játékok programján nem szereplő sportágak közül a legmagasabb színvonalú, népszerű és látványos sportágakban megrendezett verseny. Ugyanolyan kvalifikáción kell átesniük a sportolóknak, mintha olimpiára készülnének, leginkább a világbajnoki helyezésekkel lehet bekerülni. 2013-ban meghívást kapott a magyar maratoni kajak-kenu csapat, amely csapat 5 arannyal és két ezüsttel tért haza. A sportolók joggal várták, hogy a kormány jutalomban részesíti őket, hiszen erről rendelkezik egy kormányrendelet is, amely meghatározza, hogy a Világjátékokon az érmet és helyezést szerző sportolóknak és az őket felkészítő edzőknek mekkora jutalom jár, valamint szóban is ígéretet kaptak még a Világjátékok előtt, hogy megkapják majd a jutalmat az érmesek. A szóban forgó rendeletet a jobboldali Orbán-kormány hozta 2013-ban, amelyek tagjai között szerepel Balog Zoltán miniszter is. A Világjátékokon elért eredmények nyomán 216 millió forintot kellett volna kapniuk a sportolóknak, ám 2013 óta a maratoni kajak-kenusok egy fityinget sem kaptak, pedig a Magyar Olimpiai Bizottság e rendelet alapján terjesztette fel őket jutalomra a minisztériumnak. De ez nem volt elég és jó magyar szokás szerint elkezdődött a másikra való mutogatás és a kibúvók keresése. Az EMMI előbb arra hivatkozott, hogy a MOB nem csatolt hivatalos jegyzőkönyvet a jutalmak kifizetését előirányzó döntéséhez. Érdekes módon az olimpiai jutalmakat is hivatalos jegyzőkönyvek csatolása nélkül szokás kifizetni. De az EMMI tovább ment, és egyszerűen nem fogadta el a MOB álláspontját a fizetési kötelezettséggel kapcsolatban.  Rétvári Bence kérdésemre szó szerint az alábbi magyarázkodással válaszolt:  

„Ennek oka, hogy az IWGA Világjátékokon a meghívásos sportágak ad hoc jelleggel, az aktuális szervezők egyedi kérésére, kiegészítő módon és csupán ideiglenesen, azaz vissza nem térő módon szerepelnek a versenyprogramban. Ennek következtében a meghívásos sportágakban született eredményeket az IGWA nem számítja sem a hivatalos versenyprogramban szereplő sportágak versenyszámaiban elért eredményekhez, sem pedig a hivatalos éremtáblázatához”

A vicc az egészben, hogy a Világjátékokat szervező IGWA állásfoglalása szerint nincs különbség a hivatalos és a nem hivatalos számok között, minden szám egyenértékű. Vagyis az államtitkár egyszerűen nem mond igazat. Mikor erre felhívtam a figyelmét, akkor mindezt letagadta. Arról nem is beszélve, hogy az évek óta húzódó ügy miatt végül a sportolók kénytelenek voltak polgári pert kezdeményezni, melynek egyik tárgyalásán a minisztérium jogi képviselője világossá tette, hogy az államtitkár hazudott. Az ügyvéd ugyanis elismerte, hogy a jutalom kifizetését nem azért tagadta meg az EMMI, mert nem tartják egyenrangúnak az érintett versenyszámokban indulókat, hanem csak és kizárólag a versenyről készült jegyzőkönyvek hiánya miatt. A tárgyalásról készített jegyzőkönyv tanúsága szerint az EMMI képviselője szó szerint így nyilatkozott:

„II. r. alperes egyértelműen és határozottan kijelenti, hogy nem az alapján különböztette meg az állami jutalom kifizetését, hogy a felperesek bemutató sportágon vettek részt, vagyis a bemutató sportágakon elért eredmények után is járhatna az alperesi álláspont szerint az állami jutalom, amennyiben hivatalos jegyzőkönyvet határidőben benyújtották volna.” (Fővárosi Törvényszék 62.P.23.906/2015/8. 2016.  április 12.)

Érdekes módon Rétvári Bence a második válaszában is óriási hibát vétett. A következőt állította ugyanis:

„…az Államtitkárság minden esetben a Rendelet alapján jár el, nincs kötve a MOB határozatához sem…”

A valóság ezzel szemben az, hogy a hatályban lévő kormányrendelet alapján a minisztériumnak nincs mérlegelési joga, vagyis a MOB döntésén nem írhatja felül. Ennyi.

Megállapíthatjuk tehát, hogy hosszú hazudozás és pereskedés után született meg az ítélet a múlt héten. Eszerint ki kell fizetni a sportolóknak és edzőknek a jutalmakat, kamatokkal együtt. És akkor itt most lehetne görögtüzeket ontani, Csepel és Soroksár képviselőjeként gratulálhatnék is a sportolóknak és edzőiknek, hogy a versenypálya után a bíróságon is győztek, de ismerve a rendszert nem biztos, hogy a kálváriának ezzel vége.  Az elsőfokú ítélet ugyanis a MOB-ot, mint 1. számú felperest kötelezte a kormányrendelet betartására.  És itt a csavar az ügyben. A MOB ugyanis a minisztériumtól kapja meg a jutalmakra szánt pénzt, tehát a MOB megállapítja a jutalom mértékét, majd az erről született határozatot továbbítja a minisztériumnak. A minisztérium ezt követően, mint költségvetési szerv, utal, és erről elszámolási jegyzőkönyvet készít a MOB és az illetékes államtitkár. Amennyiben tehát jogszabályellenes úgy dönt a minisztérium, hogy nem jár a jutalom, akkor nem fizeti ki, „oszt jó napot!”. Na de akkor miért hoznak olyan rendelete, amit eszük ágában sincs betartani? Arról nem is beszélve, hogy a MOB-nak  nyilván nincs most felesleges pár száz milliója, így minden bizonnyal meg fogja fellebbezni az ítéletet.

Mi az egész történet tanúsága?

A jobboldali – keresztény - polgári kormány a sportot stratégiai fontosságú ágazattá nyilvánította. Ám a stratégiai ágazat csak akkor stratégiai ágazat, ha a felcsúti vagy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó fociról, focicsapatokról van szó, vagy ha pártunk és kormányunk éppen olimpiát szeretne rendezni. Beszédes tény az is, hogy az érintettekkel és képviselőikkel az EMMI inkább pereskedik, de nem ismeri el a teljesítményüket. Ugyanígy tesz Orbán Viktor is, hiszen a neki írt levélre nem is válaszolt személyesen. Úgy látszik csak egy ellenzéki képviselőt, meg pár újságírót érdekel a sport annyira, hogy tegyen valamit ez ellen az aljas eljárásmód ellen.

A végső kérdés pedig az, hogy miért nem akarnak fizetni? A válasz erre az, hogy egyszerűen erre nincs pénz. Na de akkor felmerül a végső kérdés:

Hogy akar a Fidesz sok ezer milliárdos olimpiát rendezni, ha még ezt a viszonylag kis összegű jutalmat sem tudja kifizetni?

Tegnap kaptam a hírt, hogy megint szennyező anyag árasztotta el a Kis-Dunát a Csepel és Soroksár közé eső részen. A helyszínre kiérve magam is tapasztalhattam, hogy tömegesen pusztultak el a halak. A döglött halak a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep alatt egy nagyjából 200-300 méteres szakaszon borítják el a part menti részeket. Arról tájékoztattak, hogy a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség jelezte a problémát a hatóságoknak, és a hatósági mintavétel is megtörtént. Persze nagy meglepetés valószínűleg nem fog érni senkit, hiszen a probléma hosszú évek óta ismert: a Ráckevei-Soroksári Dunaág rossz állapotban van, a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep pedig túlterheli az amúgy is szennyezett élővizet.

