Újabb év van mögöttünk, így megint eljött az ideje, hogy beszámoljak a munkámról. Országgyűlési képviselőként a munkám nagy része ugyebár a Parlamentben, illetve a képviselői irodaházban folyik, így ezzel kezdeném a statisztikai adatok ismertetését. A parlament.hu oldalon ellenőrizhető, hogy miként állnak az indítványaim, hozzászólásaim száma. A jelenlegi állás alapján:

önálló indítványok száma: 81 (30)

nem önálló indítványok száma: 23 (14)

felszólalások száma: 37 (14)

Zárójelben az egy évvel ezelőtti számok láthatók, vagyis összességében elmondható, hogy a tavalyi évhez képes még valamelyes sikerült is fokozni a parlamenti munkát. Hozzá kell tenni azt is, hogy egyre többször adnunk be kérdéseket, adatigényléseket az átlátszó.hu-n keresztül, ami természetesen nem szerepel ebben az adatsorban. Ugyanígy nem látszódnak például azok az ügyek, melyek ugyan az Országgyűléshez kapcsolódnak, de nem sorolhatók e kategóriákba (pl. a Kövér Lászlóval folytatott levelezés az RTL kitiltása, vagy épp’ a menzareform ügyében). Az általam legfontosabbnak tartott témák 2015-ben természetesen a Kulturális bizottsághoz kötődnek. Erősen kritizáltuk a kárpótlási és kárrendezési iratok áthelyezését a Veritasba, próbáltuk jobb belátásra téríteni a kormányt az oktatási tárgyú törvények szokásos módosításai kapcsán, kifogásoltuk a kísérleti tankönyvek minőségét, udvariasan de határozottan bíráltuk a Városliget projektet, jogosan kritizáltuk a vizes világbajnokság költségeinek drasztikus növekedését, a különböző nagyberuházások szabályozásának egyszerűsítését (lásd pl. a közbeszerzési szabályok alóli, illetve a szakhatósági engedélyezési eljárás alóli részleges felmentést, gyorsítások ügyét). Különösen nagy hangsúlyt kapott a munkánkban idén, hogy megpróbáljuk megszerezni a kormánytól az olimpiai hatástanulmányt. Pataki Márton kollégámmal tényleg vért izzadtunk, hogy lássunk valamit az anyagból, amit a MOB ígérete ellenére nem adott oda nekünk csak a parlamenti döntés után hónapokkal, és akkor is csak az adatvédelmi biztos határozott állásfoglalását követően. Ma napig sem értem, hogy miként dönthettek úgy egy több ezer milliárdos projektről a képviselőtársaim, hogy egy szót sem olvashattak el a hatástanulmányból. Megjegyzem a hatástanulmány elolvasása után sem vagyok teljesen nyugodt, mert bár szervezési oldalról jól átgondoltnak tűnik az anyag, de a beruházások költségvonzata igen nagyvonalúan van meghatározva benne, így egy esetleges nyertes pályázat detektálhatóan óriási költségnövekedést eredményezne. Ma napig is úgy gondolom, hogy jogosan tartózkodtam a szavazásnál, mert ez ebben a formában nem elég átgondolt és megfontolt döntés. Arról nem is beszélve, hogy szerintem ekkora projektet országos népszavazással kellene megerősíteni. A parlamenti munka részét képezte még idén, hogy próbáltuk feltérképezni Habony Árpád munkájának a mibenlétét. Azt végül megtudtuk, hogy parlamenti belépőt kapott Lázár Jánostól, de a munkájának mibenlétét, illetve a munkájáért kapott fizetés összegét és útvonalát még nem sikerült kinyomozni.

Az országgyűlési képviselői munka részeként tovább folytattam a Kulturális bizottsághoz tartozó témák szakterületek alaposabb megismerését, így folytattam az iskolalátogatási projektet, voltam több színházban beszélgetni az igazgatókkal, megnéztem egy szinkron stúdiót, beszélgettem a kulturális élet szereplőivel, sportegyesületek vezetőivel, valamint beszélgettem az érintett területek szakértőivel. Ezen kívül a Váradi András Alapítvánnyal együttműködve részt vettem az oktatási rendszer problémáit bemutató, a helyi oktatási problémákat feltáró munkában, mely részeként több helyen is tartottunk fórumot Pápa Leventével (pl. Szigetvár, Szeghalom, Zalaegerszeg, Győr stb.). Ezen kívül természetesen időnként olyan ügyekbe is kérték a segítségemet és közreműködésémet, ami sem a bizottságomhoz, sem az egyéni választókerületemhez nem kötődik. Erre a legjobb példa a mezőhegyesi gazdaság ügye volt, amit ugyan nem sikerült eredeti formájában megmenteni, de legalább elértük azt az illetékesekkel tárgyalva, hogy egy kisebb területen megmaradhasson a jelenlegi tevékenység. Meglátjuk mennyire lesz életképes. Mindenesetre örülök annak, hogy sikerült megismerkednem, és jó kapcsolatot kialakítanom néhány mezőhegyesi kollégával.

Az országgyűlési munka harmadik nagy szelete pedig az egyéni körzet ügyeinek az intézése. Ezen a téren felemás a tapasztalatom. Egyrészt sokan fordultak hozzám bizalommal az elmúlt évben ügyes-bajos dolgaikkal, amiben a legtöbb esetben csak annyit tudtam csinálni, hogy az illetékesek felé jeleztem a problémát. Aztán vagy történt valami, vagy nem. Inkább az utóbbi volt jellemző. Sokan fordultak hozzám olyan problémával is, ami az illetékes államtitkársággal történő egyeztetést, törvénymódosítás beadását igényelte. Az előbbi kapcsán volt akivel sikerült egyeztetni (pl. a szakképzés ügyében ), volt akivel még nem (pl. a nyugdíjazással és ápolási díjakkal kapcsolatos problémák ügyében). Több törvénymódosítást is beadtam a helyi ügyekből kiindulva. A társasházak problémáit kezelő javaslatomat simán lesöpörték, míg a közterület-felügyelet munkáját segítő javaslatomat tárgysorozatba vették (ez utóbbi egyébként jóformán egyedülálló, mert nem szokás ellenzéki képviselő indítványát tárgysorozatba venni). De jó példa az ilyen ügyekre a MÁV közmeghallgatása Soroksáron, amely nagy vihart kavart, ezért felvettem a kapcsolatot a MÁV-val, és a rövidesen személyes egyeztetésen fogom kicsikarni a válaszokat a felmerült kérdések kapcsán. Említést érdemel az is, hogy több, a csepelieket és soroksáriakat érintő ügyben, helyben megvalósítandó beruházások ügyében tárgyaltam különböző hivatalok vezetőivel. Van ahol konkrét eredményt sikerült elérni, van ahol ígéretet kaptam, van ahol csak meghallgattak. A következő évek majd eldöntik, hogy mindezek mennyire voltak hatékonyak. Ezen kívül idén sok energiánkat elvitte a Csepeli Munkásotthon ügye. Én a magam részéről büszke vagyok arra, hogy határozottan és világosan hangot adtunk annak, hogy nem fogadjuk el a Munkásotthon lenyúlását. Jól mutatja a helyi Fidesz szándékát, hogy a Németh Szilárd által áterőltetett törvénymódosítás nyomán természetesen megpróbálja kineveztetni magát egyszemélyes kuratóriumnak. Ha valakinek ezek után sem világos, hogy itt a Munkásotthon Fideszes befolyás alá vonásáról van szó, akkor az vak. Vitatkoztunk erről a Parlamentben, volt két tüntetés Csepelen, tájékoztattuk az ügyről a sajtót és azon keresztül a csepelieket. Meglátjuk mi sül majd ki belőle. Hasonlóképp minden támogatást megadtunk a csepeli óvodák összevonása ügyében a tiltakozóknak.