Az elmúlt két évben sikerült alaposan körbejárnom a témát, voltam a szennyvíztisztító telepen, beszéltem a vízügyesekkel, a horgászokkal, a part mellett élőkkel, és persze igyekeztem elmagyarázni a problémát a kormány illetékesen. Alapvető gond, hogy a Kis-Duna nagyon eliszapolódott, a víz szinte folyamatosan áll, ráadásul a Dél-pesti Szennyvíztisztítóból kifolyó ún. „tisztított víz” is ebbe a majdnem állóvízbe ömlik bele. Mindebből az következik, hogy a Kis-Duna vize rossz minőségű. Ráadásul a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep csak egy nagyon csekély kapacitású záportározóval rendelkezik, így ha esik az eső, akkor a telepre beérkező, hirtelen megnövekedett mennyiségű szennyvíz-csapadékvíz keverékkel nem tudnak mit kezdeni, így az tisztítás nélkül ömlik bele a Népjóléti árokba, onnan pedig a Kis-Dunába. Az csak hab a tortán, hogy a telepről éjszakánként sokszor olyan fertelmes szag árad, amitől Csepel és Erzsébet lakossága is szenved, de ennek már technológiai oka van.

Az elmúlt években a pénzhiány miatt a problémahalmaz kis részét sikerült csak megoldani. Fontos előrelépés, hogy sok év csúszás után, de legalább részben kiépült a Kis-Duna partján fekvő ingatlanokat kiszolgáló csatornahálózat. Persze ez is olyan magyaros történet, mert bár hivatalosan átadták a projektet, sajnos még ez sem készült el mindenhol, így sok hétvégi házban nincs szolgáltatás. Reméljük, hogy ez rövidesen megtörténik, és akkor a kisebb lakossági szennyezők legalább nem terhelik tovább a Kis-Dunát. Úgy néz ki, hogy 2020-ig megvalósulhat a Kvassay- és a Tassi-zsilipek felújítása is, így erősebb és folyamatosabb vízáramlás lesz biztosítható a Kis-Dunán. Itt azonban nem kellene megállni, és haladéktalanul neki kellene kezdeni a Dél-pesti Szennyvíztisztító által kibocsátott „tisztított víz” átvezetésének, vagyis a kibocsátott vizet a Csepel-szigeten keresztül a Nagy-Dunába kell vezetni egy nagy földalatti csövön keresztül. Ezt a beruházást a fővárosnak kellene végrehajtani, tehát ebben az esetben Tarlós István kezében van a megoldás kulcsa. Végül pedig a Kis-Duna medrét ki kellene kotorni, mert az elmúlt évtizedek alatt óriási mennyiségű szennyezett iszap rakódott le, főleg a Kis-Duna felső szakaszán. A helyzet annyira súlyos, hogy a Kis-Dunán lévő Molnár-szigetet keletről megkerülő ág már vészesen eliszapolódott, azon már szinte gyalog át lehet kelni. Azt a szakaszt sürgősen ki kell kotorni, valamint a sziget déli csúcsánál a Kis-Dunába ömlő Gyáli-patak torkolati részét meanderezővé kellene alakítani (vagyis nagy kanyarokat kell kiépíteni), hogy a patak ott rakja le a hordalékát, még mielőtt az a Kis-Dunába kerül. Ezzel párhuzamosan pedig a Molnár-szigetre vezető hidat is át kell építeni, mert alatta egy olyan betonküszöb van, ami gátolja a víz szabad áramlását.

Látható tehát, hogy a rendszeresen visszatérő halpusztulás mögött igen összetett probléma áll, amit már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Ha a főváros és a kormány rendezni akarja a helyzetet, akkor sürgősen neki kell állni a Kis-Duna komplex rehabilitációjának. Ha mindez megvalósul, akkor nem csak döglött halak nem lesznek, hanem talán egyszer majd a Kis-Duna felső szakaszán is fürödhetünk majd újra, ez ugyanis ma jóformán életveszélyes cselekedetnek számít. Addig meg azt hiszen rendszeresen mehetek majd ki a Kis-Duna partjára, hogy fényképezzem a döglött halakat.

Talán mindenki tisztában van már vele, hogy a 2017-ben Budapesten megrendezésre kerülő vizes világbajnokság költségvetése úgy elszállt, mint a győzelmi zászló. Majd mindjárt részletesebben írok erről is, de azért először célszerűnek tartom tisztázni, hogy ez az egész vizes vb olyan tipikusan magyar történet. Megy a hazudozás, a ferdítés, össze-vissza beszél mindenki, és a világbajnokság megrendezése érdekében hozott törvényhez is már kétszer kellett hozzányúlni az elfogadása óta Reszelgetik, de nagyon nem jó irányba. Ez a minapi parlamenti vitán is kiderült.

De akkor kezdjük a költségvetéssel. Az a helyzet, józan paraszti ésszel nem magyarázható meg: miért költünk majd 90 milliárdot egy vizes világbajnokságra? Természetesen nekem nincs ellenemre az úszás, a vízilabda, a toronyugrás, a szinkronúszás, meg a többi vizes sport, még nézni is szoktam őket a televízióban, de azért mindennek van határa.  Nem árt emlékeztetni rá ugyanis, hogy amikor 2013-ban elnyertük a 2021-es világbajnokság rendezését, majd ezt követően bemutatták az új uszoda komplexum látványtervét, akkor 8 milliárdos uszodáról beszéltek Vígh László kormánybiztos, és az elfogadott 1750/2013-as kormányrendelet is 14 milliárdos projektről szól. Mert ugye az eredeti tervek szerint 2021-ben rendeztünk volna világbajnokságot, de már 2017-ben állnia kellett volna mindennek, mert elvállaltuk egy junior világbajnokság rendezését 2017-re. Aztán jött a rendezvény előrébb hozása (vagyis 2015 márciusában kiderült, hogy nem 2021-ben, hanem 2017-ben rendezzük meg). Azóta folyamatosan erre hivatkoznak, de hát mint már említettem: az eredeti tervek szerint is állni kellett volna mindennek 2017-ben, mert vállaltuk egy junior vb megrendezését. Vagyis kamu az egész gyorsítási kényszer. Egyszerűen nem dolgoztak bő egy évig az ügyön. Persze ha már adott volt a rendezvény, akkor egyesek jónak látták, ha jól megnyomják a költségeket. Előbb az uszodakomplexum költsége nőtt az egekbe (ez már jóval 20 milliárd felett tartott 205 tavaszán, majd rövidesen megbízták Orbán haverjának a cégét (Market), hogy 38 milliárdért legyen szíves építkezni, majd a költségkeret a az 50, majd a 60, majd a 80, most meg lassan a 90 milliárdot.  És senkinek kétsége ne legyen, elfogja ez még érni a 100 milliárdot. Ebből pedig fél évig nevetve el lehetne üzemeltetni a teljes magyar felsőoktatást, miközben sok helyen a legelemibb feltételek sem adottak az oktatáshoz és kutatáshoz.

Miért nőtt meg ennyire a projekt költsége? Mert minden kutyafülét beleraknak a projektbe, és teljesen ellenőrizhetetlen az egész. Erre mondják azt, hogy kapcsolódó beruházás. Most már több mint 200 ingatlan helyrajzi száma szerepelt a törvény mellékletében, ahol vagy a szokásos hatósági eljárások nélkül, vagy azok extrém felgyorsításával lehet eltapsolni a közpénzt. Ide sorolták a teljes pesti rakpartot a vascipőktől a Mozaik utcáig, szinte a teljes Margit-szigetet, sok-sok egyéb budapesti ingatlant, meg kis túlzással fél Balatonfüredet. A legviccesebb, hogy a mostani törvénymódosítással már a Ménesi út 12. is bekerül a törvény mellékeltébe. Hogy ott mit akarnak kezdeni, arról halvány fogalma sincs senkinek, de hát kit érdekel. Az egész felsorolás egyébként rettentően slendrián, tele van hibával (amire az előterjesztő képes volt azt mondani a vitában, hogy hát azt neki a Fővárosi Önkormányzat adta, sajnos nem nézte át. És akkor mégis mit csinált Bánki Erik előterjesztőként? Tudta egyáltalán, hogy mit ír alá?)

És persze vicces az is, ahogy kényszeresen egyengetik a kapcsolódó beruházások útját. Nem pusztán újabb és újabb telkek beépítésénél tekintenek el az alapvető szakhatósági eljárások, közbeszerzési eljárások alkalmazásától, hanem meg a kevés fennmaradó eljárási szabályokat is tovább darabolják, hogy még gyorsabban lehessen a fenekére verni ennek a 90 milliárdnak. A közbeszerzést olyan szinte leegyszerűsítik, hogy egy sima meghívásos pályázaton elég részt venni három meghívottnak, aztán a legolcsóbb nyer. (Az indoklásban csak annyi szerepel, hogy hát ugye a közbeszerzési eljárásokat meghosszabbíthatja, ha a vesztes fél jogorvoslatot kér, ezért jobb ezt megelőzni. Érdekes módon mondjuk a Nemzeti Táncszínház esetében nem voltak ilyen finnyásak, mert ugye simán kirakták a Karmelita kolostorból, hogy Orbánnak épülhessen az új palotája a Budai várban, de a nekik ígért új épület közbeszerzési eljárást leállították, érvénytelenítették, és a következő szezont is ideiglenes helyszíneken fogják teljesíteni. Ott nem fontos a sietség).  Na így lehet kitömni a csókosok zsebét. Ráadásul már nem csak a rendezés, hanem a szervezés is ebbe a kategóriába fog tartozni, tehát már a verseny konkrét lebonyolítása is áttekinthetetlen és korrupciógyanús lesz.

Kezdettől fogva ellenérzésünk van azzal kapcsolatban, hogy szinte minden érdemi hatósági eljárás alól felmentést kapnak a nem konkretizált beruházások kapcsán, hiszen így voltaképpen azt építenek, amit akarnak. A legszebb, hogy a mostani törvénymódosítás után nő azon területek mérete is, ahol már a településrendezési szabályokat sem kell figyelembe venni. Például a Parlament környéki rakpartokon (a Duna mindkét oldalán), valamint a Carl Lutz rakpart és a Dráva utca találkozásánál azt építenek, amit akarnak. Tehát van egy hosszú évek alatt kidolgozott szabályozási és szerkezeti terv, amit az adott kerület fejlődését hosszú távon megalapozó dokumentumként hosszas munkával állítottak össze, majd most azt egy mozdulattal felülírják. Ha sok mindent lehet erre mondani, hogy hogy tudatos városépítés és városfejlesztés lenne, azt biztosan nem. Ráadásul arról az apróságról már talán szót sem érdemes ejteni, hogy a főváros eddig tudtommal minden kormányzati kérését teljesített az vizes világbajnokság kapcsán, így a településrendezési dokumentumok átalakítására is kész volt. Ennek ellenére most a kormány egy törvénnyel átnyúlt a főváros és a kerület feje fölött. Vagyis ha most éppen focistadiont akarnának oda felhúzni a rakpartra, akkor a törvény alapján simán megtehetnék. És ez nem vicc. Ezen kívül beleteszik jolly jokerként a mostani módosítóval azt is a törvénybe, hogy a kormány saját határkörben annyi ingatlan és ott von be a könnyített eljárással beépíthető telkek közé, ahol és amennyihez csak kedve van. Elég csak rábökni, hogy póthelyszín. Tehát ha mondjuk Felcsútot kijelölik póthelyszínnek, akkor engedély nélkül lehet folytatni a kisvasutat, meg bővíteni a stadion, meg a repteret. Meg ha jól emlékszem, akkor uszoda nincs Orbán kedvenc falujában, szóval ideje lenne versenymedencét is építeni. És akkor itt térnék vissza a Bibó Szakkollégiumra: mit is akarnak építeni a Bibó Szakkollégiumban? Hogy jön oda a vizes világbajnokság? Na ezt a képviselőtársaim többségét nem érdekli, és simán meg fogja szavazni, mer’ milyen jó úszó a Cseh Laci és a Hosszú Katinka! Persze, csak nem az ő hátukra mászva kellene bornírt törvényeket elfogadni, meg eltapsolni 90 milliárdot. Mert így az ő jó hírüket veszélyeztetik.  Mert egy sikeres vizes világbajnokságot ennek a töredékéből is meg lehet szervezni. A legviccesebb az volt, mikor kb. egy hónapja megkérdeztem Fürjes Balázstól, hogy mer-e garanciát vállalni arra, hogy nem nő tovább a vizes vb költségvetése (ami akkor még úgy 62 milliárdnál tartott). Nem mert.

Az utóbbi hetekben eléggé felborzolta a kedélyeket, hogy az ún. szakgimnáziumokban, leánykori nevükön szakközépiskolákban, szeptembertől jelentősen meg akarják nyirbálni a természettudományos tárgyak oktatását. A gyerek ugye érettségizik majd matematikából, és e mellett kijelölnek neki még egyet, a többit pedig felejtse el. Pl. aki turizmushoz kapcsolódó szakterületen tanul, az földrajzot tanul, aki meg gépész szakterületen, az meg fizikát. Ugye magyarázni sem kell, hogy aki alapvető természettudományos ismeretek hiányában fejezik be az középiskolát, az nem tud teljes értékű érettségi tenni, és a felsőoktatásba se fog tudni beilleszkedni. Egyszerűen azért, mert ezeknek a tárgyaknak az ismeretanyaga szorosan összekapcsolódóik. Az egyetemi kollégák egyre több helyen már így is azzal szenvednek, hogy az első egy-két szemeszterben kell a hallgatóknál pótolni azokat a hiányosságokat, amit a közoktatásban „összeszednek”. Szóval aki szakgimnáziumban érettségizik, az tuti nem jut be a felsőoktatásba, ergo számukra a társadalmi mobilitás útjai lezárulnak. Végleg. Most arról már nem is beszélve, hogy választható tárgyként már így is nagyon kevesen érettségiznek természettudományos tárgyakból.