A helyi ügyekkel kapcsolatban meg kell említeni, hogy idén is több újságot készítettünk a helyi csapattal (bár a terjesztést ügyesen akadályozzák egyesek), rendszeresen megtartom a fogadó óráimat, igyekszem részt venni a rendezvényeken, szerveztünk idén adománygyűjtést és osztást is (így osztottunk szét 20 mázsa burgonyát, sok ruhát, játékot és tartós élelmiszert.), szerveztünk politizálós beszélgetéseket, kulturális rendezvényeket, aktivista találkozókat. Nagyon büszke vagyok azon aktivistákra, akik mindezt szabadidejükben, saját anyagi forrásaikat is felhasználva szervezik, bonyolítják. Tényleg jó látni azt, hogy vannak még önzetlen emberek, akik tenni akarnak azért, hogy jobb, élhetőbb, normálisabb legyen a saját környezetük. Ezekről rendszeresen be is számoltunk a rendelkezésre álló felületeken. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy az Együtt Csepelen tartotta meg az egyik országos értekezletét, amit az Ifjúsági tábor területén sikerült lebonyolítanunk. Persze nem csak örömteli események voltak a választókerületben. Csepelen van némi probléma azzal, hogy az utóbbi hónapokban az önkormányzat már meghívókat sem küld a rendezvényekre (ellentétben Soroksárral, ahova automatikusan hívnak meg, így ott időben be is tudom illeszteni többnyire a naptáramba a programokat), és úgy tesz, mintha Németh Szilárd nem vesztette volna el a választásokat helyben, de hát így játszanak a fiúk: az udvariasság és a protokoll nem erősségük. Én megértem, hogy még mindig fáj nekik a választás eredménye, de azért illik tiszteletben tartani a választók akaratát. Sajnos ez nekik nem megy. Az már nagyobb problémákat okoz, hogy helyi lap (Csepeli Hírmondó) végképp Fideszes pártlappá alacsonyodott. Folyamatosan csúsztatnak és hazudnak, voltaképpen adóforintokból kampányolnak folyamatosan, illetve igyekeznek lejáratni Hudák Janit én engem is. Ez persze nem lesz egyszerű munka, mert ugye rólunk nehéz lesz bármilyen kompromittáló dolgot találni. Voltaképpen a Csepeli Hírmondón keresztül folytatta idén a menekült ellenes kampányát a helyi Fidesz, és ezen keresztül próbálta átverni a helyi lakosokat pl. a devizahitelek, vagy éppen a Quaestor ügyben. Én büszke vagyok arra, hogy következetesen és határozottan kitartottam azon álláspontom mellett, hogy az életüket mentő menekülteknek kutya kötelességünk segítni. Büszke vagyok azokra a csepeliekre, akik ebben tevékenyen is segítettek. Egyben büszke vagyok a pártomra is, mert voltaképpen mi voltunk az egyetlenek, akik értelmezhető szakmai javaslatot tettek le az ügyben, mely javaslatok figyelembe vételével normálisan lehetett volna rendezni ezt az ügyet. Sajnos a Fidesz egy szempontot tartott csak szem előtt: tudatosan összekeverte a menekülteket a bevándorlókkal és a terroristákkal, így hergelve az embereket, így terjesztve az idegengyűlöletet. Kiengedték a szellemet a palackból, és nagyon nehéz lesz azt oda visszatuszkolni. Lesz még ezzel gondunk bőven, mert jelenleg értelmes beszédet szinte lehetetlen folytatni az ügyben, hiszen a helyi Fidesz folyamatosan hazudik (pl. arról, hogy én 15 ezer embert akarok Csepelen letelepíteni).

És akkor néhány szám még a végére az anyagiakról, ami mindig nagy érdeklődést szokott kiváltani. A fizetésem ebben az évben is változatlan volt (magyarul a képviselői alapfizetést kapom), aminek az összege 747.878 forint. Ebből idén is igyekeztem jótékonykodni, aminek a teljes összege ebben az évben 447.500 forint volt. Ebben volt élelmiszer-vásárlás, rendezvény támogatása, klubfoglalkozások támogatása, alapítványok támogatása, jótékonysági licit egyaránt.

Ezen kívül igénybe veszek még havonta 10.500 forint utazási költségtérítést (ha lenne autóm, akkor benzinkártyát kapnék, amin a jelenlegi elszámolás szerint majd 3 millió forint lenne, de hát ugye jogosítványom sincs J). Igénybe veszem viszont a lakhatási lehetőség támogatását, így havi 50 ezer forintért bérelnek nekem egy kis lakást a Nyuszi sétányon. (Ugye itt a teljes potenciális 187 ezer forint lenne, de nekem nincs szükségem drágább lakásra. Ezen kívül a lakás rezsijét is elszámolhatnám, de azt is inkább magam fizetem). Ezen kívül kapok egy szolgálati telefont és egy szolgálati laptopot. A 2015-ös év újdonsága, hogy Soroksáron is megnyitottuk a képviselői irodát, így most már Csepelen és Soroksáron is működik az iroda, ahol mind Törő Csilla, mind Ritter Ottó nagy munkát végez az üzemeltetésükben. Irodabérletre nagyjából havi 250 ezer forintot költünk, míg a havi keret 373 ezer forint, így itt is jelentős megtakarítás halmozódott le az elmúlt másfél évben. Ezen kívül közvetlen fizetett munkatársként segítségemre van még egy személyi asszisztens és egy jogász, valamint megbízási szerződésekkel több szakértő is segíti a munkámat. Minderre egyrészt rendelkezésre áll egy havi 748 ezer forintos keret (foglalkoztatási szerződésekre), valamint egy havi 300 ezer forintos működési keret (megbízási szerződésekre). Ezeket nagyjából teljes egészében ki is használtam ebben az évben. Ezen kívül a képviselői munkához kapcsolódó egyéb kiadásokra (irodaszerek, nyomdaköltség) rendelkezésre áll még egy havi 150 ezer forintos ellátási keret, amit szintén nagyjából teljes egészében kihasználtam ebben az évben (itt fontos megjegyezni, hogy még az előző évről hoztam át maradványokat, így voltaképpen az év végén jelentős összeg maradt mindét számlán, de azok nem az idén halmozódtak fel). Bár még nincs meg az év végi zárás, de becslésem szerint mind a működési, mind az ellátási keretből nagyjából bő 1 millió forintos maradványom lesz (nyilvánosságra hozom, amint lesz pontos adat). Ezen kívül még a hivatalos levelezés postaköltségeire van egy évi nagyjából 80 ezer forintos keret éves szinten, amit úgy néz ki le is nullázunk az év végre.

Hát nagyon röviden és tömören így nézett ki a 2015-ös éve. Fáradtan vonultunk el ünnepelni pár nappal ezelőtt, de meggyőződésem, hogy a lehetőségeinkhez képest megfelelő munkát végeztünk. Persze van min javítani, és ezen is leszünk a kollégáimmal 2016-ban.

Kellemes ünnepeket és boldog újévet kívánok mindenkinek!

ui: jelentem két pert is nyertem első fokon, melyek közül az MTVA elleni perre vagyok igazán büszke, hiszen az ítélet szerinte joggal mondtam, hogy híreket hamisítanak, magyaráznak és gyártanak!

Aáry-Tamás Lajosban nem csalódtam.15 év több mint 20 ezer tapasztalata és vizsgálata van az oktatási jogok biztosa hivatalának háta mögött, ami meg is látszott a Parlament kulturális bizottságának keddi ülésén. Az ombudsman tegnapi meghallgatása bővelkedett burkoltan finom, ám annál inkább éles kritikákkal, és persze érzékelni lehetett, hogy a volt oktatásért felelős államtitkárral, Hoffmann Rózsával az előző ciklusban nem volt felhőtlen a viszony. Bár az államtitkár asszony elismerte a hivatal munkáját, azért megjegyezte, hogy az a negatív látlelet, ami az oktatási jogok biztosának 2014. évi jelentésből kirajzolódik és a mai oktatást jellemzi nem olyan vészes, hiszen a panaszok számát tekintve az igen elenyésző, az egy ezreléket sem éri el, ha az oktatásban résztvevők számával hasonlítjuk össze.  A kritika és a viszonyszám azonban finoman fogalmazva sem volt korrekt. Az ombudsman 5 munkatársával évente 1500-1600 panaszt vizsgál ki, többek között a gólyatábori erőszakot. A vizsgálatok ajánlásokat és javaslatokat is tartalmaznak. Nem kis teljesítmény ez egy olyan intézménytől, amely intézmény munkájára a kormány éves szinten csak 20 millió forintot szán, és amely intézmény hungarikumnak számít. Nem csodálkozom azon, hogy egyes kormánypárti képviselők próbálták a hivatal munkáját – finoman szólva – kicsinyíteni. A kép, ami Aáry-Tamás Lajos mai meghallgatásából elénk tárult, nem olyan szép az oktatás területén, mint ahogy azt a kormányzat szeretné láttatni. A negatív látlelet elsősorban és hangsúlyosan az agresszióra, annak is új keretére vonatkozott, arra hogy a pedagógusoknak mennyire nincs eszköze arra, hogy ezt kezelni tudja, illetve arra, hogy a fogyatékkal élő diákok és hallgatók oktatáshoz való joga mennyire érvényesül.

Az ombudsmani jelentés szerint már az óvodában is kezd jelen lenni az agresszió, ami új, és amit nem lehet csak pedagógia módszerekkel megoldani.  A család szerepe itt is elsődleges.  A 2014-ben készült vizsgálatok kimutatták: a kormány által kötelezővé tett óvodáztatás ezt a jelenséget erősítheti, hiszen ez egyes szülők körében nem aratott osztatlan sikert, ami persze lecsapódik otthon, a gyerekek megérzik, hogy olyan dologra vannak kényszerítve, aminek a szülő sem örül. Az egész napos iskola bevezetése is kedvez az agresszió kialakulásának. Reggel 8-tól délután 4 óráig bezárva egy intézményben, ez a helyzet melegágya az agressziónak.  Mennyivel jobb lenne, ha a gyerek elbiciklizne a nagyihoz, ahol finom ebéd mellé még figyelmet és szeretet is kap. Ennek kapcsán Aáry meg is jegyzete, hogy a döntéshozóknak el kéne gondolkodni azon, milyen felnőtteket szeretne látni 18 - 20 év múlva? Mit vár a rendszertől?  Ezekkel a döntéssekkel a kormány semmi mást nem tesz, mint hogy felduzzasztja az államapparátust, jó nagy kiadásba veri magát. A kérdés csak az, hogy a mennyiség és minőség milyen összhangban van egymással?

A jelentés kitért a fogyatékkal élők vagy valamilyen betegségben szenvedő gyerekek jogaira is. Aáry ennek kapcsán elmondta, hogy itt van még bőven tenni való, ám a burkolt bírálat sem maradt el egy semmit mondónak tűnő kis megjegyzéssel, amikor azt mondta, hogy azok a gyerekek, akik valamilyen testi hibával, vagy betegséggel születtek, a „mi kis magyar (!) gyerekeink, és megérdemlik, hogy ők is boldog gyerekek legyenek”

A kollégiumok oktatási, nevelési hiányosságainak kiküszöbölésére is tett javaslatot az ombudsman, még pedig az ott dolgozó pedagógusok ösztönözésére. Ennek egyik módja lehetne, ha a visszaállítanák azt a díjat, amit régebben kollégiumi tanárok kaptak, persze ha kormánynak ez nem megfelelő, akkor találjon ki egy újat. Persze nem maradt el a tankönyvellátás kérdése sem, mint ahogy a pedagógusok kiszolgáltatott helyzete sem, az elmaradt bérekre vonatkozóan.

A látlelet, amit az oktatási jogok biztosa tegnapi meghallgatásán adott egyértelműen negatív. A látlelet a mai társadalmunkat jellemzi. Frusztrált, ideges családi közeg, frusztrált, ideges és fáradt nevelők, pedagógusok, akik frusztrált, szorongó és ideges gyerekeket próbálnak kiegyensúlyozott felnőtté nevelni.  Látlelet arról, hogy a társadalomban mennyire tapintható az a képesség, tudás, amivel a jogainkért kiállhatunk.  522 panasz érkezett szülőktől, 705 tanulóktól, 162 pedagógusoktól, intézményvezetőktől, a többi más civil- és diákszervezetektől.

Én arra kérdeztem rá a meghallgatáson, hogy a szakképzés átalakítása, valamint a tanköteles korhatár lecsökkentése miként értelmezhető az oktatási jogok biztosának szemszögéből? Aáry egyértelműen fogalmazott: a 16 éves tanköteles korhatár miatt számon fognak kérni minket, mert szembemegy az Európa2020 ajánlásaival. Ráadásul elmondta a biztos azt is, hogy a szakképzés átalakításával egyfajta légüres térbe kerültek az intézmények, hiszen az oktatással foglalkozó minisztériumtól egy olyan minisztériumba kerültek át, ahol semmiféle oktatáspolitikai és oktatásszervezési tapasztalatuk nincs. Saját tapasztalataim is azt mutatják, hogy az NGM-ben örülnek annak, hogy valahogy túlélték az első hónapokat. 

És még egy a tegnapi meghallgatás margójára: ahhoz, hogy a rendszer jól működjön meg kéne hallgatni nem csak a pedagógusok, hanem a gyerekek véleményét is, mert, ahogy Aáry mondta, „a gyerekek nem felnőtt-ellenesek”. Egyszerűen csak őszinték, és sokszor sokkal jobban látják a megoldást, ráadásul az ő kontójukra játszunk, mi döntéshozók.

Tisztelt Szerkesztőség!

A Csepeli Hírmondó november 12-ei számában „Gazdasági érdek állhatott a képviselői tiltakozás mögött?” címmel egész oldalas írás jelent meg, mely nem csak Hudák Jánost és feleségét, hanem engem is rossz színben tüntet fel. Valótlanságokkal és csúsztatásokkal azt a hamis látszatot keltették, mintha a képviselő úr és felesége tisztességtelenül jutottak volna bevételhez és csupán ennek féltése állt volna az óvodaegyesítéssel kapcsolatos, egyébként kifejezetten szakmai indokokra épülő tiltakozásunk hátterében.