Az első kérdésünk az volt, hogy miért van erre szükség? Persze a Kulturális bizottság ülésén, meg az Országgyűlés plenáris ülésen is ment a mellébeszélés, hogy hát már az érettségi mellé OKJ-s végzettséget akarnak adni, és ahhoz kell az idő. Csak hát 2015-ben pont a Fidesz módosította úgy a törvényt, hogy a szakgimnáziumokban csak a rendelkezésre álló idő 60%-át lehet maximum a nemzeti alaptantervben meghatározott ismeretek átadására fordítani, mert a fennmaradó óraszám kell a szakmai tárgyakra. Ugye ez az arány korábban 70% felett volt (főleg a világbanki képzést nyújtó intézményekben) a közismereti tárgyakra rendelkezésre álló keret, amit most brutálisan visszavágnak. Szóval visszavágták a közismereti tárgyak súlyát, majd most erre hivatkozva kicsinálják a természettudományos képzést. Persze az eszükbe sem jut, hogy a heti 5 tornaóra talán sok egy kicsit annak tükrében, hogy mennyit szánnak a természettudományokra. Ugyan kérem!

A Kulturális bizottság legutóbbi ülésén megkérdeztem az államtitkárt, hogy mi az alternatívája annak, hogy kiteszik a természettudományos tárgyak nagyobb részét egyszerűen kiszórják? Ugyanis folyamatosan azt kommunikálta az előző napon Cseresnyés Péter, hogy még nincs döntés, ezért nem bíráljuk őket. Akkor azt mondta, hogy felmerült egy komplex természettudományos tárgy kialakítása, és esetleg azt vezetnék be. Pár napra rá Palkovics államtitkár úr is (értik, két minisztérium államtitkára egyszerre szól bele a dologba, ami pedig nem jó jel!) határozottan egy új, általa "science"-nek (természetismeretnek lefordítva) nevezett tárgyat kellett emlegetni.

Nézzük akkor meg azt, hogy van-e ennek realitása? Lehetséges-e, hogy ne diszciplináris tantárgyak, hanem komplex tárgy formájában oktassuk a természettudományos ismereteket? Szögezzük le az elején, hogy ez nem lenne magyar találmány, van ilyen a világon máshol is. Ez tény. A heti óraszám persze változó, nagyjából a 3 és a 8 között ingadozik országonként és évfolyamonként (ehhez kapcsolódik az utóbbi hetek egyik legjobb akciója, amikor Barack Obama az amerikai mentorprogramot reklámozandó egy vicces kis videóban Steph Currynek magyarázza, hogy miként is kell kosárra dobni, és egy füst alatt a vulkánok működésével kapcsolatos kísérletet is bemutatnak. Hát így is lehet ezt csinálni!). Sőt van olyan ország, ahol a hagyományos tárgyak már egyáltalán nincsenek. Az is tény, hogy Magyarországon már korábban is felmerült ennek az ötlete. Ennek azt volt a hátterében, hogy hosszú évek óta a PISA felmérésekben pont a természettudományos tárgyak terén a legnagyobb a visszaesés. A korábbi szakmai munka tehát azért indult el, mert csapnivaló lett a szakmunkásképzőkből és szakközépiskolákból kikerülő gyerekek természettudományos ismereteinek a minősége (és persze mindez már az általános iskolai képzés kapcsán is kimutatható), és nem a rendelkezésre álló órakeret csökkenés miatt kellett kényszerből ezzel foglalkozni.

Mit fogalmaztak meg a korábbi szakértői anyagokban? Elsősorban azt, hogy a természettudományos tárgyak célja egy speciális gondolkodásmód elsajátítása. A természettudományos képzésnek ez a társadalmi haszna! Magyarul a gyereknek fel kell ismerni a problémát, tudni kell egy hipotézis felállítani, és képesnek kell lenni valamiféle bizonyítást felvázolni. Mivel pedig napjainkban a környezetvédelmi, az energetikai, az urbanisztikai problémák gyakorlatilag a hétköznapi életünk részévé váltak, ezért igenis van létalapja az ilyen típusú gondolkodásmód fejlesztésének. Erre kellenek a természettudományok.

Mi a fő gond a természettudományok oktatásával?

-   1990 előtt Magyarországon kifejezetten magas volt a természettudományos tárgyak aránya a tantervekben (elsősorban a diszciplináris szemlélet miatt), és részben ennek a jelentős óraszámnak a csökkenése okolható a tanuló teljesítményének a visszaeséséért.

-      Az óraszámok visszaesésével együtt nem csökkent érdemben a tananyag mennyisége, ezért nincs elég idő az ismeretek átadására, a tudás elmélyítésére. Az érintett órákon így folyamatosan rohannak a tanárok és a diákok is.

-        A magyar oktatásban csak részben sikerült előre lépni az egyes tudományterületek oktatásának integrációja terén. Még mindig jobb összhangra lenne szükség az egyes tárgyak óramenetében.

-        Mivel alacsony a természettudományos tárgyak óraszáma, ezért egy-egy tanár sok osztályban tart órákat nagyon alacsony számban. Ez olyan extrém leterheltséggel jár (persze jellemzően asszisztens és kisegítő személyzet nélkül, ami a természettudományok terén nagy hátrány), hogy a gyerekek megfelelő oktatására nem marad energia, a kiemelkedő tehetségű gyerekek gondozására pedig végképp nincs idő. Az egésznek olyan hangulat van, mintha futószalag mellett dolgozna az ember.

Szóval ezek a problémák régóta láthatóak voltak, így több javaslat is született. Már sok-sok évvel ezelőtt felmerült egy összevont „science” tárgy kialakítása, de felmerült a természettudományos tárgyak integrált szemléletű modernizálása is, vagyis a tárgyak összecsiszolása. Itt fontos megjegyezni, hogy az integráció nem feltétlen azt jelenti, hogy magukat a diszciplináris tárgyakat mosták volna össze, hanem csak az egyes tárgyak közötti kapcsolódási pontokat erősítették volna. Magyarul szorosabban koordinálni kellett volna ezen logika szerint az egyes tárgyak oktatását. Ez részben megvalósult, részben nem. Ezen kívül még az is felmerült egyesekben, hogy a matematika mellett legyen egy másik természettudományos tárgyból kötelező az érettségi, ezzel is erősítve a természettudományos képzés súlyát. És persze voltak olyanok, akik a teljes integrációt szorgalmazták, vagyis a tárgyhatárok elmosását, és egy közös természettudomány tárgyat vezettek volna be. Persze már akkor megmondták a szakértő, hogy ha bármilyen változtatást akarnak eszközölni, akkor a felsőoktatásban a tanárképzést kell előbb modernizálni. Csak úgy nem lehet átállni a diszciplináris megközelítésről egy összevont tárgyra.   Bő egy évtizede volt is beszélgetés ilyen irányú átalakításról (hiszen úgyis új tanterveket kellett kidolgozni a kétosztatú képzés bevezetésével, ami lehetőséget adott volna a probléma komplex átbeszélésére), de végül nem lett ebből az egészből semmi. Illetve annyi, hogy a felsőoktatásban megjelent a környezettan szak, de ugye ők ugye nem tanár szakon végeznek.

A mostani helyzetben én magam csak azt tudom mondani, amit a szakértők bő 10 éve is mondtak: ha a Palkovics László által felvetett science tárgyba akarjuk összetolni a természettudományos tárgyak oktatását, akkor arról szakmai vitát kell folytatni (nem zárt kerekasztalokon, ellenőrizetlen szakértői környezetben, hanem nyilvánosan, széles körben). Ha pedig a hazai szakma azt mondja, hogy ez a jó irány, akkor ki kell találni egy új kiegszakot, valamint tanárszakot a hazai felsőoktatásban. Hiszen megfelelő pedagógus kollégákat kell a tárgyakhoz rendelni. Egyszerűen azért, mert a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusok nem csereszabatosak! Egy kémiatanár nem tud bemenni megtartani egy földrajzórát. Egyszerűen azért, mert a felsőoktatásban nagyon éles a határ az egyes tudományterületek között. Persze elvileg szóba jöhetne a csoportban oktatás lehetősége, de annak akkor van értelme, ha minden órán ott van a különböző diszciplínához értő valamennyi kolléga, márpedig ezt nem tudnák biztosítani, mert ennyi pénz és ennyi tanár a világon nincs.  Pontosabban Magyarországon nincs! Szóval kellene egy új egyetemi tanárszak, aminek ki kell dolgozni a teljes akkreditációs anyagát, amihez egy konzorciumot kellene összehívni a hazai felsőoktatási intézmények részvételével. Ezt követően, majd azt be kell vezetni. Ezt követőn ki kell képezni elegendő számút science szakos tanárt, ki kell dolgozni a tárgy pontos tartalmát, majd végül indulhat a képzés. Mindehhez alsó hangon kell 6-7 év (és akkor tényleg nagyon konzervatív becslést mondtam). Aki mindezt most szeptemberben akarja indítani, annak fogalma sincs arról, hogy miről beszél. És mivel egy kormányokon átívelő projekt, ezért az ellenzéki pártokkal, illetve az ellenzéki pártok szakértőivel is egyeztetni kellene, mert ebben a kérdésben is nemzeti konszenzus kellene. Mi erre készek lennénk, de a Fidesz láthatóan csak a saját feje után megy.

Szóval egy felelős vezető nem áll ki ötletelni arról áprilisban és májusban, hogy szeptembertől milyen tárgyakat és milyen struktúrában kellene oktatni. Ha ezt teszik, akkor a szakgimnáziumi képzés tényleg zsákutca lesz. Így a probléma megoldása helyett csak kárt okoznak. Tessék végre komolyan venni azt, hogy egy államtitkárnak és miniszternek van felelőssége!

Érdekes határozati javaslat van a ház előtt, amiről rövidesen szavazni is fogunk. H/10291-es számon került benyújtásra, és a címe alapján a senki sem gondolná, hogy mennyire kellemetlen ez az egész Magyarországra nézve. Egy európai parlamenti és tanácsi irányelvről van benne szó, amely a kiküldetésekről szól. Talán kevesen tudják, de a kiküldetés három változatát szabályozza ez az irányelv:

-        egy vállalkozás szolgáltatási szerződés révén történő közvetlen szolgáltatásnyújtása,

-  azonos csoporthoz tartozó telephelyre vagy vállalkozáshoz történő kiküldetés („csoporton belüli kiküldetés”),

-     valamint a munkavállalóknak egy másik tagállamban letelepedett munkaerő-kölcsönző ügynökségen keresztül történő rendelkezésre bocsátása révén megvalósuló kiküldetés, mert ezek az esetek növekvő tendenciát mutatnak az EU-n belül, az eredeti szabályozás pedig már húsz éves.

Az eredeti irányelv már 20 éves (1996-ban született), így az esetszámok növekedése miatt merült fel a felülvizsgálata. A mintegy 300 érdekelttel, főként kis- és közepes vállalkozásokkal folytatott, a Bizottság által irányított előzetes konzultációk során a határokon átnyúló szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások 30%-a problémákról számolt be a kiküldött munkavállalókra vonatkozó hatályos szabályozás, például a terhes adminisztratív követelmények, a papírmunka, a díjak és regisztrációs kötelezettségek tekintetében. A célország nem egyértelmű munkaerő-piaci szabályait szintén a határokon átnyúló szolgáltatás akadályának tekintik, különösen a kis- és közepes vállalkozások körében.

Ugyanakkor a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv alátámasztja a Bizottság 2016. évi munkaprogramjában bejelentett, a közúti szállítási ágazatra vonatkozó kezdeményezéseket. Az említett intézkedések célja elsősorban a közúti fuvarozást végző munkavállalók szociális- és munkafeltételeinek további javítása, elősegítve ugyanakkor a hatékony és tisztességes közúti szállítási szolgáltatásokat. A nemzetközi közúti fuvarozásban részt vevő kétmillió munkavállaló rendszeresen különböző tagállamok területén végez munkát rövid időszakok során. Ezzel összefüggésben a közúti szállítási ágazatra vonatkozó, soron következő kezdeményezéseknek elő kell segíteniük a szállítási ágazat munkaszerződéseire alkalmazandó szabályok pontosítását és érvényesítésének javítását, valamint kezelhetik azon különleges kihívásokat, amelyeket a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv rendelkezéseinek e konkrét ágazatban való alkalmazása jelent.

A munkavállalók kiküldetésére vonatkozó, korszerűsített jogalkotási keret hozzájárulna az európai beruházási terv végrehajtásával kapcsolatos, átlátható és tisztességes feltételek megteremtéséhez. A beruházási terv újabb lendület biztosítana a határon átnyúló szolgáltatásnyújtásnak, és ezáltal a képzett munkaerő iránti megnövekedett kereslet kielégítését eredményezi. A munkavállalók kiküldetéséről szóló, korszerűsített irányelv hozzájárulna ahhoz, hogy a beruházásokra a torzulásoktól mentes verseny feltételei között, és a munkavállalói jogok védelme mellett kerüljön sor.

Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország, Luxemburg, Hollandia és Svédország közös levélben igényeltek támogatást ahhoz, hogy az „ugyanazon helyen folytatott ugyanazon munkáért egyenlő díjazás” elvének bevezetésével korszerűsítsék a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelvet. E tagállamok az alábbiakat javasolták:

-   - módosítsák és bővítsék ki a szociális- és munkafeltételekkel, különösen a javadalmazással kapcsolatos, a kiküldött munkavállalókra alkalmazandó rendelkezéseket,

-     mérlegeljék a kiküldetés maximális időtartamára vonatkozó korlátozás bevezetését, különös tekintettel a szociális biztonság koordinációjára vonatkozó uniós rendelet rendelkezéseivel történő összehangolásra,

-       pontosítsák a közúti szállítási ágazatra alkalmazandó feltételeket,

-        erősítsék meg az A1. jelű hordozható dokumentumba foglalt információbázis megbízhatóságát,

-      javítsák a felügyeleti szervek közötti, határon átnyúló együttműködést,

-   valamint segítsék elő a kiküldetés keretében megvalósuló színlelt önfoglalkoztatás elterjedtségére és hatására vonatkozó tanulmányt.

A magyar komrány, több térségbeli állam kormányával közös levélben érvelt amellett, hogy az 1996-os irányelv felülvizsgálata túl korai és azt el kell halasztani, amíg letelik a 96/71/EK irányelv érvényesítéséről szóló irányelv átültetésének határideje, valamint megtörténik az irányelv hatásainak gondos értékelése és elemzése. E tagállamok aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy az ugyanazon helyen folytatott ugyanazon munkáért egyenlő díjazás elve összeegyeztethetetlen lehet az egységes piaccal, mivel a bérszint különbségei a szolgáltatók versenyelőnyének egyik jogos elemét képezik. Ezenfelül álláspontjuk szerint a kiküldött munkavállalóknak szociális biztonsági szempontból továbbra is a kiküldő tagállam jogszabályainak hatálya alá kell tartozniuk, tehát nem hozható olyan intézkedés, amely felülírja a munkavállalók kiküldetése és az ebben az értelemben vett szociális biztonsági koordináció közötti kapcsolatot. Végezetül felszólították a Bizottságot, hogy csak akkor mérlegeljen intézkedéseket, ha alaposan elemezte a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás nehézségeivel és sajátosságaival kapcsolatos bizonyítékokat.