Ezek mellett a cikk utolsó bekezdésében kérdéseket fogalmaz meg irányomban az egyébként ismeretlen szerző (hiszen csak csepel.hu aláírással jelent meg a cikk). Egyben azt is kifejti a szerző, hogy még nem ismeri a válaszokat. Kérdéseire a következőket tudom válaszolni:

Sajnálatos módon a cikket író ismeretlen újságíró engem nem keresett meg kérdéseivel, így logikusan esélyem sem volt arra, hogy a kérdéseire válaszoljak. Ha megkeresett volna a „csepel.hu” aláírással jegyzett szerző, akkor tájékoztathattam volna arról, hogy Hudák János feleségével, Farkas Sárával kötött szerződések ügyében érdeklődjön a Polgármesteri Hivatalban, hiszen a Farkas Sárával kötött szerződéseket a Polgármesteri Hivatal munkatársai készítették elő a GSZI-ben. Emlékeim szerinte anno még maga Borbély Lénárd aláírása is szerepelt egy ilyen szerződésen, tehát annak részleteiről inkább a Polgármesteri Hivatalban, illetve Borbély Lénárd titkárságán tudnak nyilatkozni. Amennyiben a szerző azt tapasztalja, hogy az említett szerződések nincsenek az irattárban, vagy az ott dolgozó kollégák nem emlékeznek a részletekre, akkor szívesen felajánlom aktív közreműködésemet, hogy rendet tegyük a Polgármesteri Hivatalban. Egyben tájékoztatni tudom a csepeli ügyekben láthatóan járatlan szerzőt, hogy Farkas Sára a szülők, a gyerekek és az óvodai pedagógusok elismerése mellett végezte a munkáját az elmúlt években. Ennek oka, hogy magasan képzett, az adott tevékenységhez megfelelő végzettséggel és gyakorlattal rendelkező szakember irányításával sajátíthatták el a gyerekek a néptánc alapjait. Sajnos azt kell tapasztalnom, hogy jelenleg mindezen feltételek nem teljesülnek. A gyerekekkel jelenleg megfelelő végzettséggel és gyakorlattal nem rendelkező emberek foglalkoznak, mert egy ócska politikai bosszúhadjárat keretében a csepeli Fidesz Farkas Sárán kíván bosszút állni. Megértem, hogy Németh Szilárd mai napig nem tudta megemészteni, hogy 2014. áprilisában a csepeliek nem őt választották meg Csepelen országgyűlései képviselőnek, de egyrészt ezt lassan illene elfogadni, másrészt pedig úriember a politikai természetű vitákat nem a politikai vetélytárs családtagjainak a besározásával rendezi.

Felhívom a Csepeli Hírmondó felelős szerkesztőjét, hogy a médiatörvény kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó követelményeit szem előtt tartva változatlan formában jelentesse meg iménti válaszomat, melyet a „csepel.hu” nevű szerző „Gazdasági érdek állhatott a képviselői tiltakozás mögött?” c. cikkében irányomban megfogalmazott kérdéseire válaszoltam.

Üdvözlettel,

Budapest, 2015. november 18.                                                dr. Szabó Szabolcs (sk)

                                                                                          Csepel országgyűlési képviselője

Vasárnap az Origón jelent meg, hogy kötelezővé tennék a focioktatást a közoktatásban. Nem akartam gyorsan ítélkezni, ezért tegnap rászántam az időt, és alaposan átnéztem az EMMI rendelet készülő módosítását, valamint az ahhoz kapcsolódó hatásvizsgálati lapot. A helyzet az, hogy nem lenne általános és kötelező tantárgy a foci. A rendeletet úgy módosítanák, hogy annak a 7. melléklete módosulna (a melléklet címe: A miniszter által egyes iskolatípusra, pedagógiai szakaszra, tantárgyra, vagy egyes sajátos köznevelési feladat teljesítéséhez készített kerettantervek), melyhez 7.31-es fejezetként tennék hozzá, hogy a mindennapos testnevelés keretében heti két órában jelenne meg a foci oktatása.  Azonban ha megnézi az ember a rendelethez tartozó melléklet struktúráját, akkor abból az látszik, hogy nem elszigetelt és szórványos lehetőségről lenne szó. Korántsem csak a fociakadémiák mellett iskolák tornaóráin jelenne meg a foci, hiszen a hatásvizsgálati lap is azt írja, hogy 400.000 gyereket, és 8.000 pedagógust érintene a rendelet módosítása. Vagyis nagyjából minden harmadik gyerek focit tanulna heti két órában az országban. Tehát nem kötelezőként írnák elő, de láthatóan igen széles körben számolnak a foci megjelenésével a tornaórákon. Önmagában ezzel még nem is lenne probléma, de felmerül néhány égető szakmai kérdés:

1, Amíg a mindennapos testnevelés infrastruktúrája nem áll rendelkezésre, addig célszerűbb lenne tornatermeket építeni. Ha majd mindenhol lesz elég terem, akkor gondolkozhatunk ilyen széles körben egy sportág bevezetéséről a közoktatásba

2, A tornatanárok nem szakedzők. Szerintem nagyobb kárt okoznak, ha felkészületlenül akarják megtanítani a játék alapjait, mintha rábíznák a megfelelő edzőkkel rendelkező klubokra az utánpótlás képzést. Ha meg mindenáron be akarják vezetni, akkor tömegesen tanfolyamokat kellene indítani, mert ezt a .8000 pedagógust szakedzővé kellene fejleszteni.

3, Értem én, hogy Orbán világában a foci a minden, de nem lenne jobb inkább azon morfondírozni az EMMI-ben, hogy miként lehetne olyan közoktatási rendszert kialakítani, ami jobb minőségű oktatást eredményezne? Nem azzal kellene foglalkozni, hogy miként küzdhetné le a családból hozott hátrányokat egy gyerek? Jelenleg ugyanis a közoktatási rendszer pont ezt nem teszi lehetővé, és ezért zárulnak le a társadalmi mobilitás előtt a kapuk. Vagyis a szegény, hátrányos helyzetű gyerekeknek esélyük sincs olyan tudást szerezni, mely révén a szüleinél magasabb végzettsége, biztosabb jövője lehetne. A mai közoktatási rendszer egy kasztrendszerbe csontosítja be a társadalmat. Na ez a szégyen, és nem az, hogy nem tudnak egy egyeneset rúgni a labdába.

Az Együttben kezdettől fogva azon dolgozunk, hogy miként lehetne egy működő és hatékony közoktatási rendszert kialakítani. Ezért születnek szakmai anyagok már a Haza és Haladás Alapítvány keretében a 2014-es választások előtt (Fehér könyv az oktatásról), ezért indítottunk országos akciót a Váradi Alapítvánnyal a gimnáziumok védelmében, és ezért dolgozom én magam is az oktatást is felügyelő Kulturális bizottságban.Folyamatosan egyeztetünk szakértőkkel, folyamatosan elemezzük a készülő kutatások eredményeit, folyamatosan tarjuk a kapcsolat a különböző szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel. Nekünk van érdemi mondanivalónk, és ezt az Együtt következő, november 26-án sorra kerülő konferenciáján is el fogjuk mondani.

Ma volt a Kulturális bizottságban Baán László tájékoztatója az új múzeumi negyed legfrissebb változatáról. Annyira friss ez a verzió, hogy most hozták csak nyilvánosságra az kormány legújabb döntését ezzel kapcsolatban, ami megint új elemeket tartalmaz, illetve több korábbi elemet vet el. A fene tudja már követni, hogy mi is fog pontosan épülni. Egy biztos: kb. 200 milliárd forintért (ez majd' 20 Nagyerdei Stadion ára) teljesen átépítik, pontosabban beépítik a Városligetet. A teljes projektlistát még csak most nézegetjük, de egy biztos: a Magyar Fotográfia Múzeum és a Magyar Építészeti Múzeum lekerült a listáról, a Néprajzi Múzeum eltolódik a Felvonulási téren a Műcsarnok felé, míg az Ajtósi Dürer sor felől egy új színházépület lesz majd. És persze a bizottság kormánypárti tagjai megakadályozták, hogy országgyűlési képviselők kérdezhessenek, ami finoman fogalmazva is szokatlan, és udvariatlan megoldás. Ez a fideszes nyilvánosság és átláthatóság. Na de nézzük sorban az eseményeket.

A tájékoztató elején Baán László röviden felvázolta a projekt eddigi állását. Szerinte egy kormányzati nagyberuházás esetében példátlan módon egy négyéves előkészítés után jutottak el a kivitelezés megkezdéséhez. Szerinte minden a széles nyilvánosság előtt zajlott és zajlik. Szerinte nem a Liget beépítéséről, hanem a felújításáról szól maga a projekt.  Elővezetett egy zavaros elképzelést arról, hogy szerinte nincs még olyan városi szövet Európában, amely sűrű beépítés mellett tartalmaz kulturális intézményeket (máskor meg azt emlegette, hogy egyébként is csak a peremére építenek). Ráadásul később kérdésemre elővezette, hogy az irodákban üldögélő „okos” urbanisztikai szakemberek véleménye itt nem is fontos, merthogy itt valamiféle történelmi előzmények okán joguk és lehetőségük van beépíteni a teret, mert bő egy évszázada intézmények vannak a ligetben (múzeumok, állatkert, jégpálya stb.), illetve a körül. Csak ugye az a helyzet, hogy a városrendezés és a városfejlesztés egy szakma, aminek megvannak a maga szabályai, amit az urbanisták, városépítészettel foglalkozó szakértők értenek és képviselnek. Lehet úgy csinálni, hogy a Magyar Urbanisztikai Társaság véleménye smafu, meg le lehet szólni pl. Zoboki Gábort és Erick van Egeraat véleményét, csak nem sok értelme van. Annak meg pláne nincs teteje, ha az ott élők véleményét nem veszik figyelembe. Kiderült ugyanis, hogy a helyi tiltakozó civilek véleményét nem vették figyelembe. Ők ugyanis nem a Liget beépítését, hanem a Liget fejlesztését szeretnék elérni (járdák építését, közvilágítás fejlesztését, futókör építését, toalettek építését stb.).

Baán László megint amellett érvelt, hogy itt a zöldterület aránya még nőni is fog. A probléma csak az, hogy itt inkább egy trükkről van szó. Egyrészt az épületekkel beépített terület nőni fog, ez tény. Egyes most lebetonozott felületek füvesítésével tudják csak ezt elérni, hiszen néhány épület zöldterület beépítésével fog járni. Például az Olof Palme sétány szűkítésével. Arról nem is beszélve, hogy a most részben parkolóként funkcionáló burkolt felületek kiváltására nincs valós elképzelés. Senki nem tudja, hogy a most ott parkoló személygépjárművek, a turistákat oda szállító buszok (melyekből egyre több lesz a projekt támogatói szerint) hol fognak parkolni a jövőben. Ezt nem ártott volna előre átgondolni.Arról nem is beszélve, hogy az egész terv bűzlik a ferdítésektől. Még a látványtervek is úgy készültek el, hogy 40 méter magas épületek alig nyúlnak túl a 20 méteres lombkoronaszinten, ami nyilvánvaló vizuális csalás.

A felvezető előadás után többen is hozzászóltunk a tagok részéről. Azt senki nem vitatta, hogy a Liget fejlesztésére (nem beépítésére) szükség van. Egyetértettünk szerintem abban is, hogy a kulturális projektek fontosak, és egy ilyen hosszú távú múzeumfejlesztési projektre szükség van. Egyetértünk szerintem abban is, hogy mivel ez egy hosszú távú projekt, ezért azt biztosan nem a mostani kormánypártok fejezik majd be, ezért célszerű lenne egyetértésre jutni. Hiller István mondta azt, hogy olyan projektet kellene elindítani, amelyre a végén mindenki büszke tud lenni, pártállástól függetlenül. Ennek azonban most nincsenek meg a feltételei. A projekt kapcsán kezdettől fogva szakmai és társadalmi ellenállás van ebben a formában, de ez nem érdekli a kormányt. Azt is át kellene beszélni, hogy a vár és a Városliget átépítése és funkcióváltása miként kapcsolódik egymáshoz. 

Én a következőket kérdeztem meg:

1, Mi okozta a társadalmi egyeztetés hiányosságait, hiszen láthatóan egyes civil szervezetek nem kaptak lehetőséget az egyeztetés során mondanivalójuk kifejtésére, még akkor is, ha azt 20 ezer aláírással támogatták meg

2, Sikerült-e a szakmával (Magyar Urbanisztikai Társaság) átbeszélni azokat a szakmai ellenérveket, melyek alapján a szakma elhibázottnak tartja a projektet.

3, Mi a pontos projektlista? Végül mi épül a Ligetben?

4, Hogyan fogják megoldani a parkolást és a tömegközlekedést a térségben, mert láthatóan az alkalmatlan lesz a várt nagyszámú turista kiszolgálására?

Baán László válaszai előtt még Tóth Csaba (MSZP) és Schmuck Erzsébet (LMP) próbált kérdezni. Mivel ők nem tagjai a bizottságnak, ezért ilyenkor a bizottságnak szavazni kell arról, hogy ezt megadja-e. Pósán László (Fidesz) javaslatára – miszerint kevés a rendelkezésre álló idő – nem adtak szót nekik. Ami felháborító dolog, hiszen megválasztott képviselőknek, pláne egy érintett egyéniben bejutott képviselőnek illik szót adni. Eddig nem volt szokás a szájkosár alkalmazása. Egyedül Várnai László, a helyi civileket képviselő zuglói önkormányzati képviselő kapott szót. Ezen kicsit meg is sértődött Baán, mert nem nagyon akarta átvenni a 20 ezer tiltakozó aláírást, majd később azt állította, hogy ez a 20 ezer aláírás az ő álláspontját támasztja alá. Várnai amellett érvelt, hogy földhözragadt fejlesztésre lenne szükség, nem beépítésre. Felhívta a figyelmet a torz látványtervekre, a városfejlesztési elképzelésekkel szembemenő fejlesztési koncepcióra, a társadalmi egyeztetés hiányára.

Ezek után jött a kb. 20 perces viszontválasz. Baán továbbra is mellébeszélt, a konkrét kérdésekre nem nagyon adott választ. Továbbra is azt bizonygatta, hogy itt nem a szakértők ellenkezésével kell foglalkozni, akik csak egy szobában üldögélnek. A Városliget szerinte mindig is fel volt töltve intézményekkel, így ők most csak ezt a történelmi vonalat viszik tovább. Egyébként is mindig mindenhol tiltakoznak a nagyberuházások ellen, aztán megszokják. Ráadásul szerinte a turisták növekvő számából 15 év alatt visszatérül a beruházás költsége (amit szintén vitatnak a szakértők). Egyvalami biztos, Baán nem turisztikai szakértő, mert elég felületes és zavaros volt amit ezzel kapcsolatban előadott. Végül pedig határozottan megvédte az 56’-os emlékművet (a vizuális műveltség területén hiányossággal rendelkezők miatt még el is magyarázta az emlékmű koncepcióját), valamint az egyházi támogatás hiánya miatt elvetette a Regnum Marianum újjáépítését.

És itt vége is lett az ülésnek. Szóval érdekes volt az egész. Én magam nem vagyok a múzeumépítés ellen, hiszen kulturális fejlesztések nélkül soha nem jutunk előrébb. Még azt sem vetem el, hogy bizonyos fejlesztésekre most van szükség, amikor nincs igazán pénzünk erre. A gond ott van, hogy rossz a kiválasztott helyszín, és nem igazán sikerült szakmai és társadalmi támogatottságot a projekt mögé állítani. Persze pl. a néprajzos szakma támogatja az új Néprajzi Múzeum felépítését. Bolond lenne nem támogatni, hiszen ez lenne az első kifejezetten erre a célra tervezett épület. A gond ott van, hogy a városfejlesztéssel foglalkozó szakértők, valamint a helyi civilek a kiválasztott helyszínt vitatják. Szerintem joggal. Szóval valódi és érdemi egyeztetéseket kellene végre indítani, nem pedig mellébeszélni. Egyszerűen kompromisszumra kellene törekedni.