Értik! A magyar kormány szerint a fuvarozó cégek azért vannak versenyelőnyben, mert a magyar kamionsofőröknek ugyanazért a munkáért kevesebbet kell fizetni, mint Nyugat-Európában, ráadásul itt a szociális ellátórendszer is olcsóbb, ami szerintük így rendjén van! A kormány tehát a munkavállalók helyett a munkáltatók pártjára állt, a kemény munkát végző sofőrök meg így jártak. Hát szép! És még ez a kormány állítja magáról, hogy ők képviselik a baloldali értékeket is ebben az országban.

Egy ideje lehet tudni, hogy Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem PhD fokozat nélkül kinevezett rektora nem nyugszik a bőrében, és a Nemzeti felsőoktatásról szóló törvény rendelkezéseit aprópénzre váltva egy olyan tervet akar átnyomni a magyar tudományos közösségen, ami joggal bőszít fel minden tudományos fokozattal rendelkező kutatót: nevezetesen gyorstalpaló eljárás keretében akar doktori címet adni azoknak, akik az Olimpiai játékokon érmet szereztek.

Mindezzel kapcsolatban az alábbi nyílt levelet írtam Mocsai Lajosnak:

Tisztelt Mocsai Lajos Rektor Úr!

Volt alkalmam olvasni az Ön nevével fémjelzett, Speciális doktori fokozatszerzés a sporttudományok területén című tervezetet, amely egyéves eljárás után a PhD-fokozattal egyenértékű DSP doktori fokozatot adna olimpiai bajnokoknak vagy más sportolóknak, akiket az Ön által vezetett Testnevelési Egyetem Habitus Vizsgáló Bizottsága arra érdemesnek tart.

Igen érdekesnek találom a tervezet azon részét, amelyben kifejti, hogy „a sporttudományi felsőoktatásban a doktori fokozattal egyenértékű a jogszabály alapján adományozott díj, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián elért 1-3. helyezés annak tekintetében, aki a díj tulajdonosa, illetve aki a helyezést elérte, feltéve hogy az érintett legalább alapképzésben szerzett oklevéllel rendelkezik”.

Tehát aki mondjuk 1984-ben bronzérmet szerzett valamely olimpiai sportágban, és mellé egy három év alatt megszerezhető népművelő diplomával rendelkezik, az Önök tervezete szerint tudományos szempontból ugyanolyan értékű elismerést érdemel, mint aki az öt egyetemen töltött év után legalább három évig (a gyakorlatban általában jóval tovább) kutatott, tudományos munkát végzett és több száz oldalas doktori értekezést készített.

Tisztelt Rektor Úr!

Figyelemmel az Ön tervezetében megfogalmazottakra, méltatlannak és egyoldalúnak tartom, hogy míg az olimpiai bajnokok a PhD-fokozattal egyenértékű doktori címet szerezhetnek könnyített feltételekkel, a PhD-fokozattal rendelkező kutatóknak nincs esélyük olimpiai bajnoki címhez jutni egy hasonló eljárásban. Azt javaslom, az Ön által vezetett Testnevelési Egyetem Habitus Vizsgáló Bizottsága állítson fel egy külön albizottságot, amely kidolgozza azon program részleteit, hogyan kaphatnak a tudományos fokozattal (PhD) rendelkező kutatók automatikusan olimpiai bajnoki címet, vagy automatikus indulási lehetőséget a soron következő olimpiai játékokon!

Budapest, 2016. április 29.

Tisztelettel,

Dr. Szabó Szabolcs PhD (Együtt) országgyűlési képviselő, egyetemi adjunktus, a Kulturális Bizottság tagja

Szolgálati közlemény: Egészen pontosan én szeretnék kijutni a riói olimpiára, és ott indulni a 100 méteres síkfutásban. Úgy gondoltam, hogy én a 90. métertől rajtolnék, míg a többiek a szokott helyen. Szerintem így tuti beférnék az első háromba, és akkor rendben is vagyunk. A Habitus Vizsgáló albizottság előtt szívesen bemutatom, hogy 10 métert bármikor le tudok futni. Egyben kérném, hogy az olimpiai faluban számomra egy külön apartmant foglalni szíveskedjék! Egyben kérném, hogy az olimpia után az olimpai érmeseknek járó életjáradék ügyében is intézkedni szíveskedjék!

(fotó: szegedilap.hu)

Ma volt a Kulturális bizottság soros ülése, ahol az első napirendi pont az MTA 2013-14. évi beszámolójának volt. Mivel a bizottságban többen vagyunk tagok kutatóként, ezért alapvetően szakmai jellegű beszélgetés folyt, melynek kapcsán szóba került az MTMT (ez egy online publikációs adatbázis, melyben a kutatók publikációs adatait tárolják), a publikációk nyílt hozzáférésének az ügye, a tudománymetriával kapcsolatos ügyek, a kutatóintézeti hálózat helyzete, az oktatás területén indított szakmódszertani program állása, a felsőoktatásba jelentkező hallgatók számának a csökkenése. Én magam többek között kértem az MTMT felhasználóbarát fejlesztését, mert jelenleg túl bonyolult és nehézkes a rendszer. Mint elnök úr válaszából kiderült, tavaly úgy testálta rá törvényileg az MTA-ra a Fidesz az MTMT-t, hogy nem adott hozzá forrást, így problémákat okoz a működtetés, a fejlesztésre pedig egyáltalán nincs pénzük. Ezen kívül rákérdeztem az MTA CSFKI (Csillagászati és Földtudományi Kutatóintézet) költözésére, az kutatóintézetekben dolgozó kollégák egyetemi oktatásba történő bevonására is. Külön megkérdeztem azt is, hogy mik a nagyjából két éve az oktatás területét érintő szakmódszertani program főbb kutatási eredményei, és azokat mennyire sikerült hasznosítani. Ez utóbbi kapcsán Lovász László elmondta, hogy a kutatás első periódusa zárult le a 15 munkacsoportban, és most nagyobb források bevonásával, valószínűleg némileg szűkített területeken halad majd tovább a kutatás. Ez egyébként tényleg fontos, mert ilyen jellegű széles spektrumú kutatások régóta nem volt az oktatásban. Az kétségtelen, hogy az itt született eredményekre egyelőre kevésbé fogékony az EMMI, de talán előbb-utóbb meghallják a szakértők szavát.

Szóval haladt előre az ülés, alapvetően normális hangnemben, amikor az egyik Jobbikos képviselő (Farkas Gergely) elkezdte feszegetni, hogy miért tagja az MTA-nak Nagy Imre? Kifejtette ezen kívül azt is, hogy szerinte az MTA dolga lenne Nagy Imre életének és munkásságának az „árnyalása”, mert hát az élete összetett. Többen is szóvá tettük, hogy ez nem volt túl elegáns dolog. A végén pedig Lovász László kifejtette azt is, hogy poszthumusz nem szoktak kizárni senkit (erre joguk sincs). Az MTA-nak nem dolga az, hogy a korábban felvett, és már időközben elhalálozott tagok munkásságát és életét utólag értékelje, mert ezzel nagyon veszélyes precedenst teremtenénk. Szóval az MTA elnöke udvariasan de határozottan jelezte, hogy ne akarjanak beleszólni egy autonóm köztestület tevékenységébe.