Én nem kérdőjelezem meg Baán elkötelezettségét egy ilyen kulturális projekt mellett. (Intézményvezetői képességeit meg pláne nem). Az alapvető célokban is igazat tudok adni neki. A jelenlegi formájában azonban ez így nem stimmel.

Tegnap volt a Nagy Imre Társaság csepeli megemlékezése. A szervezők engem is megkértek, hogy mondjak egy rövid beszédet. Végül úgy döntöttem, hogy ezen a jeles napon Göncz Árpád egyik beszédéből idézek pár mondatot a megjelenteknek. Ezzel egyrészt megemlékeztem egy olyan emberről, aki tevékeny részese volt az ötvenhatos eseményeknek, melyért életfogytiglanra ítélték. Másrészt megemlékeztem minden ötvenhatos hősről. Harmadrészt pedig Göncz Árpád szavaival ugyan, de egyértelműen elmondhattam, hogy szerintem mit a feladatunk.

Az általam idézett beszédrészlet két szempontból is érdekes. Meglepő a mondanivalója mai napig aktuális. Sőt! Ma talán még aktuálisabb, mint majd" negyed százada volt. Meglepő lehet azért is, mert ez a beszéd voltaképpen nem hangzott el, hiszen jobboldali provokátorok belefojtották a szót a köztársasági elnökbe. Ez utóbbi pedig a rendszerváltozás utáni politikai közélet leggyomorforgatóbb epizódjaként vonult be a történelembe.

Íme a részlet: 

"Ötvenhatot, bár a magyar nép egészének forradalma volt, ismerjük be, mégiscsak a fiatalok vívták. S mert forradalom volt, a jövőre irányult. A vágyainkat vetítette ki. Ez az út, amire most léptünk, 1989-ben — tudatosan vállalva ötvenhat emlékét és szellemét — szintén a jövőbe, s szintén régi, ötvenhatnál sokkal régebbi vágyaink irányába vezet: a korszerű, minden polgárnak esélyegyenlőséget, anyagi jólétet, személyisége kiteljesítését ígérő, egy szóval, demokratikus Magyarország felé. A fiatalok Magyarországa, a korszerű, XXI. századi Magyarország felé. Útközben a vágyainkból sok mindent föl kell majd adnunk — ha nem is örökre. Ha szabad azt mondanom, s ha a jelző nem mond ellent a szó értelmének: tartós forradalom áll előttünk, amit, ugyanúgy, mint '56-ban, a fiatalok tudnak csak véghezvinni. A mai fiatalok. S ez, mint minden forradalom, áldozatot kíván, de tisztító vihar is lesz: próbára tesz, szakadatlan kemény vitákra sarkall, de egyben — a céljait illetően — egységet követel. Mert sok mindent megengedhetünk magunknak, csak egyvalamit nem, hogy ne érjünk végére ennek a magunk választotta útnak, hogy történelmileg ismét lemaradjunk.

1956-ban beírtuk a magyar nevet a világ történelmébe, s ki tudja, mekkorát, de száz évnyinél nagyobbat léptünk előre, az biztos.

Most kicsinyek a lépteink, s ráadásul sokakkal, Európa többségével kell egyszerre lépnünk, de hiszem, hogy a végén megint csak beírjuk a nevünket a történelembe: ezúttal nem a vérünkkel, hanem a verejtékünkkel — az eredményeinkkel. Ötvenhat emlékéből merítsünk erőt az útra. Erőt, elszánt türelmet, akaratot. Mert helyettünk más nem meríthet, a mi utunkat magunknak kell végigjárnunk, s a végső sikernek ez a záloga. Hogy igenis végigjárjuk."

(Göncz Árpád, 1992. október 23.)

A fideszes többség a napokban módosította a levéltárakról szóló törvényt (egészen pontosan „A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról van szó). A módosítás lényege, hogy a kárpótlási és kárrendezési iratokat a Magyar Nemzeti Levéltár helyett a Szakály Sándor vezette Veritas Történetkutató Intézet illetékességébe kerül. A törvényjavaslat vitája során már látszódott, hogy mi a valódi célja a kormánypárti többségnek: egy új szaklevéltárat akarnak létrehozni. A vita során azonban ezt végig tagadták. Mind Hoppál Péter (államtitkár) a plenáris ülésen, mind Závogyán Magdolna (helyettes államtitkár) a Kulturális bizottság ülésén állította, hogy itt csak „irattározásról” van szó. Mikor többször is rávilágítottam, hogy a törvénymódosító szövege kifejezetten szaklevéltár létrehozásáról szól, akkor azt téves értelmezésnek nyilvánították. Mikor rákérdeztem mindennek a költségvetési vonzataira (hiszen egy szaklevéltárnak székház kell, ott raktárak és kutatószobák kialakítása szükséges, szakszemélyzetet kell felvenni stb.), akkor azt mondták: szó nincs erről, az iratok maradnak az eddigi helyükön. Se új épület, se új személyzet nem kell, rémeket látok. Az állították, hogy minden pont úgy történik majd, ahogy eddig volt, és ennek nincs költségvetési vonzata. (Most arról nem is beszélve, hogy ugyanerre hivatkozva a törvénymódosítás benyújtása előtt nem egyeztettek egy érintett érdekvédelmi szervezettel sem. Se a Magyar Levéltárosok Egyesületével, se a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezetével nem egyeztettek, mert ugye szerintük itt szó nincs új levéltár létrehozásáról, ez csak egy irattározási kérdés. Mondjuk Semjén azt írta az előterjesztői levélben, hogy egyeztettek az érintett szakmai szervezetekkel, de a vita során Závogyán helyettes államtitkár helyre tette a dolgot: nem egyeztettek senkivel.)

Szóval ilyen előzmények után szavazta meg az Országgyűlés a módosítót, majd jött a nagy meglepetés: a törvény kihirdetésével egy időben megjelent a Magyar Közlönyben két kormányhatározat, amik mindenben igazolták a felvetéseinket: mégis új szaklevéltár jön létre, mégis kell nekik székház, és persze mégiscsak szükségük van központi költségvetési forrásra. Magyarul alig pár napon belül kiderült, hogy végighazudozták a vitát, simán átverték a Kulturális bizottság tagjait és minden magyar országgyűlési képviselőt!

De nézzük a részleteket:

1, ELSŐ HAZUGSÁG LELEPLEZŐDÉSE. Először is az egyik módosított kormányhatározatban (298/2015. (X. 14.) Korm. rendelete a VERITAS Történetkutató Intézet létrehozásáról szóló 373/2013. (X. 25.) Korm. rendelet módosításáról) egyértelműen az szerepel, hogy szaklevéltár jön létre:  

(3) Az  Intézet a  (2)  bekezdés szerinti iratanyag maradandó értékű iratainak kezelésére a  köziratokról, a  közlevéltárakról és a  magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben meghatározott állami szaklevéltárat működtet

2, MÁSODIK HAZUGSÁG LELEPLEZŐDÉSE. Másodszor kiderült, hogy mégiscsak kell ennek az új levéltárnak épület is. A (1745/2015) kormányhatározatban ez szerepel:

A Kormány felhívja a  Miniszterelnökséget vezető minisztert és a  nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – a  VERITAS Történetkutató Intézet és a  Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján  – gondoskodjanak a VERITAS Történetkutató Intézet részére – irattára és levéltára elhelyezésére is alkalmas – székhely-ingatlan kiválasztásáról

Pedig a vitában többször kérdeztem, hogy milyen költségvetési vonzata lesz ennek, hiszen ha új szaklevéltár jön létre, akkor oda munkatársak kellene, épület kell, stb. Akkor letagadták, mondván minden marad a helyén, ergo nem kell új épület, meg új munkatársak sem, meg egyébként sem jön létre új levéltár. Szóval megint maguk állították ki a bizonyítványt, hogy hazudtak.