           A magam részéről nehezményezem Nagy Imre izélgetését azért is, mert azon kevés elődünk közé tartozik, akit eddig általános megbecsülés övezett. Mindannyian tudjuk, hogy milyen előélete volt. Tudjuk, hogy moszkovita kommunista volt, és hogy 1945 után vezetőként részt vett számtalan politikai akcióban (a földosztástól kezdve, a beszolgáltatási rendszer kialakításán át, a svábok kitelepítéséig), de a Rákosival való szembefordulása, a Rákosinál sokkal realistább látásmódja és szakpolitikai elképzelései, az első miniszterelnökségének teljesítménye, az 1956-hoz kötődő tevékenysége, majd pedig a megtorlás időszakában kirótt halálbüntetése megkérdőjelezhetetlenül példaképként állítja elénk Nagy Imrét. Ezt akarja most lerombolni a Jobbik, de remélem nem lesz sikeres. Nem lenne jó, ha egyszerű hecckampány kedvéért azt a kevés ember emlékét is meggyaláznánk, akit politikai oldaltól függetlenül elfogad a magyar közélet.

A Metrans csepeli beruházása kapcsán már volt szó arról, hogy a közlekedésre milyen hatást fog gyakorolni a nagyjából 200 ezer konténer Csepelre szállítása. Mivel naponta 15 pár konténert szállító vasúti szerelvény fog áthaladni Csepelen (nevezeten a Corvin csomópontok  és a Gubacsi hídon keresztül), valamint a 200 ezer konténerhez várhatóan 200 ezer nyerges vontató is kell majd, ezért jelentősen meg fog növekedni a forgalom. Ennek jelenleg két gátja van: az elavult Gubacsi híd, valamint a szintbeli kereszteződés a Corvin csomópontnál.

Pár napja értesültem arról, hogy ma délelőtt egyeztetés zajlott le a híd felújításával kapcsolatban, ahol a Roden Mérnöki Iroda és a Pont TERV Zrt. által készített előzetes terveket egyeztették. A javasolt megoldás lényege, hogy a mostani vasúti hidat elbontanák. A most a két híd közé eső kábeltárca fölött előbb épülne egy kétsávos kerékpáros híd, majd ezt követően egy teljesen új, a közúti hídtól (és a kerékpáros hídrésztől) teljesen elkülönülve épülnek egy önálló vasúti híd. Az új vasúti híd szerkezetét a Kvassay híd mellett szerelik majd össze, és onnan úsztatják le az egyes darabokat a Gubacsi hídig. Persze a bontás és az építés idejére nem lehet leállítani a forgalmat, ezért egy ideiglenes híd fog épülni. Szóval elég bonyolult műszaki megoldásra lesz szükség, és időben is nagyon el fog húzódni az építés, hiszen 2018-ban kezdenék építeni, és egészen 2020 áprilisáig húzódna. Ez időszak alatt esetenként lenne csak vágányzár.

Önmagában a tervek rendben vannak, sőt az is nagy előrelépés, hogy egy önálló kerékpáros hídrész fog épülni. A probléma azzal van, hogy ezt a tervet a MÁV megbízásából készítették. A kérdés csak az, hogy ezt miért nem a Metrans finanszíroztak, hiszen miatta kell bővíteni a hidat? De legalább részben finanszírozhatná a cég a beruházást. Mint ahogy a Corvin csomópont szinteltolásos megvalósítását is jelentős részben nekik kellene finanszírozni, hiszen ha napi 15 pár (vagyis összesen 30) szerelvény fog átmenni a gyorsforgalmi úton keresztbe, akkor ott bizony 30-szor fog leállni a forgalom hosszú percekre. Aki állt már ott a vonat elhaladását várva, az pontosan érti, hogy miért lenne erre szükség. Ugyan így felmerül, hogy a Rákóczi út szélesítését is részben nekik kellene fizetni az M0-ig, hiszen mégiscsak ők növelik meg a csepeli közúti teherautó forgalmat, várhatóan 20-30 százalékkal. De ehhez sem kért hozzájárulást az önkormányzat, pedig állítólag 100 milliárd forintos beruházásról van szó, vagyis ennyit költ a Metrans az új termináljára. Vagyis ha csak a beruházás költségének 10-20 százalékának erejéig írna elő beruházásokat az önkormányzat, már akkor is jelentős fejlesztés indulhatna be. Sajnos azonban a csepeli önkormányzat gyenge volt, így ezt nem követelte ki a beruházótól.  Az sem lehet igazán érteni, hogy miért nem a Szabadkikötő területén bővít a Metrans, amelyiknek a fejlesztésére és kapacitás  növelésére igen sok pénz költött az EU az utóbbi években. Voltaképpen az lesz a vége, hogy két nagy kapacitású terminál is lesz Csepelen, amelyek egymással versenyeznek majd.

Tegnap este volt Soroksáron az Önkormányzat által szervezett 48-as ünnepi megemlékezés. Eddig mindig örömmel vettem részt a soroksári programokon, mert mindenki képes volt félretenni a pártpolitikai kommunikációs paneleket, és tényleg normális módon ünnepeltünk. Közösen. Jó hangulatban. Itt nem volt szokás a Csepelen Németh Szilárd által meghonosított gyalázkodás és mocskolódás. Ezt rúgta fel ma Orbán Gyöngyi, a Fidesz soroksári alpolgármestere. Az ünnepi beszédében ugyanis hosszú perceken keresztül migránsozott. Azt még megértettem volna, ha egy fél mondatban megemlíti az menekülteket, mert gondolom nehéz lehet kitérni a Fidesz központilag kiadott utasításai előtt. Ismert az ukáz: migránsozni kell, oszt jó napot! Az viszont gyomorforgató volt, ahogy ezt teljesen abszurd módon túltolta, akárcsak Balog Zoltán azt a bizonyos biciklit. Csak sorolta és sorolta a Fidesz idegengyűlölő kommunikációs paneljeit. Hosszasan értekezett arról, hogy az általa bevándorlónak nevezett emberek miként veszélyeztetik az országot. Nem is a tartalommal akarok most vitatkozni – azt már megtettem elégszer –, legfeljebb a kulturált ünneplés eddig mindenki által betartott szabályaira hívnám fel az alpolgármester asszony figyelmét. Ráadásul illene ismerni Soroksár történelmét is. Tudvalévő ugyanis, hogy a mai Soroksárt sváb betelepülők alapították a 18. században. Soroksár nekik és leszármazottaiknak köszönheti a létét, a kultúráját, a hagyományait, a szokásait. Mindezt ráadásul féltve őrzik a mai napig. Annak ellenére, hogy sajnos több ezer soroksári svábot telepítettek ki a második világháború után. Tegnap este ezekbe a svábokba rúgott bele egy jó nagyon Orbán Gyöngyi. Ezen kívül pedig egyszerűen meggyalázta a 48-as hősök emlékét. Ezek az emberek a szabadságért, a függetlenségért szálltak szembe az osztrák és orosz sereggel. Az akkori magyar katonák között is bizony igen nagy számban voltak jelen nem magyarok. Olyan katonákról beszélünk, akik vagy Európa más országaiból siettek gyorsan a segítségünkre, vagy közvetlen felmenőik jöttek bevándorlóként az országba. Olyan tábornokokról szoktunk megemlékezni például, mint Bem József, Damjanich János, Leiningen-Westerburg Károly, Knézich Károly. Sokuk még magyarul sem tudott, de bátran harcoltak Magyarországért. Értünk. Értem. Én erre akarok emlékezni március 15-én, és nem otromba migránsozással akarok megemlékezni ezekről a hősökről. Ezért döntöttem úgy pár perc után, hogy nem hallgatom az első sorból Orbán Gyöngyi beszédét elfogadhatatlan tartalmú és stílusú beszédét, hanem inkább hátrébb húzódok a nézők közé. Az én nevemet és arcomat ne mossa össze senki ezzel a gyalázattal. Orbán Gyöngyi meg számoljon el a lelkiismeretével belátása szerint. Mindenesetre helyette is  kérem a 48-as hősök, meg a soroksári svábok bocsánatát ezért a gyalázatért.

Még 2015-ben hallottuk először, hogy a Metrans nevű logisztikai cég új terminált tervez építeni Csepelen. Fura módon a cég nem a Szabadkikötő területén akarja folytatni a tevékenységét – ahol egyébként minden feltétel adott, és a lakott területektől is megfelelő távolságban folyik a konténerek rakodása, és ahol most is jelen van a Metrans –, hanem Szíjjártó Péter közbenjárására a Tesco mögötti területen kíván építkezni. Önmagában a beruházást, és az ezzel keletkező mintegy 200 munkahely létrejöttét üdvözöltük, de közben jeleztük azt is: a beruházás révén Csepelen újabb 200 ezer konténer fog átáramolni éves szinten, ami a kerület közlekedését veszélyezteti. Konkrétan ezt írtuk a január legelején megjelent kiadványunkban:

Örömhír: Logisztikai központ épül Csepelen

Gyakran vádolnak bennünket azzal, hogy csak csupa negatív hírt és kritikát közlünk. Ezt cáfolandó, továbbadjuk az önkormányzatunk honlapjáról származó örömhírt, amely „a rendszerváltás utáni legnagyobb csepeli beruházásról” szól:

 Jó választás, hogy a német HHLA cégcsoport magyarországi leányvállalata, a Metrans Konténer Kft. Csepelen valósítja meg legújabb beruházását, amely a térség logisztikai központjává válhat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az alapkő letétele kapcsán tartott ünnepségen. Csepel földrajzi adottságai kiválóak ahhoz, hogy itt jöjjön létre a több tízmillió euróba kerülő beruházás, amely egy konténer terminál központ megépítését jelenti. A kelet-nyugati áruforgalom célpontja lehet ez a mostani helyszín, amely könnyen megközelíthető vízen és vasúton is.

A német cég üzleti kapcsolatai egészen Kínáig terjednek, és a HHLA azon van, hogy Európa egyik legnagyobb logisztikai és szállítmányozási vállalata legyen. Hamarosan megvalósul a Budapest és Isztambul közötti konténer tehervonat közlekedés hetente kétszer, amelynek szerelvényei ide futnak be. (csepel.hu)

Az örvendezés mellett csupán két halovány kérdést tennénk fel az illetékeseknek:

A Duna partra tervezett kelet-nyugati áruforgalmi célpont vajon milyen hatással lesz az eddig is túlterhelt csepeli utakra?  Ha többszörösére nő a vasúti forgalom, akkor a Weiss Manfréd úton közlekedőknek mennyivel többet kell majd vesztegelniük az egyszintű Corvin csomópontban? Nem kellene végre Borbély Lénárdnak lobbizni egy többszintű kereszteződés érdekében?

Azóta további közlekedési szakértőkkel is konzultáltunk, és fenntartjuk álláspontunkat: a beruházás várhatóan 20-30 százalékkal növelni fogja a környező utak forgalmát, valamint a napi 15 vasúti szerelvénypár miatt tarthatatlan lesz a Corvin csomópont helyzete. Csak úgy oldható meg a probléma, ha a Corvin csomópontban a vasút alatt, vagy felett vezetik el a forgalmat a Kvassay híd felé. Másrészt azonnal meg kellene építeni a Csepeli gerincút befejező szakaszát, valamint a Rákóczi utat 2x2 sávossá kellene átépíteni egészen az M0-ig. E két beruházással lehet csak kezelni a megnövekvő forgalmat. Megerősítették a szakértők azt a véleményünket is, hogy a beruházás részeként az önkormányzatnak kötelezni kellett volna a céget, hogy jelentős mértékben járuljon hozzá ehhez a beruházásokhoz, mert ez a normális eljárásrend. Vagyis itt hibázott Borbély Lénárd, mert engedett Szíjjártó Péter nyomásának.

Januárban aztán értesültünk arról, hogy a Metrans az épülő konténerterminálja területén egy veszélyes anyagokat is kezelni képes részleget kíván építeni. Politikusként furcsának találtam, hogy miért titkolta el ezt a szándékát a cég, hiszen nyilvánvaló volt, hogy kezdettől fogva tervezte ennek a tárolótérnek a kialakítását. Aztán hamar rájöttünk, hogy itt pusztán kommunikációs fogásról van szó. Elkezdték építeni a terminált, majd arra hivatkozva, hogy ez a tárolótér elengedhetetlen a terminál működéséhez, erőből átnyomják majd a lakosságon a veszélyes anyagokat tároló terület építését. Borbély Lénárd és Németh Szilárd nyilvánvalóan előre tudott minderről, és közösen találták ki a céggel, hogy ezt az eljárást fogják követni. Ennek oka pedig az, hogy korábban Herceghalom egy hasonló terminál építését pont a veszélyes anyagok miatt akadályozott meg a lakosság. Tehát a cég és Csepel városvezetés a sunnyogást választotta, a tiszta beszéd helyett. Talán emlékeznek rá, hogy a Borbély Lénárd által összehívott közmeghallgatásra maga Borbély Lénárd el sem jött. Sőt, egy Fideszes politikus, önkormányzati képviselő sem jött el. Vagyis itt megint hibázott Borbély Lénárd. Ennek következtében aztán el is szabadultak az indulatok, és láthatóan azóta sem csillapította le ezt a város vezetése. Pedig a megoldás egyszerű lett volna: világosan kellett volna beszélni a csepeliekkel, és el kellett volna vinni az érdeklődőket egy már működő konténerterminálba, hogy mindenki saját szemével láthassa, hogy mi folyik ott!

Mivel ezt a csepeli városvezetés nem volt hajlandó megtenni, ezért vettem a fáradtságot, és magam néztem meg egy ilyen létesítményt. Az épülő Metrans terminálhoz hasonló éves forgalmú terminált látogattam meg. Úgy kell elképzelni (talán a csatolt fényképen is látszik), hogy egy óriási betonozott placc egyik sarkában halmozzák fel azokat a konténereket, amik veszélyes anyagokat tartalmaznak. Ezeket esetenként a hatóság ellenőrizni akarja, ezért egy pár száz négyzetméteres felületen speciális betonfelületet alakította ki, ahonnan a bárminemű szivárgó anyag (legyen az kiszivárgó szállítmány, vagy épp tűz esetén alkalmazott oltóanyag), egy zárt gyűjtőbe kerül. Ezen kívül van egy speciális állványuk is, amire rá tudják tenni az esetleg kigyulladó konténert, és így könnyebben tudják eloltani. Szóval szó sincs veszélyes hulladékokról, szó nincs sugárzó anyagokról. Egyszerűen a konténerforgalomban jelen lévő veszélyes anyagként besorolt termékeket vagy alapanyagokat szállító konténerek kezeléséről van szó. Persze ettől függetlenül ezek lehetne nagyon veszélyes anyagok, de szigorú biztonsági előírások vonatkoznak rájuk.