3. HARMADIK HAZUGSÁG: Harmadszor kiderült, hogy mégiscsak kellenek ennek az új szaklevéltárnak eszközök is. Ezért döntött a kormány a következőről:

A VERITAS Történetkutató Intézet szaklevéltári és irattári feladatainak ellátásával összefüggő működési feltételek biztosításához szükséges beszerzések lefolytatása során a  Kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinek eszközbeszerzéseiről szóló 1982/2013. (XII. 29.) Korm. határozat rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

Ugye ebben az ominózus kormányhatározatban a Kormány az irányítása, vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervnél beszerzési tilalmat rendel el a beruházások keretében - kivéve kis értékű tárgyi eszköz - történő informatikai eszközök beszerzése, létesítése (rovatszáma K63), valamint az egyéb tárgyi eszközök beszerzése létesítésén belül (rovatszáma K64) a bútorok, személygépjárművek, és telefon beszerzése vonatkozásában.

Összességébe megállapítható, hogy orbitális nagy hazudozást folytattak a kormány tagjai az Országgyűlésben és a Kulturális Bizottság előtt. Úgy látszik nem elég a költségvetés által biztosított több mint 250 millió forint az idegenrendészeti ügyek emlegetésével elhíresült történész által vezetett Fideszes kutatóintézetnek. Úgy látszik, már a levéltárak sincsenek biztonságban a NER hű kiszolgálói előtt. A kérdéseink már csak a következők:

1, MI A FENÉT AKARNAK CSINÁLNI A KÁRPÓTLÁSI ÉS KÁRRENDEZÉSI IRATOKKAL EBBEN AZ ÚJ LEVÉLTÁRBAN? MIÉRT KELL KISAJÁTÍTANI 14 EZER FOLYÓIRATMÉTERNYI IRATOT? MIÉRT NEM KERÜLHETNEK AZ EGYÉBKÉNT A LEVÉLTÁRI FELADATOKHOZ ÉRTŐ MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁRNÁL EZEK AZ IRATOK?

2, MENNYIBE KERÜL AZ ADÓFIZETŐKNEK EZ AZ ÚJ LEVÉLTÁRI ÉPÜLET ÉS ANNAK ÜZEMELTETÉSE?

3, HOL FOG AZ ÚJ SZAKLEVÉLTÁR KIALAKÍTÁSÁNAK KÖLTSÉGE SZEREPELNI A KÖLTSÉGVETÉSBEN?

4, MIÉRT KELLETT VÉGIG HAZUDOZNI A VITA SORÁN?

A budapesti közlekedés minősége – finoman szólva – hagy némi kívánnivalót maga után.  Az egyik legnagyobb probléma a személygépjármű forgalom ellehetetlenülése, a mindenapos forgalmi dugók kialakulása. Az elmúlt évtizedekben az eddigi városvezetés közül egyiknek sem sikerült a város szerkezetét a megváltozott forgalmi igényekhez alakítani, és nem tudott olyan forgalomszabályozási eszközt bevezetni, melynek köszönhetően  javult volna a helyzet.

A Tarlós István vezette Fideszes fővárosi vezetés sem jobb elődeinél, hiszen olyan megoldást javasol, ami sima adóbehajtásként értelmezhető. Minden Budapesten közlekedő személygépjármű tulajdonosán be akar vasalni 5000 forintot. Ennek azonban semmi értelme, hiszen ez ebben a formában nem fogalomszabályozási eszköz, hanem egyszerű sarc. Már megint a lakosokon akarják leverni a tehetetlenségüket. 

A fővárosban megválasztott politikusok feladata, hogy a fővárosiak érdekében cselekednek, az esküjüket is erre tették. Mindezek alapján joggal várjuk el, hogy a 17. OEVK (Csepel és Soroksár) választott vezetői is így tegyenek. A Fővárosi Közgyűlésben sorra kerülő dugódíjvita azon ritka alkalom lesz, amikor a csepeli és soroksári fővárosi képviselők tanúbizonyságot tehetnek arról, hogy esküjüknek, valamint a csepeliek és soroksáriak érdekeinek megfelelve képesek félretenni a pártpolitikát, és  összefognak. Azt már tudjuk, hogy a Fővárosi közgyűlésben sem Geiger Ferenc (független), sem Székely Sándor (Szolidaritás) nem támogatja a tervezetet. Csepel és Soroksár országgyűlési képviselőjeként remélem, hogy a másik két fővárosi képviselő, Borbély Lénárd (Csepel polgármestere, Fidesz), valamint Orbán Gyöngyi (Soroksár alpolgármestere, Fidesz) is hasonlóképp cselekszik, és elutasítja a fideszes főpolgármester által javasolt sarcot. Csepel és Soroksár lakossága ugyanis nem akar 5000 forintot fizetni személygépjárművenként azért, hogy a Csepel és Soroksár útjait használhassa.

Borbély Lénárd és Orbán Gyöngyi fideszes politikusok esküt tettek arra, hogy mindig a kerületükben élők érdekében végzik munkájukat. Ezért a csepeli és soroksári polgárok nevében arra kérem polgármester urat és alpolgármester asszonyt, hogy ne támogassa Tarlós István elképzelését. Ezzel betartják azt az ígéretüket, hogy képesek az összefogásra, ha a kerületük és az ott élők érdekeiről van szó.

Budapest, 2015. szeptember 29.

dr. Szabó Szabolcs

Csepel és Soroksár országgyűlési képviselője

Az utóbbi napokban több érdekes változást eszközölt Orbán Viktor a kormányában. Most nem is a sokat elemzett Hende – Simicskó cseréről értekeznék, ráadásul ennek a váltásnak nagyjából semmi jelentőség nincs. Talán nem kell hosszasan magyarázni, hogy a Magyar Honvédség jelenlegi állapotában teljesen mindegy, hogy ki vezeti a minisztériumot. Az már kicsit érdekesebb kérés, hogy a hetek óta lemondott Zombor Gábor helyére miért nem találtak még utódot. Korábban is tapasztalhattuk már, hogy az egészségügy forró krumpli, vagyis csak megszállottak és őrültek vállalják a terület irányítását. Zombor nagy előnye volt, hogy nyugodtan és kompromisszumkeresően próbálta irányítani az egészségügyet, de sajnos bármit ígért, azt nem tudta teljesíteni, mert Orbán pénzt nem adott neki. Szóval logikusan bukott egy jó nagyot. Van ugye orvos, volt korház igazgató a Fidesz frakcióban, de ők annyira nem szeretnék megégetni magukat. Tényleg jó kérdés, hogy ki fogja ezt a romhalmazt és így a biztos bukást a nevére venni.

Sokkal izgalmasabb azonban, hogy a napokban új minisztérium létrejöttét jelentették be, valamint számos államtitkár lecserélését is közölték a nyilvánossággal. Kezdjük először is Rogán új minisztériumával. Lázár láthatóan keményen ellenállt Orbán azon akaratának, hogy a Miniszterelnökségen belül (vagyis papíron Lázár beosztottjaként) kapja meg a miniszterelnöki kabinet vezetését Rogán. Ez azért lett volna furcsa, mert így Lázár – aki voltaképpen a kormányzás operatív részét intézi, vagyis gyakorlatilag ő a kormányfő – csak a beosztottján keresztül juthatott volna el Orbánhoz. Ami elég érdekes függelmi viszony lett volna. Másrészt egy miniszternek mindig tartania kell a hátát a beosztottai irányába, márpedig Rogán ügyei egyre nehezebben védhetők (lásd Pasa parki lakások, V. kerületi ingatlanügyek stb.). Szóval Lázár nyíltan megzsarolta Orbánt, és kiütéssel nyert. Lázár simán érvényesítette az akaratát, így Rogán önálló inkább önálló minisztériumot kapott. Nagyon vicces a minisztérium feladatának a meghatározása: általános politikai koordinációt fog végezni. Szerintem nincs élő ember, aki meg tudná mondani, hogy ez miben különbözik a Miniszterelnökség feladatkörétől?  Hasonlóképp fura a minisztérium elnevezése is (Miniszterelnöki Kabinet), amin belül lesz a Miniszterelnöki Kabinetiroda (sic!), de ezt inkább hagyjuk is. Ráadásul Rogánnak lesz három államtitkára is: parlamenti államtitkár lesz várhatóan Dömötör Csaba, lesz egy kormányzati kommunikációért felelős államtitkár (meglepő lenne, ha ezt vállalná Giró-Szász András, mert köztudottan utálja Rogánt), valamint lesz egy közigazgatási államtitkár is. Maga a minisztérium a Parlamentben és a környéken található épületek irodáiban fog működni. Nem lesz tehát nagy minisztérium, de a világ legnagyobb kormányát mégiscsak sikerült megdobni még egy minisztériummal, és még három államtitkárral. A minisztérium teljes létszáma pedig becsülhetően 40-60 fő között lesz. Magyarul az egésznek semmi értelme, sima pénzpazarlás az egész. Csak azért kellett mindezt kialakítani, mert Rogánnak valahogy helyet kellett keresni. Mindez csak az idén százmilliós nagyságrendű összegbe fog majd kerülni, ráadásul a konkrét költségvetési támogatást majd a kormány határozza meg saját hatáskörben (legalábbis Lázár költségvetési módosítója ezt indítványozza).

És ha már átalakítása, akkor több helyen is belecsaptak a lecsóba. Mondjuk L. Simon László miniszterhelyettesi posztból történő eltávolítása (Miniszterelnökség) nem nagy érvágás. Kétségtelenül tehetséges költő L. Simon, de politikai hatalmát érdekes módon használta (erről a Magyar Írószövetség kilépett tagjai tudnának mesélni), és mellette ráadásul még arrogáns és prosztó stílust honosított meg a házban, ami nem igazán aratott osztatlan sikert. Persze a kaput inkább a barackmagos sztori, illetve a saját vállalkozásának a letagadása jelentette. Lázár láthatóan igyekszik kerülni, hogy gázos emberekért felelősséget vállaljon. L. Simon ilyen lett. L. Simon így visszahúzódik a kulturális ügyek intézésének területére, a kulturális élet szereplőinek nagy bánatára. A miniszterhelyettes utódja Csepreghy Nándor lesz, akit a vájt fülűek még a fejlesztéspolitikai szóvivősége időszakából ismerhetnek. Már akkor is feltűnt, hogy voltaképpen gátlás nélkül képes mellébeszélni és ferdíteni. Az a fajta „szűk nadrágot és zakó hordó újhullámos ficsúr”, aki ellen még az Orbán hívő Bencsik András, a Békemenetek egyik szervezője is kikelt magából. Csepreghy nem buta gyerek, de gátlástalan. Lesz még vele gondunk bőven.

A távozók között emlegetik még Czomba Sándort (NGM, szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár). Czomba azon kevés Fideszes államtitkárok közé tartozik, aki még csinált is valamit. Hozzá tartozott a közmunkarendszer is részben, és kezdettől fogva benne volt a keze azokban a mintaprogramokban, melyek a közmunka használhatóvá tételét irányozták. Egyelőre nem sok sikert könyvelhetett el, de a hozzánk eljutott hírek szerint jövőre kifejezetten olyan irányba terelte volna a közmunkát, amit a szakértők és mi is folyamatosan követeltünk. Szóval Czomba leváltása akár még rossza szájízzel is értékelhető. Persze itt is voltak hibák bőven.

Váratlanul ért mindenki Répássy Róbert (Igazságügyi Minisztérium, parlamenti államtitkár), leváltásának a híre, hiszen ő régi harcos, aki stílusában is illeszkedik a mostani garnitúrához. Ettől függetlenül sem botránya, sem kínos ballépése nem volt. Ezért még olyan normálisnak nézet ki a többi gátlástalan harácsoló között. Pletykálnak arról, hogy némileg ellenkezett az illegális határátlépés kriminalizálása miatt (mégiscsak képzett jogászról van szó). Egy biztos, sok vizet nem zavart az elmúlt években, és várhatóan a jövőben sem fog.

Glattfelder Béla (NGM, gazdaságszabályozásért felelős államtitkár) felmentésének a híre szintén meglepetés, hiszen megint csak egy régi Fideszesről van szó. Egyébként igazán híres csak akkor lett, amikor 10 évnyi uniós parlamenti képviselősége után hazajött. Kiderült ugyanis, hogy a 10 év alatt majd’ 220 millió forintot sikerült neki megtakarítani, amit majdnem több mint a teljes fizetése ugyan ezen időszak alatt, és még 140 ha földet is sikerült megszereznie. Szóval biztos jól ért a pénzhez, ezért is nevezhették ki az NGM-ben államtitkárnak. Aztán valamiért mégsem vált be.

Bár nem teljesen friss hír, de távozott Orbán Gábor is (NGM, adó és pénzügyekért felelős államtitkár), aki szakmai hátterét tekintve üdítő kivétel volt a kormánytagok között. Mondjuk sok sikert nem ért el, meg egyébként sem tudom szakmai munkájuk alapján megítélni azokat, akik egy autokratikus rendszerben akarnak szakmai munkát végezni. A későbbi kemény kérdéseket mindenesetre talán elkerülte a távozásával.

És aki szóba sem került, pedig azonnal ki kellene rúgni őket totális alkalmatlanság miatt:

-        Fazekas Sándor: ha más nem, akkor a Kiss Szilárd ügy miatt

-        Semjén Zsolt: egyszerűen szégyen, hogy ilyen ember miniszter lehet

-    Pintér Sándor: ha más nem azért, mert nem lett rend két héten belül; ezen felül a menekültügyet is sikerült elbliccelnie

-     Seszták Miklós: ha más nem az Orbánnal közösen énekelt ízléstelen nóta miatt; ezen felül olyan cégeknek volt felügyelőbizottsági tagja és jogi képviselője, melyek jelentős támogatásokhoz jutottak

-        Szíjjártó Péter: ha más nem, akkor a Quaestor botrány,  valamint a diplomáciai szokások felrúgása miatt

-        Tállai András: azt hiszen nem is kell magyarázni, egyszerűen nem üti meg azt a mércét, amit

-        az ember elvár egy államtitkártól

-        Czunyiné Bertalan Judit: a közoktatáshoz sajnálatos módon nem ért

-        Németh Lászlóné: azt sem értettem, hogyan lehetett miniszter, így most azt sem értem, hogyan lehet államtitkár

-        Bitay Márton Örs: ha másért nem, a mezőhegyesi és a kishantosi gazdaság szétveréséért

-        Zsigó Róbert: mert nem csinál semmit

-        Mikola István: szakmai inkompetencia miatt

-        Magyar Levente: tudja valaki, hogy mit csinál?